Most panaszkodni fogok, de hátha valaki tud jó tanáccsal szolgálni.
Gondoltuk, ha nálunk lesz a családi ebéd, Regi jobban tűri a megpróbáltatásokat, hiszen ismerős környezetben van. Aludt is egyet ebéd előtt, én meg örültem, hogy kipihent és mosolygós lesz a gyerek. De nem, ordított. Illetve a pihenőszékben nem, de előtte és utána igen. Eredetileg azt hittem, az volt a baj, hogy megint megjöttek a szülők, nagyszülők és elkezdtek ordítani, hogy mindenki túlkiabálja a másikat. A gyerek meg, akivel egész nap csendben vagyunk itthon, maximum rádiót vagy zenét hallgatok, megijedt. De ez sem biztos, hogy igaz, hiszen pár órával később a barátainkhoz mentünk, ahol összesen öt gyerek volt (meg kettő pocakban), ebből négy igen zajos és Regi jót aludt rajtunk. Még a hat órás hisztimanót is átaludta.
Aztán arra gondoltunk, hogy melege volt a gyereknek, de nem hinném, hogy ezért végigüvöltötte volna az ebédet, ráadásul úgy, hogy ha elmentem vele egy csendesebb helyiségbe, a szobába vagy a konyhába, megnyugodott, az étkezőben, a társaságban üvöltött. De az is lehet, hogy nem hagynak neki teret. Ha a vállamon van, akkor a szülők tíz centiről lihegnek a nyakunkba és követnek minket, hiába lépek arrébb.
Ma itt voltak a szüleim, Regi a szőnyegén elvolt, de már elég nyűgösen, mert fáradt volt. Erre anyám elkezdené tornáztatni. És mikor azt mondtam, hogy próbáljon nagyszülő lenni és ne nyüstölje az amúgy is nyűgös gyereket, megsértődött kicsit. (Azt nem akartam hozzátenni, hogy lehet, hogy emiatt nem mosolyog rá mostanában a gyerek, mert mindig elvárásokat támasztanak vele szemben, amit ők maguk nem éreznek.) Pedig most megint meghallgattam, hogy forgatni kell a gyereket, mert mostanában nem fordul meg, illetve, hogy hason fekve lökdössem a lábánál, hogy érezze, milyen kúszni. Könyörgöm, négy és fél hónapos, még hátról hasra sem fordult meg, hova kússzon? Ja, és apámtól, a gyerekorvos apámtól azt is meghallgattam, hogy ilyen idős korban már mehet a csirkehús, a sajt és a tojássárgája is kis mennyiségben. Nem akartam vitatkozni vele, csak bólogattam, de hogy mehetne? Olyan, mintha állandóan sürgetnék, hogy még többet egyen, tudjon, csináljon és nem hagynák a maga ütemében fejlődni.
Az is kiborít, hogy nincs magánéletem. Mindig be kell számolnom, hol voltunk, kivel és meddig, merre megyünk, hogy éppen akkor ne állítsanak be. És ez mindhárom szülő elvárja. Kezdek megint besokallni.... Hogy lehetne ezt elmondani nekik finoman? Mert ketyeg az időzített bomba és hatástalanítani kellene, mielőtt robban.
