Hogy jót is írjak, Messa Lina utólagos engedelmével bemásolom ide a levele egy részletét. Nagyon felvidított ugyanis.
,,Az anyukám száz éve legjobb barátnője a hetvenes évek közepén, elvált nőként örökbefogadott egy roma újszülöttet. Egy kislányt, Dorkát. Az előző rendszerben, csonka családban örökbefogadó és örökbefogadottként is nagyon nehéz volt. A gyerek úgy nőtt fel, hogy tudta, hogy a szívszerinti anyukája neveli. Hihetetlen szoros kötelék alakult ki köztük, nagyon szeretik egymást. A kislány mindig jó gyerek volt. A város legjobb gimnáziumában, és legjobb egyetemén tanult. Négy nyelven beszél és hihetetlen intelligenciával áldotta meg a sors. Mellette talpra esett és az anyukája a mindene. Pár éve Londonba kapott egy jó állást, nem akarta elvállalni, mert azt mondta, hogy nem hagyja itt az anyját. Aztán nagy kín keservvel elment, ott megismerkedett egy fiúval és hozzáment feleségül. Az esküvő itthon volt. Ebben az esküvőt előkészítő időszakban újra sokszor találkoztunk, mivel a meghívót és az egyéb sallangokat is én készítettem. Nagyon sokat beszélgettünk, a múltról a jelenről a jövőről az örökbefogadásról.
Hihetetlen határozott csaj. Neki csak egy anyukája van, az aki őt felnevelte, a vérszerinti családja a születésekor anyakönyvezett neve és egyáltalán az a fajta múltja nem érdekli. Sosem fog kutakodni, mert a sorsszerűségben hisz. Hiszi, hogy a szülő anyja csak egy lehetőséget biztosító személy volt. Mert azzal, hogy lemondott róla, lehetőséget adott neki, hogy találkozhasson az igazi anyukájával. Az ő este nagyon szerencsés, echte roma vére ellenére, sosem volt vele gond. Elmondása szerint a lázadó kamasz korszakában is a legnagyobb gát az édesanyja volt, nem akart csalódást okozni neki, nem akarta bántani, és a szeretet amit otthonról kapott mindennél fontosabb volt számára."
