Egy Népszabadságban megjelent cikknek nagyon megörültem az előbb. E szerint idén januárban és februárban a megyénkben fele annyi gyereket vettek állami gondozásba, mint tavaly egész évben. Vagyis, ha teszem azt 2008-ban 50 gyerek került intézetbe, 2009-ben két hónap alatt 25. Ráadásul úgy számolják, idén közel ötven százalékkal több gyerek kerül be a rendszerbe, mint a korábbi években.
Gonosz dolog mások szegénységének örülni, kerülhetünk mi is szorult helyzetbe, de így nekünk is nagyobb az esélyünk, hogy gyorsabban családdá váljunk.
Íme a link: http://www.nol.hu/belfold/lap-20090420-20090420-1
Közben, ahogy jött a tavasz, úgy kezdtük el a tavasz, úgy kezdtük el a kerti munkákat is. Kivettünk két nap szabadságot, hogy haladjunk. Rögtön az első nap kiakakadtam, csapkodtam, hogy ebből nem lesz semmi, soha nem tűnik el a halom, ami majdnem akkora volt, mint én és persze le kellett lapogatni. Végül csak eltűnt, igaz, a kert éppen a ház és az utak felé lejt, így oda folyik a víz és valamennyi fűmag is. De nem baj, jó lesz ez így is. Csak nőjön már a fűmag. Ha tudom, hogy ennyi baj van egy kertes házzal, tuti, hogy nem vágok bele. Kicsit (nagyon) időrablónak érzem és pénznyelőnek. Minden pénzünk és időnk a házra megy el, nincs időnk pihenni. R. próbál tehermentesíteni, vasal, mos, de hogy néz az ki, hogy ő dolgozik, én meg alszok vagy olvasgatok? Őszintén szólva, nem tudom, hogy beleférne-e a mostani életünkbe a gyerek. Vagy akkor máshogy oldanánk meg?
A barátnőm megint rosszabb passzban van, pedig volt egy nagyon jó időszaka. A keresztlányom megtanulta az első tőmondatát (add ide) és azóta folyamatosan ezt hajtogatja. Ráadásul mindig az anyján lóg, ami a barátnőmet idegesíti. Mindig mondogatja, hogy jól gondoljuk meg, akarunk-e gyereket, mire én többnyire elmondom, hogy bár tartanánk már ott. R. soha nem volt anyatípus, mégis annyira szeretett volna teherbe esni, amikor viszont egy-két vetélés után sikerült, boldogtalan lett. Terhesség utáni depresszió, amiből egyszerűen nem tudom, hogy húzzam ki. Kilométerben messze van, telefonon pedig nem vagyok túl hatékony. Az is vicces, hogy ő beszél a kislányáról, én meg maximum a kutyákról számolhatok be. Elmondhatom, hogy visszavittük Szamit a nagymamának, mert apám már nem viszke tőle, illetve, hogy Süti úgy megrágta a kerti locsolófejet, hogy az megjavult. Valószínűleg el volt dugulva és a rágcsálás jót tett neki.
Pénteken R. születésnapja lesz. Krisztusi korba lép. Hónapok óta szervezem a szülinapját, talán kicsit ki is fújt a lelkesedésem, főleg, miután kicsit összevitatkoztunk azon, minek neki ajándék meg család, aki köszönti. Aztán megbeszéltük, hogy ezt nem így gondolta azért, de most nem tudom, merre lépjek. Szeretnék egy félig titkos meglepetést is, de a segítőkkel még nem sikerült értelmes kommunikációba keveredni. De előbb-utóbb az is meglesz.
