– Jó lenne, ha sietnétek, mert szülünk! – ezt a mondatot hallotta a telefonban Zsuzsánna, s máris izgatottan indult a kórházba. A buszon szorosan összefogta a derekán a kabátot, ám az idegességét olyannyira nem sikerült lepleznie, hogy egy idős nő aggódva megkérdezte, van-e valami baj. Semmi, csak megyek szülni – bökte ki a választ. Utastársa elhűlten méregette a fiatalaszszony lapos hasát.
Ma már a vicces történetek sorát gazdagítja ez az epizód a fővárosi család legendáriumában. Pongrácz Zsuzsánna csaknem három éve vett részt a „kétanyás szülésen”, amit megrázóan szép élményként emleget.
A negyvennégy éves asszony és férje, Újlaki-Vátz László 2005 tavaszán döntötték el, hogy felhagynak az évekig tartó küzdelemmel, hogy saját utódjuk legyen. Korábban a termékenységet ígérő erdélyi fürdőkúra kínjai sem tántorították vissza őket… Aztán feladták. Ám ugyanazon év decemberében érkezett a megváltó telefon. Már a krízisszállón látogatták a húszas éveiben járó lányt, az életadót, ahogy ők mondják, akivel a Gólyahír Egyesület hozta össze őket. A kórházból rögtön hazahozhatták a babát, miután a szülőanyja írásban lemondott róla a gyámhivatalnál. Keresztnevet is ők választhattak. A vér szerinti rokonok azóta sem érdeklődtek a csöppség után.
– Az életadónk bátor volt. Sokkal önfeláldozóbban, felelősebben döntött, mint azok, akik pusztán orvosi problémát látnak a nem kívánt terhességben, s gyorsan abortuszra szaladnak. Ő úgy gondolt a magzatára, mint egy emberi lényre. Igyekezett gondoskodni a sorsáról, hogy a pici ne legyen apátlan-anyátlan árva – magyarázza Zsuzsánna.
Az újdonsült szülők könnyen elboldogultak az „égből pottyant” újszülöttel, ugyanis László előző házasságában már felnevelt két leányzót. Amikor a kicsi néhány hónapos lett, a férfi felvetette, hogy szívesen kipróbálná, milyen lehet otthon egy csemetével. Így aztán ő ment gyedre, a felesége pedig visszatérhetett régészkedni.
– Az a legnehezebb, ha valami baja van Vilkónak. Mikor a hasa csikart, magamra kötöttem őt egy kendővel, s lassacskán megnyugodott. A második évét végigbetegeskedte, állandóan begyulladt a füle. Döbbenten vettem észre, hogy ami neki sajog, az éppúgy fáj nekem is – meséli Zsuzsánna. Mióta a kicsi világra jött, felváltva naplót vezetnek a férjével, s feljegyzik benne a gyereklét apró-cseprő, de annál színesebb eseményeit.
A kislányuk, Viola lassan már óvodába készül. Cserfes és fölöttébb rámenős, fotós kollégámat például sikerül a szobájába terelnie, s rávenni némi játékra. Pudinggal traktálna aztán minket, s miután nem kérünk, bekanalazza az egészet. Menjünk kenderzsúpozni, indítványozza később. Ám mi sajnos elköszönünk, hiszen sötétbe fordul a délután. Vilkó pedig beveti egy hároméves minden báját és ékesszólását, hogy marasztaljon minket…

•
– Épp a kórházban vagyok, mert huszonnégy óra alatt három babánk jött világra – mondja a vonal végén ugyanaz a hang, amelyik annak idején Zsuzsánnát is szülésre invitálta. Mórucz Lajosné, Gabi a Gólyahír Egyesület elnöke, szakmája szerint védőnő. Állandóan úton van, a telefonja percenként csörög. Hol egy gyermekre vágyakozó pár, hol egy válságban levő kismama keresi. Az egyesületük nyolc és fél éve jött létre, azóta háromszázhetvenhét babát segítettek családhoz. Az örökbefogadók idén már ötvenhét újszülöttet vihettek haza, átlagosan egyhetes korban. Még háromszáznyolcvan pár vár náluk csemetére. Nagyjából három év telik el a jelentkezés után, mire teljesül a vágyuk. Rengeteg a meddő pár, s kevés a gyerek, magyarázza Móruczné Gabi. Persze ez is viszonylagos: a csaknem négyszáz várakozóból mindössze ötvenhatan írták azt kívánságlistájukon, hogy akár roma vagy fél roma származású apróságot is hazavinnének. Akik tehát nem ragaszkodnak a szőke, kék szemű kisfiúhoz vagy kislányhoz, hanem nemre, származásra való tekintet nélkül elfogadják a „Gólyahír hozta” csecsemőt, hamar a sor elején találhatják magukat.
