ÜNNEPEK – Nem minden gyermek tölti együtt a szentestét a szüleivel „Elnézést a késedelemért, akadt egy kis zűr az egyik fiunk körül – fogad Bozsoki Róbert, a Hűvösvölgyi Gyermekotthon igazgatója. – Ez a legnehezebb időszak a gyerekek életében. A bevásárlóközpontokban, a tévében mindenhol azt látják-hallják, hogy a szeretet ünnepén együtt vannak a családok. Nekik pontosan ez, a meghitt családi légkör hiányzik az életükből. Nem hiába sokasodnak ilyenkor a verekedések, az iskolai hiányzások, a magatartásproblémák. Nehéz ezt feldolgozni a gyerekeknek.” Az otthonban jelenleg 72 gyermek él. Sok a testvérpár közöttük, de ötös testvérekből is lakik itt kettő. Az állami gyermekotthonokba háromtól tizennyolc éves korig kerülhetnek azok a fiatalok, akikről úgy ítélte meg a gyámügyi hatóság, hogy felnevelésükhöz nem megfelelőek a családi körülményeik. Aki elmúlt tizennyolc, de nincs hová mennie, huszonnégy éves koráig maradhat, ha betartja az intézmény szabályait. Utána visszavonhatatlanul várja őt a nagybetűs élet. Egy nyüzsgő gyerekcsapatba botlunk a kertben. Józsi kutyával együtt vidáman ugrálnak körülöttünk. Az eb rögtön leellenőrzi az idegeneket, egy kócos-borzas, sárga kabátos kislány pedig azonnal kézen fog, és egyenest a házuk felé vezet. Most megváltoztak a szerepek: ő faggat, én válaszolgatok. Záporoznak a kérdések, kezdve onnan, ki vagyok és miért jöttem, egészen addig, van-e kutyám és szeretem-e a csokit. Mert ő bizony szereti. Ha kint hangzavar volt, bent a házban leírhatatlan zsivaj fogad. Ez többnyire az igazgató érdeme, akiről csak úgy csüngenek a gyerekek. Mindenki köszönteni akarja, elmondani, hogy mi történt aznap az iskolában, megmutatni a jó jegyeket az üzenőben. S, hogy honnan kapnak ajándékot a kicsik? „Nálunk idén mindenkire hétezer forint jut – mondja az igazgató. – Ebből kell gazdálkodniuk a nevelőknek. Minden gyerek listát ír a vágyairól, és a gondozójuk veszi meg nekik az ajándékot. Ha valamelyik gyerek értékesebb ajándékra vágyik, mint amennyi a keret, a zsebpénzéből kipótolhatja. Mindenki kap havi zsebpénzt, amelynek mértéke törvényileg szabályozott. Ezt arra költik, amire akarják. Összegyűjthetik, de elkölthetik az egészet csokira is.” Az összes gyerek idén sem tud kimenni a szüleihez, hogy együtt töltsék a karácsonyt. Akik az intézetben maradnak, azok szenteste kis csoportban összegyűlnek a társalgóban és együtt ünnepelnek. Karácsonyfa, ünnepi vacsora nekik is lesz. Wlcsek Anna
Karácsony a család nélkül
[Reggel, 2008.12.26]
Karácsonyi muzsika szól mindenhol jártunkban-keltünkben. Nyakunkon az ünnep. Az emberek szíve várakozással teli. Az ünnepnek azonban leginkább a gyermekeknek kellene boldogságot és békét hoznia.
Állok a főépület aulájában a bejáratnak dőlve, és figyelem, ahogy egy tizenkét év körüli kislány baktat felém, oldalán egy jókora táskával. Folyik az orra és nagyon gondolkodik valamin. Ahogy felér a lépcsőn, észreveszi a kövér macskát a bokor alatt. Visszasiet hozzá, de az szélnek ered. Szólongatja egy darabig, majd megunja és belép az épületbe. Kissé megilletődik amikor meglát, elhadar egy gyors csókolomot és tovább siet. A macska időközben visszajött, szólok a kislánynak. Ettől ő felbátorodik, ölbe veszi. „Ő Mazsi!”– mondja büszkén, és eltűnik vele az emeleti fordulóban. Az aula megint üres lesz. Gyermekrajzok, serlegek díszítik a falakat, az informatika terem ajtaján a foglalkozások és a filmklub kiírásai olvashatók. Az ajtókon már szalagok és fenyőágak díszelegnek. Jön a karácsony. Itt, a gyermekotthonban is várják.
Az igazgató jó kedélyű, de látszik, hogy sok a dolga. Szervezni a karácsonyi ünnepséget, az adományokat, szállást találni az intézetből épp most költöző egyetemista lánynak, kezelni a sokasodó iskolai balhékat, felügyelni az intézmény életét. Körbevisz a főépületben. A folyosókon a gyerekek fényképei díszítik a falakat. Nyári táborokban, ünnepségeken, klubfoglalkozásokon készültek. Bármerre járunk, Robi bácsit mindenhol nagy ölelések fogadják. Az épületeket óriási park veszi körül. A kerítésen túli zajból semmi nem szűrődik be. Hátul, a játszótérhez közel laknak az apróságok, hisz az ő életritmusuk még különbözik a nagyokétól. „Délután még alszanak, és többet játszanak kint a szabadban. – meséli Bozsoki Róbert. – Ezért döntöttünk úgy, hogy leköltöztetjük őket a főépület emeletéről”.
