Ma három éve, hogy kiderült, Regi úton van. Az is pont ilyen pocsék nap volt, mint a mai. Soha nem felejtem el, anyám felhívott valamiért én meg morogtam vele, hogy fáradt vagyok, nyűgös vagyok, elegem van. Péntek volt. Ma is nyűgös vagyok. Tegnap eltört a barna babakocsink váza. És persze aluminiumhegesztést kevesen vállalnak.Volt, aki kerek perec megmondta. neki ez kis munka, nem vállalja. Előtte bepróbálkozott azzal, h a minimum munkaidőt, fél órát ki kell fizetni, 1900 forint, mondtam, nem gond állom. Akkor se csinálja meg. Tomboltam dühömben. R. egész délelőtt szaladgált, mire protekcióval talált egy embert, aki megcsinálja. Azért vicces. Amikor a kereke lyukadt ki, a bicikliszerelők hajtottak el, végül autógumisok csinálták meg, most meg traktorszerelőket ajánlottak még, Nehéz ügy egy babakocsi. Persze mi vagyunk a hibásak, túlterheltük, múltkor Regi nagyjából befeküdt Zoé mellé.
Voltam ma az Aldiban, ott meg leállt a pénztár. Az összes. Mondták, pakoljunk vissza. Visszapakoltunk, mégis megy. Odaérek a kasszához, mégse megy. Aztán csak megjavították, kaptunk egy finom csokit a várakozásért cserébe.
Zoének most nem annyira jött be a torna. De nem lehet minden tökéletes. Mondjuk eleve nyűgös volt, mire odaértünk, hiszen neki az a déli alvásideje pont, de ekkora van időpontunk, így hetente egyszer ki kell bírnia. Azt meg nekem, hogy így csúszik az egész délutáni program, tegnap ki is hagyta a délutáni alvást, ami azt jelentette, hogy kettőtől fél nyolcig volt fenn. Végül R. tudta elaltatni. Zoé alapból nagyon apás, ha meglátja, már vigyorog is.
