adopt

Örökbe fogadva
(Forrás: Családi Lap, 2008.02.26.)
 Az örökbefogadás egyfelől nézve kudarc: egy szülő lemond a gyermekéről. Ám a másik oldalon egy olya anya és apa áll, akinek nem lehet saját fia vagy lánya, és csodaként tekintenek az új családtagjukra. S többségük egy pillanatra sem bánja meg, hogy nem a saját „vérére” áldozza az energiáját, figyelmét és szeretetét.

Amikor elkerül a gólya…

— Milyen utat jártak be addig, amíg az örökbefogadás mellett döntöttek? — kérdeztem Évát, akivel egy kávézóban ültünk le beszélgetni. Egyedül érkezett, a gyerekeket nem hozta magával, csak a fényképeiket. A fotókról egy rövid szőke hajú, csillogó tekintetű fiú és egy barna loknis hajú kislány mosolyog, többnyire kézen fogva.

— Nehezet. A férjem is, én is elmúltam 30 éves, amikor összeházasodtunk. Az esküvő után azonnal szerettünk volna gyereket, de évekig nem estem teherbe. Végigjártuk az orvosokat. Először megállapították, hogy az egyik petevezetékem el van záródva. Végigszenvedtem a hormonkezeléseket, többször megoperáltak, de a gólya csak nem kopogott be hozzánk. Aztán egy doktor kimondta: természetes úton nem lehetek pocakos. Eldöntöttük, megpróbáljuk a mesterséges megtermékenyítést. Akkor még három beültetést fizetett az állam, de tíz éve így is százezer forintba került minden kúra. Az első próbálkozás nem sikerült, a másodiknál a nyolcadik héten vetéltem el. Mivel már nagy volt a magzat, gyógykaparásra kellett mennem. A műtét után egy olyan nővel kerültem egy szobába, aki azért ment abortuszra, mert nem akarta megszülni az egészséges gyermekét. Ezután határoztuk el, ha a harmadszor sem járunk sikerrel, feladjuk.

— Ezek szerint nem sikerült.

— Nem, de azért nem volt egyszerű azt mondani, hogy kész, vége. Az, akinek könnyen összejön a gyerek, nem is tudja, milyen kínlódás ez. Először minden hónapban számolgattuk, mikor lehet peteérésem. Aztán már nem bíztuk a véletlenre, tesztekkel győződtünk meg arról, mikor kell akcióba lendülnünk. Bármennyire is szerettük egymást, egy idő után minden alkalommal, amikor ágyba bújtunk, úgy éreztük, most teljesítenünk kell.

— Sokan elzárkóznak az örökbefogadástól, inkább gyerek nélkül élnek, mert nem tudják elfogadni, hogy nem a saját sarjukat nevelik. Önök nem gondolták így?

— Ez soha nem merült fel bennünk, bár nem egy ilyen véleménnyel találkoztunk. Volt olyan, aki hét vagy nyolc beültetést végigcsinált, hogy saját gyermeke szülessen, de nem esett teherbe. Másoknak egy-két beültetés után összejött. Soha nem éreztem ellenszenvet más gyermeke iránt. Amikor Gábor hozzánk került, azt csodaként éltük meg. A férjemmel órákig csak néztük és hallgattuk a szuszogását, nem akartuk elhinni, hogy ő a mi fiunk, még akkor is, ha nem én szültem.

— Mennyi idő után került önökhöz a fiuk?

— Amikor beszereztünk minden szükséges papírt, megkerestük az egyik örökbeadással foglalkozó alapítványt. A civil szervezet alapítója személyes elbeszélgetést kért, hogy lássa, valóban komolyak-e a szándékaink és elmondja az árnyoldalakat. A vezetővel azért is jó volt találkozni, mert figyelt rá, hogy a szülőanya és az örökbefogadó lehetőleg hasonlítsanak egymásra. Ezért is történhet az, hogy sokan mondják, a fiam rám hasonlít, a lányom az apjára. Nem verjük nagydobra, hogy Gabit nem én szültem.

— A lányát ön szülte?

— Igen. Gábor hároméves volt, amikor egyszer csak nem jött meg a menstruációm Eleinte nem is gondoltam semmire, hiszen sokszor késett már a vérzésem pár napot, de amikor a tizedik napon sem történt semmi, csináltam egy tesztet. Negyvenéves koromban, nyolc hónap múlva megszületett Hanna. A baba ráadásul nem is a ciklusom 14. napja körül fogant, hanem pár nappal a vége előtt. Sokan mondják, hogy ha egy meddőnek hitt házaspár örökbe fogad egy gyereket, majd összejön a saját is. Ez azonban elég ritka.

— És Gábor ismeri az édesanyját?

—Pár héttel azelőtt, hogy megszületett Gabi, fél órára találkozhattunk az anyjával. Sokan tiltakoznak a személyes ismeretség ellen, én örültem, hogy beszélhettem az asszonnyal. Így derült ki például, hogy miután a nem tudta, hogy terhes, az első három hónapban cigarettázott, amitől egyébként a fiam fullad is kicsit. Azt is elmondta, hogy van már két gyermeke. Gáborral egy olyan férfitól esett teherbe, aki el akarta venni és mindenáron akart tőle babát, de az asszony már ennek a gondolatától is irtózott. Amikor rájött, hogy várandós, mindent megtett, hogy elvetéljen, de Gábor szívós volt. Még abortuszra is ment volna, de szerencsére nem műtötték meg.

