adopt

Míg a kórházban vártam a dokira, egy két-hároméves kislány szaladgált a folyosón az apukájával. Én csak néztem, néztem, sóvárogtam, aztán rádöbbentem, nem kell irigykednem, én is anya vagyok. Sőt, két kislány anyukája. S ez olyan jó érzés volt! Azért a sok-sok éves várakozás a rendelők előtt, gyermektelenül, gyermekre várva csak nem múlt el nyomtalanul. S azt sem felejtem el soha, amikor Ági már benn feküdt Anna születését várva, beszélgettünk a folyosón, pont ott, ahol ma is ücsörögtem és vittek egy nőt hordágyon valószínűleg abortuszra gyerekkel a méhében és hoztak vissza 20 perc múlva gyermektelenül. Akkor, ott, üvölteni tudtam volna. Sőt, még most is, meg bármikor, amikor eszembe jut ez a kép. Pedig ennek már több mint három éve. Valószínűleg száz év alatt sem megy ki a fejemből.