Mosoly

2010.11.27. 15:47 - adopt

 Édesanyám kapta Regitől az első, R. a második igazi mosolyt. Ez hétfőn, illetve kedden történt. Aztán szerdán nekem is jutott egy nagy mosoly, ami már nem csak az a mosolygok a világba vigyor volt.A hangját is hallatja, próbálgatja, öröm hallani.

Leejtettem

2010.11.27. 15:45 - adopt

 Még mindig nagyon bánt a lelkiismeret, pedig szerencsére nem történt baj. Leejtettem Regit. Tegnap már nagyon fáradt voltam, alig álltam a lábamon, R-rel is összekaptunk délelőtt telefonon, mert ő is fáradt volt, ráadásul fájt a lába, sok minden összejött. Végül a…

Mérlegelés

2010.11.27. 15:37 - adopt

Tegnap lemázsálták Regit. E szerint 4100 gramm és 64 centi, ami azt jelenti, hogy hat centit nőtt a születése óta, 5,5 hét alatt. Nem csoda, hogy egy csomó ruha nem megy rá, volt olyan body, amit úgy kellett félretennem, hogy nem is volt még rajta.Engem is megvizsgált a doki, minden…

Regina

2010.11.26. 09:59 - adopt

 Mint innen is kiderült, nagyon sokat gondolkodtunk a néven. A végén R. ajánlotta. Azt tudtuk, hogy vagy L-lel, vagy R-rel kezdődő nevet szeretnénk, mert az passzol a vezetéknévhez. Így sokáig tartotta magát a Laura, de szóba került a Lili, Lilla, Lola és az Alexandra is. A…

Eltört a mécses

2010.11.26. 09:49 - adopt

 Mit nem adnék most egy kávéért, pedig én szinte sose iszok. Hetente egyszer-kétszer ittam korábban, de most nagyon örülnék egy méreg erősnek. De nem kockáztatok, mert még jobban felpörög a gyerek. Igaz most alszik, mint a bunda, éjszaka él. Vasárnap óta minden éjjelünk…



süti beállítások módosítása