A héten szabadságon voltunk. Hétfőn Szegeden voltam, kedden indultunk Győrbe. Míg odaértünk, kapásból két bankkártyát sikerült letiltatnom két benzinkúton. Az elsőt még itthon, amikor R. ideadta a tárcáját, hogy benne van a kártyám, fizessem ki a tankolást. Odaadtam a kutasnak a kártyát, lehúzta, beütöttem a PIN-kódot, nem volt jó. Beütöttem még egyszer, akkor sem volt jó. Na, mondom, biztosan a vállalkozóim helyett a sajátomat adtam oda (ugyanúgy néz ki mindkettő), beütöttem annak is a kódját, nem fogadta el, hanem letiltotta az egészet. Persze nemcsak a kártyámat, hanem a pénztárgépet is megbénította, így örültek nekem. Én pedig akkor örültem, amikor kiderült, R. vállalkozói kártyáját adtam oda és tiltattam le véletlenül, ami szintén ugyanúgy néz ki, mint az én két kártyám. Szóval, az úszó nőkből a plasztiklapon elegem van. Két órával később megálltunk kávézni és autópályamatricát venni, kártyával akartam fizetni, nem fogadta el. Na, mondom megnézem a telefonban a kódot, ami persze nem volt nálam, mert kint hagytam a kocsiban, R. elment WC-re. Rohanok utána a WC-be (biztos örültek nekem a pasik), hogy adja ide a slusszkulcsot, kivettem a telefont, megnéztem a PIN-kódot, megállapítottam, hogy jót ütöttem be, de nem fogadta el a gép. Itt legalább volt annyi eszem, hogy háromszor nem próbálkoztam... A győri plázában viszont igen, így ez a kártya is úszott. Éljen! Ma mindenesetre elintéztem, persze hülyének néztek a bankban, hogy egyszer elfogadja a kártyám a kódot, egyszer nem. Pedig így van, ezért nem is használtam hónapokig a vállalkozóimat.
Győrig zuhogott az eső, az autópályán az előttünk lévő kocsi lámpáját sem láttuk, de szerencsésen megérkeztünk. Nagyon jó volt Éviéknél. A 3,5 éves Csenge hihetetlenül nagyot nőtt, hihetetlen dumája van. Imádja az óvodát, ahova Éviék nem nagyon akarták beadni. Csenge egyik reggel aranyos volt: Zsombi rendetlenkedett, erre Csenge mondta neki, ha így viselkedsz, nem lehetsz majd ovis. :) Zsombi elmúlt kétéves. Nagyon jó barátságot kötöttem vele is. Elolvastuk az összes Thomasos könyvet vagy tízszer. Aranyos volt, mert amikor először olvastam neki az ágyon, az ölembe ültettem. Onnantól kezdve mindig befészkelte magát az ölembe és úgy kellett olvasnom. Aztán közölte, hogy ,,nem tetszik", és keresni kellett másik könyvet. Ennek az volt a menete, hogy a kezébe adtam és elvitte a könyvet a polcig, amit én visszatettem, addig ő felmászott egy ládára, ahonnan elérte a polc magasabb részeit, felvettem, kiválasztotta, melyik könyvet akarja, aztán vissza az ágyra. A nap végén már ahhoz is ragaszkodott, hogy én pelenkázzam, ami kisebb nehézségbe ütközött, mivel azt sem tudtam, melyik a pelenka eleje és hátulja. De nagyon egyszerű, csak a figurákat kell nézni, a lényeg, hogy az legyen elől. Ott voltam a fürdetésnél, a meseolvasásnál, csak a fektetésnél nem, gondoltam, nem zavarom meg a rituálét. Másnap már anyának hívott, sőt, puszikat is kaptam tőle, pedig néha Évinek sem ad. Jólesett. Tegnap délután jöttünk haza, vagyis két éjszakát aludtunk ott és már annyira hiányoznak. Olyan finom babaillata van, olyan aranyosan utánozza azt, amit mondok, még a hangsúly is ugyanaz. Csenge pedig olyan aranyosan mesél. Ha belekezd, be sem áll a szája. Szóval nagyon jól éreztem magam, bár tegnap este a sorszámos infó kicsit letört. Tavaly ilyenkor azt írtam, hátha az idei karácsonyt már négyesben töltjük. A terv nem tervszerűen sikerült: ötösben töltjük, két ember három kutyával. :) Most már nem írok ilyet, hogy jövőre hátha négyesben töltjük. Vagy hármasban. Majd lesz valahogy. Persze a lelkem mélyén nagyon szeretném. Elmondhatatlanul sóvárgok utána. Bár tény, hogy egy gyerek nagyon leszívja az ember energiáját, mert folyamatosan figyelni kell, merre jár, mit csinál, szórakoztatni kell, mesélni neki. Én sokat énekeltem Zsombinak, és elviselte, sőt, szerette is. Pedig pocsék hangom van, általános iskolában amikor az egész osztály énekelt az énektanár meg is kért, hogy én inkább maradjak ki ebből a dalból. Vicces, hogy az ember milyen sérelmeket hordoz magában évekig, évtizedekig. És hogy mire emlékszik...
Ezek a gyerekekkel töltött órák, napok persze nem múlnak el nyomtalanul, amellett, hogy feltöltenek, fokozzák is a gyerek utáni vágyat. Ma éjszaka pl. ezzel álmodtam és olyan szép volt... Nem is akartam felébredni belőle. De számos ötletet is ellesek. Pl. a hisztimanót, amit kicsiklandoznak a gyerekből, ha cirkuszol vagy a dalokat, mondókákat, meséket, a szoba berendezéséhez ötleteket, stb. Teljesen más Ritáék és Éviék nevelése. Ritáék inkább szigorúbbak, többet várnak Lucától, de nagyon szeretik a kiscsajt, Éviék játékosabbak, könnyebben kimutatják a gyerek iránti érzelmeiket idegenek előtt is. Azt hiszem, én az utóbbi leszek majd. R. pedig annyira, de annyira fogja szeretni a gyerekét! Néztem őket Csengével és Zsombival, jó párost alkottak, jót játszottak.
A tegnapi sorszámos mélyütés után kicsit helyreállt a lelkem. Az egyik licitálós portálon megtaláltam a Nekem két születésnapom van című könyvet. Ugyanaz írta és rajzolta, aki a Sehányéves kislányt, csak ez az örökbefogadásról szól. A Sehányéves kislányt nagyon szerettem gyerekként, sokat forgattam. Éppen egy éve keresem a Nekem két születésnapom van c. könyvet neten, netes antikváriumban, de soha nem találtam. Így tegnap rögtön meg is vettem villámáron háromezer forintért. Karácsonyra meg is jön, gondolom. Tavaly ilyenkor jött meg a Gólyahíres könyv. Csak telik az idő és haladunk előre a sorban. Érdekes módon a csecsemőké halad leggyorsabban, igaz, ott is várnak a legtöbben. Úgy szeretném, ha.... Na, gondolatot nem fejezem be, mert sírás lesz a vége.
