Szerencsésen hazaérkeztünk Horvátországból. Igazából vártuk már, hogy hazajöjjünk, de ugyanezzel a lendülettel már indulnék is vissza. Vicces, mennyire hiányzott Sütike, pedig csak egy kutya. Mi lesz itt, ha gyerekünk lesz! De annyira szomorú volt már az indulás előtti nap, amikor hajnalban pedig pakolásztunk még a kocsiba a szó szoros értelmében lekushadt, még a fejét sem emelte fel, amikor megsimogattuk. Amikor pedig becsuktam a kaput olyan szomorúan nézett rám, hogy azt nem tudom elmondani.
Először a szülőket tettük ki a repülőtéren, ahova apám nem engedett be minket még egy kávéra sem, nehogy H1N1 vírust kapjunk. Visszafelé, amikor felvettük őket, azért bementünk. Trogir mellett, egy kis faluban, Marinán laktunk. A szállásunk nagyon jó volt, ilyen tengerparti kilátásról álmodni sem mertünk. Előttün kvolt a tenger, egy kikötő, így mindig nélztük, éppen milyen jacht jön be vagy hajózik ki. Persze a nagy jachtok inkább Splitben és Trogirban kötöttek ki. Volt, amelyik kisebb komppal vetekedhetett nagyságban. Belülről nem láttuk őket, de kívülről gyönyörűek voltak, főleg a Seven Sins (Hét bűn), ahol a kiszolgálószemélyzet is nyüzsgött. Ez egy családi hajócska lehetett. Kicsit sajnálom, hogy pár éve elmaradt a hajózás, amit két kollégával tervezünk egy Bavarian. Bavariát sokat láttunk kikötőkben, le is fotóztam őket, hogy ilyen lett volna, ha... Mondjuk a végén örültünk, hogy nem jött össze, mert nagyon drága lett volna az út. Az apartmannal csak egy gubanc volt: nem volt benne klíma és SAT-TV. Reklamáltunk, szerencsére egy Hovátországban élő magyar nő fordított nekünk, mert a házinéni egy szót sem beszélt angolul. (Illetve egyet ismert, a sorry-t, amire szerintünk azt hitte, hogy az a köszönés, mert folyamatosan azt mondogatta.) A csaj eleinte a házinéni javára hajtotta a vizet, aztán amikor R. bókolt neki, hogy milyen szép barna, azonnal segített alkudni. Végül jól jártunk: kaptunk 50 euró kedvezményt a 400-ból, idővel kaptunk egy nagy ventillátort és TV-t is. Sőt, a nyolcadik napn már dekóder is lett, igaz, az nem hiányzott nagyon. A horvát TV-n ugyanis a külföldi filmeket nem szinkronizálják, csak feliratokat tesznek (tudnám, hogy olvassák el a nyugdíjasok), így meg lehet érteni őket. Az ottani RTL-en pedig tök ugyanazok a műsorok mennek, mint az itteni, van főzőműsoruk is, csak éppen nem celebekkel, hanem ismeretlen emberekkel, diákokkal, a sarki hentessel, stb.
Reggel lustálkodtunk, aztán lementünk a partra vagy kirándultunk, délután strandoltunk megint. Jártunk Splitben, Primostenben, Trogirban, Sibenikben. Nagyon szép volt. A legdrágábban Primostenben parkoltunk, óránként 10 kunáért (egy kuna 38-40 forint.), amit sokalltunk. Mint kiderült, apámék Spanyolországban óránként 5000 forintért parkoltak, ráadásul kétszer azt sem tudták, melyik parkolóházban hagyták a kocsijukat, így mind a kilenc minden emeletét végigjárták, mire meglett. A kocsival egyébként sem volt szerencséjük. Tíz perccel azután, hogy átvették, a piros lámpánál a mögötük lévőbe szaladt egy BMW, a kocsit nekik löktek, ők pedog nekimentek az előttük levőnek. Nagyon nem törhetett össze, mert a kölcsönzőben azt mondták, járjanak csak vele nyugodtan. Jártak is, 1700 kilométert mentek Spanyolországban két hét alatt. Mi szerencsére nem utaztunk ennyit, egyáltalán nem is hiányzott, mert csak olvasni, napozni, aludni akartunk. Ez meg is történt. R. néhány nap múlva ugyan bepánikolt, amikor öt nap alatt négy könyvet olvasott el, hogy mi lesz vele, nem lesz elég könyv. Aztán valahogy lett. Mondjuk az Eragon harmadik részét, ami kb. 850 oldal másfél nap alatt végezte ki, holott közben elég sokat mászkáltunk is. Gyorsan olvas. Nekem ehhez 3 nap kellett.
