Fogyóban volt a fánk, így gondoltuk, időben rendelünk újabb adagot. Múltkor hatvan mázsát kértünk, most további harmincat. Hétfőn R. felhívta a céget, erre mondták, hogy nem gond, ha csak szerdán hozzák? Köpni-nyelni nem tudott, mi úgy számoltuk, hogy januárban jön majd a fa, múltkor három hónap átfutás kellett, most meg két nap. A fene se érti.
Fapakolás közben bejöttem, hogy megfürdessem a gyereket, mert láttam az ablakból,hogy elég nyűgös. Aztán jött be R. is, én meg kérdeztem, hogy ,,fürdetsz?" Ezt viszont ő úgy értetett, hogy fürdesz és felcsattant, hogy hogy fürdene, amikor kint van még tíz mázsa fa,. meg különben is elszakadt a nadrágja és fázott benne. Na, erre anyám levonta azt a következtetést, hogy én el vagyok nyomva, közölte, h nagyon sajnál, mert látja, hogy nem merek ellent mondani R-nek. Erre azért kifejtettem, hogy 1. mások előtt minek vitatkozzam. 2. A lényeges dolgokat mindig megbeszéljük, az apróságokon meg minek veszekedni, ha nekem mindegy, hogy abban a kérdésben éppen mi az eredmény. 3. Az elnyomó férjem éppen a hetekben bólintott rá, hogy építtessem át a konyhát, hogy tudjunk kint is enni. Neki tök mindegy, hogy milyen a konyha, pénzünk éppen nagyon nincs, de egy szóval sem mondta, h ne csináld már, hogy képzeled ezt, hanem azt mondta, ha szeretném, építtessük át, aztán majd spórolunk később. Néha nem értem, miért kell hülyeségeken aggódni. De ahogy öregszenek a szüleink, egyre inkább azt érzem, hogy túlaggódnak dolgokat, olyanokon akadnak fenn, amin pár éve még nevettek. Rossz ezt megélni, de vigasztal, hogy mi is ilyenek leszünk, ha megérjük.
Na, megyek vasalni, az elnyomó férjemnek fogyóban van az ingkészlete. :) Van ugyan harminc a szekrényben, de a kedvencei valóban vasalásra várnak és csak akkor merem elővenni a vasalódeszkát, ha a lány alszik. Vicces, de lehet kapni gyerek vasalót, sőt elektromos kávéfőzőt is nekik. Azért ez már elég furcsa.
