Regi tegnap örvendeztetett meg először a következő mondattal: szeretlek, anya, Mit ne mondjak, könny szökött a szemembe. Sőt, ma azt is kifejtette, hogy szeretem Zoét. A héten hihetetlen apahiánya volt, alig láttuk R-t, annyit dolgozott, meg is látszott a lányokon. Nem voltak rosszak, nyűgösek, csak mások, mint amikor itthon van R. Regi mellesleg rászokott arra, hogy nem anyának hív, hanem Katának (ami az ő kiejtésével tata, ami máskor valóban a tatát jelenti, de a kakát is így mondja, mert r-t, k-t és ű-t, ő-t továbbra sem ejt.) esetleg Katót mond, ahogy az apjától hallja alkalmanként. R. az egyetlen, akitől ezt szeretem, mert olyan kedvesen ejti.
Regi mondta:
mesenézés közben próbálom éreztetni vele, hogy ez az utolsó, jön az olvasás. Erre a lányom: te olvass magadnak, én cicát (mesét) nézek. A mesére azért mondja, hogy cica, mert jó fél évig csak a Cirmos cica, haj című mondókát hallgatta meg a Gyerekdalok összeállításból és azóta is cica a mese. Jó volt anno naponta százszor megnézni a harminc másodperces epizódot. Aztán nézte a többi gyerekdalt is, ennek megfelelően mindet tudja az Elvesztettem zsebkendómet kezdetűtől az Erdő, erdő, erdőig. De a Bóbitát és a Tavaszi szelet is fújja.
