adopt

Az elmúlt napokban éreztem először azt igazán, hogy vegyes érzelmekkel venném a várva várt telefont. Egyrészt biztosan nagyon örülnék neki, másrészt kétségbe lennék esve, hogy most hogy férne bele egy gyerek az életünkbe.
Ha eddig azt mondtam, hogy sokszor összecsapnak a fejem fölött a hullámok, akkor nem tudom, a jelenlegi helyzetre mi a jó kifejezés. R. úgy fogalmazta meg, hogy ő már nem is érzékeli a hullámokat, olyan, mintha egy óceán mélyére süllyedt volna és ott lebegnének felette a hullámok. Ha most nagyon bele akarnék merülni a pszichológiába (de nem akarok), azt mondanám, hogy ez már a végső kétségbeesés és belenyugvás.
De mi is történt? R egyel feljebb lépett a ranglétrán a munkahelyen. Ennek a csapat 90 százaléka nagyon örült, a maradék tíz nagyon nem. Sajnos éppen ezzel a tíz százalékkal kell a legtöbbet dolgoznia, hiszen ők vannak közvetlenül alatta, ennek a két embernek kellene a munkát koordinálnia, kreatív ötleteket hoznia, hogy igazán jól menjen a hajó. (Ma vizes hasonlatokban utazok.) Többen, amikor gratuláltak a kinevezéséhez, közölték, sokszor nézzen a háta mögé, mert könnyen meglehet, hogy hátba támadják. A csapat mindenesetre összezárt mögötte, de a következő hónapokon sok múlik.
Mivel eddig egy részlegen dolgoztunk, nekem egy másik részlegbe kellett átlégióznom, hogy ne legyen a kedvesem a főnököm, ne ő írja már alá a fizetéspapíromat. Sokáig lebegett, hogy mit is fogok csinálni, ma már kezdett kikristályosodni. Részben végzem a régi munkámat, részben új feladatokat bíznak rám. Nagy kihívás, de szeretném jól csinálni. Mondjuk most úgy érzem, szétszakadok, nem tudom, mihez kapjak, mert annyi feladat tornyosul előttem. De igyekszem egyesével haladni, egyre koncentrálni és akkor nem lesz gond.
Közben átvettem R-től a tanítást is. Így már három helyre dolgozok a főállásom mellett. Ezek nem sok időt vesznek el, átlagosan hetente csak egy-két óra mind, igaz, van, amikor összesűrűsödik, de jól jönnek majd ezek a munkák, amikor otthon leszek a gyerekkel vagy gyerekekkel. A mai óra nagyon vicces volt. Mivel hajnal egyig buliztunk, az egyik kolléganőt elbúcsúztattuk, elment a cégtől és megünnepeltük R. kinevezését. Kb. kettőre kerültünk ágyba, a kedvesem fél nyolcra ment a főnökséggel munkareggelire, én nyolcra tanítani. Eleve későn indultam el, azt hittem, 25 perc alatt odaérek a suliba gyalog, de ehhez szinte futva is 30 kellett. Háát, őszintén szólva a tananyagról sem volt sok fogalmam. Eleve nagyon száraz az anyag, tele évszámmal, nevekkel és adatokkal, amit nem lehet színesíteni és én is kb. az órán olvastam harmadszor a szöveget. Így puskáznom kellett, de szerencsére olyan lassan jegyzeteltek a gyerekek (felnőttek), hogy megtehettem. Annak mondjuk nagyon megörültek, hogy nem kell megtanulniuk az összes évszámot, elég, ha a korban el tudják helyezni a dolgokat. Minek tanulják meg a kb 400 évszámot, a vizsga után azonnal elfelejtik és soha nem lesz rá szükségük, hacsak nem jutnak el egy műveltségi vetélkedő 50 millió forintos kérdéséhez. Azt pedig kétlem, hogy eljutnak, mert egy-két kivételtől eltekintve nem IQ-bajnokok.
Az elmúlt hetekben nem sokat alszunk, de lassan kezdek is leszokni róla. A lakás szalad. Amióta festettünk, nem volt időm lemosni az ablakokat, mindig csak egyet-egyet letörölgetek pl. főzés közben. Süti kutya már úgy el van keseredve, hogy alig sétálunk, hogy lassan oda sem jön simogatásért. Legutoljára kedd hajnalban sétált, amikor én a fél hatos vonattal mentem Pestre, R. kivitt az állomásra és munka előtt meglóbálta. Az életünket még inkább a cégnél töltjük és attól tartok, a következő hetekben, hónapokban nem is lesz ez másképp. De nem baj, tűrök. Különben is nagyon büszke vagyok R-re, mert ő a legfiatalabb, és az egyik legfiatalabban kinevezett vezető a cégnél Magyarországon. Talán egy fiatalabb volt nála anno, pedig ez egy jó nagy multivállalat.
Október van, és én mindig azt mondtam, hogy na, majd most. Hát, nem tudom. A barátnőmmel kiingáztuk, hogy egy lányom és egy fiam lesz. Nem hiszek az ilyenekben, de ezt egyszer gyerekkorunkban is megtettük és bejött. Megcsináltuk az anyámmal, neki is kijött egy fiú és egy lány. A barátnőmnek egy lány jött ki kamasz korunkban és lám, kislányt vár. Legyen igaza az ingának, illetve mindegy, hogy lány vagy fiú (én két fiút érzek), csak jöjjenek. Megoldjuk valahogy, hogy lassítsunk, ígérem.