Ha belegondolok, hogy egy hete a Balatonon voltunk, elfacsarodik a szívem. Mert olyan jó volt. Hétfőn mentünk és végül egy napot hosszabbítottunk, így csak szombaton jöttünk haza. Reginek arany élete volt: reggeli, strand, ott játszótér, úszás, vízi dagonya, kis alvás, aztán megint játszótér, vacsora, játszótér. Minden róla szólt és annyira, de annyira élvezte. Mi is pihentünk, ketten azért csak könnyebb, mert míg az egyik szórakoztatja, a másik olvashat. Mondjuk nem nagyon kell szórakoztatni, talál magának vicces dolgokat. A mászókán mint a majom úgy megy fel, amikor 180 centi magasan volt, csak én aggódtam, mivel én a magam 165-vel már nem nagyon értem volna el, ha baj van, de nem volt. Nagyon sokat fejlődött az amúgy is szép mozgása.
Voltunk állatkertben is. Bejött neki, persze minden kutya meg cica neki, legalábbis szóban. :) S rengeteget sétált, nem nagyon vittük a babakocsit, hogy ne is legyen neki kísértés, de jött is szépen, aztán néha bevetette az apataxit. A fuvardíjat puszival fizette ki.
Egyetlen negatívum az volt, hogy állandóan hívogatott minket a szigetelős ember, hogy majd ekkor meg akkor adja meg a pénzünket, persze azóta sem adta meg. Kész Andersen az ürge. Olyan meséket talált ki, hogy csak néztünk. Pénzünk azóta sincs, 270 ezer forintért futunk. Lassan feljelentjük, már van ügyvédünk is, most ő próbál meg rá hatni. Egy nap nem vettük fel neki a telefont, aznap csak engem 35-ször hívott. Nagyon mérges vagyok rá. Ez szó szerint lopás, jogilag meg csalás. Az a szerencse, hogy van átvételi elismervényünk, csak nem sokra megyünk vele, ha emberünk elköltötte a pénzt és nem tud fizetni. Az is lehet, hogy leüli, de nekünk abból egy fillérünk sem jön vissza.
