Most először ijedtem meg egy kicsit, hogy az örökbefogadással esetleg egy olyan problémával kell majd szembenéznünk, amit saját erőből, szeretettel nem biztos, hogy meg tudunk majd oldani. Ez a kötődés. A fórumokon mostanában elég sok szó esik erről. Horadi vetette fel, hogy egy éve vannak náluk az ikerlányaik, de még mindig vannak problémák. Mint írta, korábban azt hitte, hogy milyen klassz dolog, hogy a lányok könnyen barátkoznak, nem elveszettek a társaságban. Az mondjuk már aggasztotta, hogy az egyik lány simán beült idegenek, barátok, rokonok ölébe, mással játszott, mással sétált, hagyta magát addig ringatni, míg elaludt. Később kiderült, ez a kötődési zavar tünete, ami később, főleg kamaszkorban nagyob visszaüthet, ha nem kezelik időben. Így most azt találták ki, hogy a lehető legminimálisabbra csökkentik a társadalmi életüket. Nem mászkálnak annyit, hozzájuk is csak a nagyszülők mehetnek és feléjük is kérés, hogy senki ne vegye fel a karjába a kiscsajt, senki ne fogja meg a kezét, egyáltalán senki ne közeledjen felé "szeretgetősen". Mert ez a szülők dolga.

Ezzel párhuzamosan a másik fórumon, a hoxán is jöttek tanácsok, ötletek ez ügyben. Itt azt írta az egyik hozzászóló, hogy az enyhébb kötődési zavart lehet kezelni, csak időben fel kell ismerni és tenni kell érte. Vagyis a hozzászóló szerint megelőzésként be kell iktatni az örökbefogadott gyereknél egy rövidebb-hosszabb periódust amikor kizárólag a szüleivel van, majd nagyon fokozatosan ismertetik össze őt családtagokkal, barátokkal, akik nem vehetik át - még ideiglenesen sem - a szülők helyét. Vagyis ahogy egy csecsemőt sem adnak 2 hetesen bárki kezébe, nem engedik, hogy elvigyék sétálni vagy megfürdessék, és 6 hetesen nem alszik még a nagyszülőknél, 10 hetesen pedig nem megy bölcsődébe, úgy a nagyobb örökbefogadott gyereknél is igy kellene történnie, mert az időszámítás a szülő-gyermek kapcsolatban az örökbefogadástól ketyeg akkor is ha a gyerek már 5 vagy 6 éves. Így 6-12 hónap után nyoma sem lesz az enyhébb kötődési zavarnak.

Mindezt azért jegyzeteltem itt fel magamnak, hogy ha eljön végre a mi időnk, akkor tudjuk, mire figyeljünk.

Közben továbbra is szórakozik a szervezetem: még mindig nem menstruálok, de a pecsételgetés sem maradt abba és a mellem úgy fáj, hogy majd leszakad.

Ma végre megbeszéltem azt is a barátnőmmel, hogy nagyon jólesik, hogy felajánlották a keresztlányom alig használt babakocsiját, de egyelőre hadd maradjon náluk, mert nem akarunk addig babás cuccokat beengedni a házba, amíg gyereknek még híre sincs. Így is elég nehezen tűröm most saját magamat is. Nekik meg szegényeknek útban van a kocsi, nem férnek el tőle, így értem én, hogy szabadulnának tőle, de nem akarják eladni sem, mert nekünk szánják. Ja, ott a nagyszülők feltették a mikor lesz már második gyerek-lemezt. Úgy látszik, ennek tényleg nincs soha vége.