Ha minden igaz, kifizettük a tartozásunkat a banknak. Óriási segítség, hogy a szülők beszálltak, nélkülük mozdulni sem tudtunk volna. Mondta a bankban a nő, hogy nem örül, hogy felmondtuk a szerződést, erre megjegyeztem, hogy én annál inkább. Nem értek azzal egyet, hogy a hitelesek a bankok áldozatai, nem kellene ennyire kiélezni a helyzetet, hiszen senki mögött nem álltak fegyverrel, hogy vegyen fel kölcsönt. De azért nem kellene beszólni az ügyfélnek, még finoman sem, hiszen ha belegondolunk, az elmúlt négy évben négymillió forintot kerestek csak rajtunk, tisztán. Ez meg nem rossz, sőt. Jaj, most, hogy kiszámoltam, rosszul is lettem. Na, most már a szülőknek törlesztünk, ez már jobb lesz.
Néha meglep, hogy még van pénzünk, hiszen én alig kapok gyest, R. fizetéséből és a korábbi spórolt pénzünkből élünk. S az egy dolog, hogy R. jól keres, de iszonyú sokat dolgozik. Jövő héten szabin lesz, de persze dolgozgat akkor is, behozza a lemaradását meg előre megcsinálja a feladatait, mert tudja, később nem lesz rá ideje. Jó kis pihenés...
Ha minden igaz, a héten tényleg ráköthetünk a csatornára. Várom már, mert az, hogy két hetente kell a szippantóst hívni, nem poén. Remélem, hamarosan az utat is megcsinálják. A csatornafedőket már hetekkel ezelőtt kiemelték, az út szélét feltúrták, gondoltam másnap jönnek aszfaltozni. De nem. Az út feltúrt széle már lapos, hiszen valahogy be kell állni a kocsikkal, az aknákat meg kerülgetjük, a por száll, a szobában meg mindig olyan kosz van, mintha nem takarítanék. Pedig minden nap felmosok. Na jó, ma nem. Ma leültem a gyerek mellé olvasni, míg aludt. S olyan jólesett. Hónapok óta nem volt erre példa. Mindig csak alvás előtt, az ágyban tudok olvasni, de akkor meg olyan kevés az idő, mert tudom, aludni kell, hiszen mindjárt kel a nap és a gyerek. A gyerek mostanában korábban, mint a nap. De ez nem a gyerek hibája.
