Voltunk tesztet írni. Háromszáz kérdés volt az egyikben meg kb 30 a másikban. Állítólag 2,5-3 óra alatt szokták kitölteni, ehhez képest nekünk fél óra kellett. Lehet, hogy elkapkodtuk a válaszokat? De azt mondta a pszichológus, hogy őszintén, első megérzésre írjuk be, amit gondolunk. Sok kérdés visszatért különböző formában, pl. hogy mennyire vagyunk a társaság középpontjában, félünk-e új társaságban, meg merünk-e szólalni, szorongunk-e, ha be kell nyitni valahova vagy mennyire segítenénk más országnak, ha bajban van, szerintünk beszélnek-e rólunk a hátunk mögött, szoktunk-e pletykálkodni, felnéztünk-e az apánkra gyerekként, jó volt-e a viszonyunk a szüleinkkel, mit várunk el magunktól a munkában, szokott-e a fájni a fejünk, a gyomrunk, stb. Ami meglepett, hogy kádban fürdünk-e a szívesebben vagy tus alatt, illetve, hogy vannak-e székelési problémáink, szexuális gondunk. Az is jó kérdés volt, hogy éreztük-e úgy, hogy legszívesebben földhöz vágnánk-e valamit vagy hogy tombolunk-e dühünkben. Azt hiszem, a kettő azért nem ugyanaz. Az, hogy legszívesebben földhöz vágnánk, az nem azt jelenti, hogy meg is tesszük, még ha sokszor kedvünk is lenne hozzá.

Kíváncsi lennék, mi lesz a teszt eredménye, márcsak aztért is, hogy többet tudjak meg magamról, de valószínűleg csak annyit mondanak majd, hogy átmentünk-e vagy sem. Olyan ez, mint egy vizsga: meggfelelt vagy nem. Míg jöttünk visszafelé, azért szóba került, hogy milyen furcsa az élet. Annak, aki a bokorban összehoz egy gyereket egy egy éjszakás kalandból majd végigdohányozza a terhességét,  annak nem kell ilyen kérdésekre felelnie, sőt semmilyenre. Persze értem én és jónak is tartom, hogy nem adnak gyereket akármilyen pszichopata kezébe, mégis ez az élet furcsa fintora.

Volt velünk egy pár, akiknek van már egy örökbefogadott gyermekük. Négyéves lehet a fiúcska, nagyon aranyos volt. A pszichológus ugyan furcsállotta kissé, hogy miért hozták el a szülők őt is erre a nem félórás tesztre, de mondták a szülők, hogy lázas volt, így nem vihették óvodába. Ha jól értettem, kétéves volt a gyerek, amikor a családba került. Megnyugtató volt őket látni, szimpatikusnak tűntek ők is, a gyerek is. Mondjuk az megint csak furcsa, hogy egyszer végig csinálták már a tanfolyamot, a tesztet, stb. és most újra végig kell menni ezen az úton. De legalább többet tudnak meg ők is magukról.