Szerdán még dolgoztam, de csütörtökön és pénteken már otthon voltam. Jobban elfáradtam, mintha a cégnél lettem volna. :) Csütörtökön kitakarítottam a lakást, pénteken kipakoltam az egész konyhát, szombaton pedig a spájzot. A spájz nem szombatra volt tervezve, de mivel R.-nek 45 mázsa tüzifát kellett bepakolnia, gondoltam, hasznossá teszem magam. A fával nekem is meggyűlt a fajom, igaz, nem a tüzelő, hanem egy tiszafa támadt meg. Vagy én őt, de a fa volt erősebb. Történt ugyanis, hogy amikor hozták a tüzifát, kikötötöttem a kutyákat. Mivel persze Bömbike úgy szűkölt, mintha öltem volna, siettem eloldozni, csak azt nem vettem észre, hogy egy kiálló, hegyes, letört faág útban van. Belemászott a homlokomba, kész Harry Potter lettem. Remélem, nem heggel gyógyul, mert tényleg elég csúnya a seb. Egy ideig ültem is a fa alatt, míg felfogtam, mi történt. Sütike rendes volt, mert bújt hozzám, érezte, hogy nem vagyok annyira nagyon jól, Bömbi továbbra is nyavalygott.
Nem rossz otthon. Pénteken mondjuk még az egyik barátnőmet kísérgettem cukorterheléses vizsgálatra. Vicces, míg nálunk szerencsére csak tejet kellett inni, kiflit kellett enni és egy vérvétel volt, a tőlünk tíz kilométerre lévő kórházban már az endokrinológustól jól ismert cukros lötty van és három vérvétel. Na, ezt szerencsére én megúsztam.
A kis Pocok továbbra is jól van. Az utóbbi napokban talán kissé csendesebb, gondolom, kisebb a hely neki. De néha akkorákat rúg, hogy öröm nézni, mert akkor minden repül a hasamról, ami éppen ott van, azaz könyv, újság, tányér. Múltkor jót nevettem magamon. Reggeliztem az ágyban, amikor befejeztem, megsimogattam a hasam és azon gondolkodtam, hogy így belaktam, hogy ekkkora lett a pocakom? Aztán rájöttem, hogy ott azért lakik valaki. Néha elfeledkezek róla, legalábbis arról, hogy megnőtt és nem férek el mindenhol, ahol eddig simán. Tegnap betöltöttem a 31. hetet. Most már nőnie is kell neki.
