Egészségesen egészen szórakoztató az orvosjárás. Na jó, nem szórakoztató, mert ki szeret várókban ücsörögni, rendelőkben rettegni, de így csak jobb, mintha beteg lennék. Múlt héten voltam a terhesgondozóban, ma fogorvosnál, szerdán belgyógyászat, jövő héten terhesgondozó, 20-án ultrahang. Szép lista, ugye?
A fogorvos régi adósságom már. Régen tényleg tartottam, hogy évente elmegyek, az utóbbi években azonban mindig húztam-halasztottam a dolgot. Utálom a fúró hangjától, pontosabban szerintem nálam jobban senki nem retteg tőle. A dokik ezt hogy viselik el egész nap? Tudom, megszokják. Így egy fogamon be is tömtek egy kis lyukat. Érzékeny volt a drága, de azt hittem, az ínyem miatt. Most sem az igazi még, remélem, reggelre kialszom. Kértem érzéstelenítőt is, bár mondtam, hogy csak akkor, ha lehet, mert kismama vagyok. Hú, ezt a szót még nagyon szokni kell. Agyilag tudom, de érzelmileg valahogy alig tudom felfogni, hogy eljutottunk idáig.
Márpedig ezek a hónapok varázslatosak. Most olvastam egy blogot, ahol a nőt éppen kivizsgálásokra akarták küldeni, amikor kiderült, pozitív a teszt. Egy két hónapos kislány, kis delfin is hazakerült. Már csak két családért izgulok: egy barátnőmékért és Kingáékért, hogy ők is hármasban, sőt négyesben tölthessék a karácsonyt. De annyira úgy érzem, mindkettő be fog jönni, hogy be kell jönnie. A gondolatnak tényleg teremtő ereje lehet, bár egy idő után én lemondtam a vér szerinti pocaklakóról. Azért, amikor megfogant, megsimogattam a hasam, hogy most legyen nagyon ügyes az a szép petesejt és R. ,,katonái". Most először tettem ilyet. Azóta mondjuk gyakrabban simogatom meg a hasam. Vajon van már magzatvíz? Mert a súlyom ugyan nem nő, sőt, az elejéhez képest csökkent, de a hasam nő. Már csak egy farmerben érzem magam igazán jól, ami elég ciki.
A hétvégét Debrecenben töltöttük. Nem ismertem a várost és nagyon kellemesen csalódtam. Annyira szép nagy tereik vannak tele paddal, kiülővel. Az éttermek viszont drágák. Egyik este egy étteremben 9 ezer forintot fizettünk, másnap pizzázni voltunk és az is négyezer volt. Mindkét kaja nagyon finom volt, de azért meglepett a számla végösszege. A pizzának ráadásul csak a felét tudtam megenni, annyira nagy volt, elcsomagoltatni meg nem akartuk, mert mentünk még sétálni, hazafelé sem tudtunk volna vele mit kezdeni. R-nek meg nem is jött be a kapros juhtúró, szerintem isteni volt. Igaz, én szeretem ezeket a különlegességeket. Ha R. nincs itthon vagy tárgyal, tuti, hogy kínait eszek. Egyszerűen nem tudom megunni, ha jól készítik el.