Hazánkban nagyjából kétezer gyerek adható örökbe, s körülbelül ugyanennyi házaspár áhítozik csemetére, mégis átlagosan 2-4 évre nyúlik a várakozási idő. Az örökbe adhatók több mint fele tizenéves, s ők kevéssé kelendőek, akárcsak a  fogyatékkal élő gyerekek. A párok legtöbbje egészséges csecsemőt szeretne. Évente átlagosan nyolcszáz-ezer csemete kerül új családba. Egyszerűbb a nyílt forma, amikor az életadó és az örökbefogadó ismerik egymást. A titkos eljárás általában hosszadalmasabb. Mindkét esetben hónapokba telhet, amíg a jelentkezők személyiségét és környezetét megvizsgálják, s papírt kapnak arról, hogy alkalmasnak találtattak.
A jelentkezőknek tanfolyamot kell végezniük, hogy lelkileg felvértezhessék magukat. Az Ágacska az egyetlen civil szervezet, amelyik az örökbefogadók pszichés felkészítésével foglalkozik. Bogár Zsuzsa pszichológus szerint leginkább az adja fel a leckét a pároknak, hogyan mondják meg majd a kicsinek, hogy nem ők a vér szerinti szülei. S hogy miként tálalják az iskolában, hogy az ő családjuk más, mint a többi. Csak tabuk nélkül érdemes beszélni e dolgokról, az évekig hordozott titkok sokkot okozhatnak.
Hónapokig tarthat az is, mire a szakértők az eredeti családjából kiemelt kicsik sorsáról döntenek. A körültekintés persze nem árt, mégis furcsa, hogy amíg az egyik megye gyermekvédelmi szakemberei másfél hónap alatt hoznak meg egy határozatot, a másikban kétszer-háromszor annyi ideig vajúdik egy hasonló döntés. A szociális tárcánál megvizsgálták, miért van az, hogy Zalában, Vasban vagy Baranyában gyorsabban bonyolódnak az ügyek, míg például Csongrádban igen lassan őrölnek a hivatal malmai. Az egységesítés sziszifuszi munka, de elszánták rá magukat – mondja Lantai Csilla, a tárca gyermek- és ifjúságvédelmi főosztályának vezetője.
Arra egyelőre nincs válasz, mikor lesz gyorsabb az örökbefogadás. Török Zsolt országgyűlési képviselő tavasszal bejelentette, hogy egyszerűbbé, átláthatóbbá teszik a folyamatot. A javaslatcsomag azonban az őszi ülésszak napirendjére sem fért fel. A honatya szerint a válság söpörte el a civil szervezetek kívánságait is. Többek közt azt szerették volna, ha a háromévest vagy kicsit nagyobbat örökbe fogadók legalább fél évig gyesen maradhassanak, hogy összeszokjanak. S hogy a jövendő szülők a barátkozás idejére munkajogi védelmet kapjanak, ahogy a terhesek vagy a lombikprogramban részt vevők.
 
•
Százhalombatta, krízisszálló. Azok a várandósok, akik tanácstalanságukban feltárcsázzák a Gólyahír számát, itt húzhatják meg magukat, míg elérkezik a szülés ideje. Most épp ketten osztoznak a szobán. Az éjjeliszekrényen romantikus regény: láthatóan egy viharos szerelmi történet, hepienddel. Amikor megérkezünk, az egyik lakó tapintatosan kimegy. Ő nem keres örökbefogadót: ragaszkodik a babához, igaz, fogalma sincs, hogy hol és miből neveli majd fel. Neki valószínűleg anyaotthont kerít az egyesület. A másikuk, egy hosszú hajú, huszonéves lány viszont már eltökélte, hogy örökbe adja a magzatát.
