Bámulatos, milyen sokat fejlődött Regi. Pontosan nem is tudom, mikor, az utóbbi napokban, hetekben vagy hónapokban? Tény, hogy szinte mindent ért, és teljesít. Múltkor, amikor pakoltunk be, a kezébe adtam egy fém kávés csészét, hogy vigye be a konyhába, vitte. Ha mondom, hogy megyünk sétálni, hozza a kabátját, cipőjét, sálját, kesztyűjét, hozza. Pedig ehhez ki kell nyitnia a fiókos szekrényt, de nyitja, csukja, nem gond. A pisis pelenkáját maga dobja ki, a kakisat is szeretné, de azt nem hagyom. Hogy mozgásban milyen ügyes, akkor látom, amikor más gyerekekkel van. Soha nem értettem, miért ijedeznek, meg kapkodnak Regi után más anyukák, ha esik. Mert hogy ő annyira ügyesen korrigál, hogy szinte soha nem üti meg magát, egy kezemen meg tudom számolni, hány lila foltja lett az elmúlt lassan 16 hónap alatt.
Sajnos azt is egy kezemen meg tudom számolni, hány éjszakát aludt át az elmúlt nyolc hónapban. Tegnapelőtt R. ment át hozzá, amikor felébredt és áthozta hozzánk. Ma éjszaka már egyenesen követelte a nagy ágyat. Khmmm, nem jó. Éppen azon agyalok, hogy kiveszünk néhány rácsot, kap egy kicsit nagyobb szabadságot, ha ez működik, tetszik neki, akkor meg normális ágyat, csak azt nem tudom, hogy rendes, felnőttet vegyünk, vagy juniort. Eddig azt mondtam, nem veszem el a kiságyát, de aztán rájöttem, hogy két-két és féléves kora körül úgyis le kell szedni a rácsot, akkor meg minek vegyünk a kicsinek új ágyat. Felesleges. Ha viszont tényleg kap ágyat Regi, akkor legkésőbb nyár elejéig ezt le kell zongorázni, mert nem akarom, hogy úgy érezze, a jövevény elvette a fekhelyét.
Néha aggódok, mi lesz. Valamelyik nap beszélgettünk erről Erikával, mert mondtam neki, hogy annyira lelkifuradalásom van, hogy Regit szinte eufóriában vártuk, Bogyót meg nem. Nagyon örülünk neki, de azért vannak félelmeim. Erika szerint ez normális, hiszen már tudom, mivel jár egy gyerek, nemcsak a rózsaszín köd van és ez aggasztó azért. De tudom, hogy nagyon-nagyon jó lesz. Igazából mintha nem készültem volna fel lelkileg. Olyan, mint a szülésnél, hogy váratlanul ért. Én ötéves várakozásra vagyok berendezkedve. De tényleg nagyon örülök neki, minden nap hálás vagyok érte, hogy jön.
Hisztik: na, azok vannak. Tegnap igazi, földön fetrengős, földet verős hisztit produkált a lány. Két órán át üvöltött. Hol azért, mert nem nyitottam ki fél percenként az erkélyajtót, hogy simogassa a kutyákat, hol azért, mert nem vihette be a kedvenc plédjét a fürdőkádba. Végül enni sem volt hajlandó, úgy feküdt le éhesen, de reggelig nem is akart kaját, akárhogy kínáltam. Pedig csináltam neki többfajta tápszert, gondoltam, ha az egyik nem kell, jó lesz a másik, de nem. Fáradt lehetett, hiába aludt másfél órát, az, hogy naponta kétszer-háromszor sétálunk ebben a mínusz 10 fokban, kiszívja az erejét. Most is alszik.
Szóval tegnap este szegény R-t majdnem sírva fogadtam, hogy milyen rossz anya vagyok én, hiszen csak nálam hisztizik a gyerek, bezzeg a nagyszülőknél nem. De végül megnyugtatott, hogy normális, hogy nálam próbálgatja a határokat feszegetni, velem, van a legtöbbet. Egyre büszke vagyok, hogy nem vesztettem el a türelmemet, nem kiabáltam,nem morogtam, nem sírtam el magam, ez utóbbit csak miután lefeküdt. jaj, de nehéz. S még azt mondta egy pszichológus ismerősöm, hogy jó anyának (azaz nekem), jó gyereke van. Haha. Meg sokszor eszembe jut Vivien is, aki egyszer megjegyezte, hogy olyan jó nálunk, mert hiába van gyerek, rend van. Hát, néha nem így érzem. Hiába pakolok egész nap, Regi gyorsabban szétpakol.
