adopt

Trauma: Négyéves volt, mikor szülei meghaltak
Szoljon, 2010. március 29. 07:30 Mátyus Krisztina
Örökbefogadás | Vajon mit él át egy gyermek mikor megmondják neki a szülei, hogy kiskorában örökbefogadták? Milyen lelki vívódáson megy keresztül? Érdemes-e elárulni az igazat, vagy éljünk örök titkolózásban?

— Fura eset az enyém — kezdett bele a 21 éves Ágnes. — Főiskolás voltam, amikor meghalt az édesapám. Elég nagy trauma volt számomra, de ami azután jött, az még szörnyűbb volt. Anyukám pár nappal apukám halála után árulta el, hogy ő nem is az igazi apukám volt, mert kiskoromban örökbefogadtak engem. Elképesztő érzés volt számomra, egyszerűen számkivetettnek éreztem magam és nem találtam a helyem. Senkivel nem akartam beszélni, egyedül akartam lenni. Igazából mindig is éreztem, hogy valahogy más vagyok, mint a családom. Nekem kreol színű a bőröm, a testvéreimé és szüleimé hófehér volt. Mindig kiríttam közülük, persze ők sosem éreztették velem, hogy ez így lenne, mindig családtagként kezeltek. Nehéz volt ez az időszak, amikor kiderült a dolog, de már elfogadtam ezt a helyzetet és jóban vagyok a családommal ugyanúgy, mint eddig. Rájöttem: nem őket kell hibáztatnom, nem ők voltak, akik elhagytak kiskoromban, hanem az igazi szüleim. Őket kellene okolnom, ha bűnbakot kellene keresnem és nem a nevelő szüleimet, akik megadták azt a lehetőséget, hogy úgy nőljek fel, mint bármelyik másik gyermek, egy szerető családban. Bár amikor elmondták az igazat, volt egy olyan gondolatom, hogy megkeresem az igazi szüleim. Aztán rájöttem, hogy nem akarom megismerni őket, hiszen ők sem akarták látni, ahogy felnövök — zárta szavait Ági.

Nem csak az örökbefogadott gyerekek élik meg nehezen ezt a helyzetet, de az örökbefogadó szülők is. Nekik azt is el kell fogadniuk, hogy nem lehet saját gyerekük.
A cikk a hirdetés után folytatódik

— Több éven keresztül, több módszerrel próbálkoztunk a férjemmel, de sajnos nem sikerült — mesélte egy neve elhallgatását kérő szolnoki hölgy. — Nyolc év után végül úgy döntöttünk, szeretnénk örökbefogadni egy gyereket. Ehhez jelentkeznünk kellett, ki kellett tölteni egy adatlapot, melyen be kellett jelölni, milyen nemű és korú gyermeket szeretnénk magunkhoz venni. Mi óvodás vagy kisiskolás korú fiút szerettünk volna. Körülbelül egy év múlva jött egy telefon, hogy találtak az elképzeléseinknek megfelelő gyermeket. Behívtak minket, és beszélgethettünk a fiúval, akivel már első alkalommal nagy szimpátia alakult ki közöttünk. A kisfiú akkor a hatodik életévében járt, és mint kiderült, azért maradt árva, mert fél éven belül meghalt mindkét szülője. Időközönként el lehetett hozni magunkhoz, hogy ismerkedjen velünk és a környezettel, rokonokkal. Nekünk ez alatt az idő alatt pszichológiai tanfolyamon kellett részt vennünk, intelligencia tesztet kellett kitöltenünk, továbbá egy szülői szerepre felkészítő tanfolyamra is be kellett iratkoznunk. Amikor végleg hozzánk került, kicsit féltem, azt gondoltam nehéz lesz, de olyan gyorsan elfogadott minket és rögtön anyának és apának szólított minket, ezzel tehát nem volt probléma. A rokonok is szerencsére elfogadták őt. Idén tizennyolc éves, most érettségizik — újságolta boldogan a hölgy.

— Hosszú éveken át próbálkoztunk, hogy gyerekünk lehessen, de egyszerűen nem estem teherbe — vette át a szót egy másik szolnoki hölgy. — Rengeteg vizsgálaton átestünk a férjemmel, de nem találtak semmi eltérést egyikőnknél sem. Mivel ennek ellenére sem sikerült teherbe esnem, így az örökbefogadás mellett döntöttünk. Két és fél év múlva szóltak, hogy találtak az elképzeléseinknek megfelelő — számunkra az volt a lényeg, hogy kicsi — gyermeket. Egy húsz hónapos kisfiút vettünk magunkhoz, majd négy évvel később egy nyolc hónapos kislányt is. Óvodás korban elmondtuk az igazságot a fiunknak, mivel akkor már kérdezősködött, hogy neki hogyan lesz testvére, ha nem is nagy a hasam? Az óvodában ugyanis több anyukának is látta, hogy nő a hasa. Így elmondtuk neki az igazat. Ettől függetlenül testvérként szeretik egymást a gyerekeim és minket is elfogadtak szüleiknek. Bár a fiú kicsit makacsabb, nehezebben alkalmazkodik, de ettől függetlenül nincs probléma. Jelenleg tizenkilenc éves a fiam és tizenöt éves a lányom — nyilatkozta az asszony.

Arra a kérdésre, hogy mikor kellene elmondani a gyereknek, hogy örökbe fogadták, Dr. Vida Zsuzsanna, jászfényszarui háziorvos válaszolt.
— Jómagam is örökbefogadó vagyok — mondta Zsuzsanna. Öt gyermekem van, ebből egy vérszerinti, kettő örökbefogadott és kettő nevelt. Tehát van tapasztalatom ez ügyben. Azt kell mondjam, nincs megfelelő időpont arra, hogy mikor mondjuk el a gyermeknek az igazat. Az a legjobb, ha abba nő bele, hogy tudja, hogy örökbe fogadták. Akkor ez számára természetes lesz, viszont ha kamasz vagy felnőtt korban mondanánk el az igazat, akkor sértetté válna és lehet, nem állna velünk szóba többet, mert akkorát csalódna. Ha viszont abban a tudatban nő fel a gyermek, hogy örökbe fogadták, akkor nem sérül a lelki világa. De mindenképp el kell mondani az igazat, mert mindig van egy „jó” szomszéd, aki előbb-utóbb felhívja gyermekünk figyelmét az igazságra — fogalmazott Dr. Vida Zsuzsanna.

Örökbefogadás feltételei

Örökbefogadó csak teljesen cselekvőképes, nagykorú személy lehet, aki örökbefogadás előtt tanácsadáson és felkészítő tanfolyamon eredményesen részt vett. Az örökbefogadás további feltétele, hogy az örökbefogadó személyisége, valamint körülményei alapján alkalmas a gyermek örökbefogadására, továbbá a gyermeknél legalább 16, legfeljebb 45 évvel idősebb legyen. A korkülönbségtől, illetve a felkészítő tanfolyam elvégzésétől el kell tekinteni, amennyiben rokoni, házastársi örökbefogadás esete áll fenn.