A kismama alig szól. „Későn vettük észre” – csak ennyit árul el. Arcán az áldott állapot ragyogása. A nyolcadik hónapban jár. A másik nőt viszont az öröm pirosítja – ő lesz az örökbefogadó. Néhány napja találkoztak először, az izgatottan kezdett mondatok még félbe maradnak. – A mi kisbabánk… – szokja a szót a jövendő anyuka, Sátorné Molnár Anikó. A kismama meg öntudatlanul a hasára szorítja a kezét.

•
Tatabánya, örökbefogadók találkozója. A két hónapos Flóra a kedvenc, persze, mert ő a legkisebb. Kicsomagolják a hordozóból, nagyokat ásít, de békésen tűri, hogy babusgassák. Próbálom felidézni, hogyan is kéne hozzányúlni egy ilyen aprósághoz, de Flóra pityeregve tiltakozik. Gyorsan visszaadom az anyukának, Hegyi Mónikának. „Ismeretlen eredetű meddőség” – ezzel a diagnózissal járta az orvosokat, próbálgatta a lombikprogramokat a házaspár. Mindkettőjüknek van egy-egy nagyobb gyermeke előző házasságából, ám közös fiukat egy hónapos korában elvesztették, s aztán már nem született másik utódjuk. Flóra szerdán jött világra, s a következő hétfőn Mónika már befeküdhetett a kórházba a koraszülötthöz. Mire hazavitték, összemelegedtek. Most újra felíratkoztak a várólistára, mert testvért szeretnének a bűbájos leányzó mellé.
Mindenki feláll, elmondja a történetét. Sorozatos vetélésekről mesélnek, testet-lelket próbáló kínokról, hamvába holt reményekről. Az egyik asszony az ötödik elhalt magzattal a méhében döntötte el, hogy nem bírja, nem kísérletezik tovább. Miután az orvos hiába hallgatta a szívhangot, ők még aznap jelentkeztek örökbefogadónak. Egy másik házaspár már a nekik szánt kicsi születése előtt berendezte a gyerekszobát. Babakocsiért, baldachinos ágyért járták a boltokat, pedig még nem is tudták, hogy már domborodik az a pocak, amelyikben az ő csemetéjük fejlődik.
Mit tudhatunk a kismamákról, akik megszülnek, majd lemondanak a magzatuktól? Keveset. Szűkszavúak, rejtőzködők, szeretnének felejteni. A Gólyahírnél jelentkezett már négygyerekes, 42 éves családanya, aki úgy látja, nem képes több utódot felnevelni. Akadnak cserbenhagyott főiskolások, egyetemisták, s olyan leányzó is, aki egy szilveszteri egyéjszakás kaland után maradt terhes. Egy tizennyolc éves fruska az iskolapadból maradt ki arra a néhány hónapra, míg világra hozza a lányát.
A vér szerinti apákról ritkábban szól a fáma. Többnyire szakítanak a kerekedő hasú lánnyal, s nem szólnak bele a baba sorsába. Megesett azért, hogy az apa nem engedte örökbe adni a gyerekét. Csótányoktól hemzsegő lakásban nyomorogtak, a férfi mégis ragaszkodott hozzá, hogy a gyerek menjen csak intézetbe. Ritkán persze előfordul, hogy a szülő nő meggondolja magát, s mégsem írja alá a lemondó nyilatkozatot. Ezért az egyesületnél az a mondás járja: Csak akkor hidd el, hogy meglesz a baba, ha már ott szuszog a kiságyban.
A anyaságra vágyó vagy attól rettegő lélek olykor felülírja a test törvényeit, ezen már nem csodálkoznak a gólyahíresek. Megtapasztalták, hogy a titkolt terhet hordozók hasa gyakran kevésbé gömbölyödik, nehezebben észrevehető. S nem egy örökbe fogadó nővel esett meg, hogy az újszülöttet dajkálva megeredt a teje…
– Ugye gyönyörű? – kapja el a pillantásomat Merhantné Kozma Veronika. Szőke, kék szemű kislánya, Eszter épp a szobai csúszdán igyekszik lefelé. Valami megragadja a figyelmem: hol az anya, hol Eszter arcát vizslatom. Nem ez az első gyerek, amelyik feltűnően hasonlít az örökbefogadójára. Veronika mindentudóan mosolyog, mikor arról faggatom, hogyan lehetséges ez. Az ég felé mutat az ujjával:
– Az ilyesmit odafönn intézik.