Jó az eredményem, olyannyira, hogy felére csökkentette a doki a gyógyszeradagomat. Nagyon boldog voltam, amikor mondta, még annak sem tudtam ennyire örülni, hogy megint csak fél év múlva kell kontrollra mennem.
Ez volt a nap csúcsa. Kellett is, mert ma annyira harapós voltam, hogy szegény R. nem nagyon mert hozzám szólni, mert vagy kiakadtam, vagy kiakadtam és sírtam vagy sírtam. Este már úgy hívott fel, hogy morcos vagyok vagy sem éppen. Nehezen, sokkal nehezebben tűröm, hogy rengeteg a munka, hogy rosszm borongós az idő és lassan már csak az ágyban futunk össze. Olyanok vagyunk, mint a szeretők. Ma délután R. itthon dolgozott, mert szerződéseket tisztázott le, ezt pedig zajban nem lehet, amikor hazaindultam, az utcában összefutottunk, mert jött elém a kutyákkal, tettünk velük egy tíz perces kört, hazajöttönk, beült a kocsiba és bement dolgozni. Most éppen itthon van és eddig az egyik szobában én dolgoztam, a másikban ő.
Úgy gondoltam néhány hónappal ezelőtt, hogy befejezem a hajfestést, mert az eredeti és a festett szín már annyira hasonlít, hogy nem lesz feltűnő, ha lenő. De sajnos az egy kicsit, így három hónap után megint befestettem (gondolom, megint hullani fog így), és jó sötét lett. Illik a lelkemhez. A dobozra pikáns csokoládé volt írva, ez inkább az étcsokoládéba hajlik, de nem baj, tetszik. Ahhoz képest, hogy volt szinte piros is (véletlenül), sötétülök.
Holnap nézünk szekrényt. Remélem, találunk is...