Tíz nap után átmentünk Opatijába. Itt is szép szállást kaptunk. Tanulság: nem kell előre szállást foglalni, mert csak lenyúl az iroda. Trogirban 400-ból 100 euró csak a közvetítés volt. Bementünk egy helyi utazási irodába, ott ajánlottak egy apartmant, jött a tulaj, odavitt és kész. Itt mondjuk rossz volt a hűtőnk, de nem akartunk panaszkodni emiatt, így inkább mindent azonnal megettünk. Kicsit nehéz volt így főzni, hogy tudtam, nem maradhat, de megoldottuk. Opatija gyönyörű, nyüzsgő város, 12 kilométer hosszú tengerparti sétánnyal, rengeteg paddal, kiülővel. Gyerekkel ide szívesen visszamennék, mert nagyon gyerekbarát de vannak mély szakaszok is. Kétszer elmentünk koktélozni, igaz az egyikből milk shake lett a végén. Beültünk a bárba, ahol árak nem voltak feltüntetve, csak a koktélok. Volt vagy 30 a listán, a végén kiderült, csak öt van, de az meg tejital volt darabja 25 kunáért. Legalább tudom, hogy a hosszú téli estéken milyen értékes italt turmixolok banánból 5 perc alatt... Legközelebb már valóban koktélt kaptunk, az finom volt.
Az árak magasabbak, mint nálunk. A tejtermékek olcsók, annyiba kerülnek, mint itthon, de a kávé, kóla nagyon drága (nem is vettünk), az ásványvíz szintén, sőt a kenyér is. A hús sem volt olcsó, de elment azért az ára. Az eladók nagyon kedvesek, Opatijában, a boltban ötven kuna helyett véletlenül 50 euróst adtunk és szólt a pénztáros. Nálunk nem biztos, hogy megtette volna. És bíznak az emberekben, mert a pincér itt is csak letette a számlát az asztalra, mi pedig otthagytuk a pénzt, amikor távoztunk. Pedig esténként bárki eltűnhet fizetés nélkül a forgalmas, turistáktól nyüzgső főutcán, főleg azokban a szakaszokon, ahol olyan sötét a bár, hogy az itallapot alig tudod kisilabizálni gyertyafénynél.
Egyszóval csodálatos volt a nyaralás. Most viszont szívunk, mint a torkos borz. R. két hetente ügyeletes, ami azt jelenti, hogy egyetlen szabad hétvégéje nem lesz szeptember közepéig, végéig, naponta 10-12 órát dolgozik, szabadhét nincs.
Még két jó hír a végére: a barátnőmnek egészséges a babája (felmerült, hogy májbetegsége van, és akkor el kell vetetni, de szerencsére semmi vész) Éljen!!!! Éljen!!! Éljen!!! Nagyon aggódtam miatta.
A blogban, amit olvasok, a családhoz megérkezett a második örökbefogadott baba, Antónia. Ahogy Armi esetében, itt is a második felajánlott gyerekre bólintottak rá. Antónia 9 hónapos, fotó még sajnos nincs róla. A blogja: http://antonia01.freeblog.hu/page/2/
Lassan azt hiszem, hogy a ciklusom valóban a stresszen múlik. Pénteken (júl. 24.) pontosan 26 napra kezdtem pecsételgetni. Csak egy a furcsa, hogy nem fáj a mellem, pedig az nagyon szokott előtte.
Örökbefogadott gyerekeket Marinán és Opatijában is láttunk. Onnan gondoljuk, hogy nem vér szerinti volt egyik család sem, hogy a szülők európaiak, a fiúk ázsiaiak voltak. Nagyon jóképű pasi lesz mind a négy gyerek. :)