— Azt mondják, a magzatok megérzik, ha nem akarják őket.

— Igen, ez Gáboron is látható. Sokkal nagyobb a szeretetigénye, mint más gyereknek. Kicsit tartok is tőle, hogy túlságosan rendes felnőtt lesz, olyan srác, akit könnyen kihasználnak és átvernek majd a lányok. Hanna teljesen más személyiség, akaratosabb, ennél fogva nehezebben is kezelhető. Többen kérdezték már, hogy nem szeretem-e jobban Hannát, mint Gábort, akit „csak” örökbe fogadtunk. Nem teszek különbséget köztük. Az egyik nem lett volna a másik nélkül. Furcsa látni, ahogy felnőnek. Hanna egy-egy mozdulatánál látom, hogy olyan, mint az édesapámé. Gábornál is vannak olyan szokások, amiket nem tudunk, hova tenni, ezeket nyilvánvalóan örökölte a szülőanyjától. De a legtöbb gesztusát tőlünk leste el.

— Gábor tudja, hogy örökbe fogadták?

— Négyéves volt, amikor rákérdezett, hogy ő is az én pocakomból bújt-e elő. Elmondtam, hogy nem, egy másik néni hasából, de ő nem tudta felnevelni. Elgondolkodott, megállapította, hogy biztos nagyon szegény volt az a néni és ment tovább. Azóta sem érdeklődött erről. Nem áruljuk el mindenkinek, hogy Gábor nem vér szerinti gyermekünk. A szüleimet is az utolsó pillanatban avattuk be. Egész pontosan kész tények elé állítottuk őket. Édesapám hetvenedik születésnapján érkeztünk haza a babával. Felköszöntöttük és mondtuk, hogy ajándéknak kapott egy unokát. Szívből örült.

— Nem szokott attól tartani, hogy Gábor szülőanyja egyszer csak felbukkan. és magának követeli a gyereket, hiszen nyílt örökbefogadásról van szó.

— Gábor a mi nevünket viseli, a törvény értelmében ugyanazok a jogok illetik meg, mint a saját gyereket. A szülőanyja csak az örökbeadó alapítványon keresztül vehetné fel vele a kapcsolatot. Előbb-utóbb biztosan megjelenik majd, de nem feltételezem, hogy Gábor őt választaná. Különben is joguk van egymást ismerni. A titkos örökbefogadásnál is kinyomozhatja a gyerek 14 éves kora után, hogy ki az anyja. Mellesleg, ha a titkos procedúra mellett döntünk, később kerülünk sorra. és valószínűleg csak hat-hét hónaposan vihetjük haza a csecsemőt. Márpedig az első év számít a legtöbbet a gyerek fejlődésében, hiszen az ember agyának 65 százaléka a születés után alakul ki. Ijesztő a tudat, hogy ha nem lett volna ez az alapítvány, amelyik a bajba jutott kismamákat támogatja, Gábor egy kukában vagy egy pöcegödörben kötött volna ki. Elveszett volna ez a csoda. Minden nap hálát adunk a fiunkért.

Mikor tudja meg a gyermek?

Míg Éváék az után fogadtak örökbe gyermeket, hogy nem születhetett sajátjuk, Judit kamaszkora óta tudta, ő is magához vesz egy csecsemőt. Ő is, ugyanis őt is örökbe fogadták a szülei. Judit nem szívesen beszél a témáról. Azt kéri, ne a lakásukon, a gyerek előtt kérdezgessem, hanem egy nyilvános helyen. — Nem akarom, hogy a lányom az újságból tudja meg az igazságot – magyarázza meg a döntését, amikor találkozunk. – Nem mondtuk meg neki, még csak négyéves.

— Ön hogy tudta meg, hogy örökbe fogadták?

— A lelkem mélyén mindig sejtettem. Annyi idős voltam, mint most Emma, amikor elvittek az intézetből a szüleim. Emlékszem, amikor hazasétáltunk, csepergett az eső. De annyira örültem, hogy valaki hazavitt és szeret, hogy elnyomtam magamban a gyanút. Aztán egyszer az óvodában a fejemhez vágta egy kisfiú, hogy engem nem is szerethetnek annyira, hiszen csak örökbe fogadtak. Hazamentem, megkérdeztem az édesanyámat, aki elterelte a szót. Egészen kamaszkoromig csak sejtettem, mi az igazság. Azt hiszem, édesanyám mindig attól fél, ha kiderül, hogy nem ők a vér szerinti szüleim, akkor elmegyek. Pedig eszem ágában sem volt.

— Soha nem kérdezte meg a apjától vagy az anyjától, miért hallgattak?

— Nem volt rá lehetőségem. Váratlanul haltak meg mindketten. Az igazi szüleimet sem kerestem soha.

— Ha önnek ilyen trauma volt az, hogy nem a vér szerinti szülei nevelik, miért nem mondja meg a kislányának az igazságot?

— A párom nem szeretné, mert ugyanúgy retteg, ahogy anyámék. Nem szabad azonban sokáig halogatni a színvallást. Az egyik ismerősöm fiának szintén az óvodában mondták meg, hogy örökbe fogadták. A szülők tagadták, hogy így lett volna, és amikor17 évesen kipattant, hogy becsapták, öngyilkos lett. A búcsúlevelében azt írta, hogy egész életében ettől rettegett. De olyanról is tudok, aki a szülei halála után, 38 évesen tudta meg véletlenül a volt osztályfőnökétől, hogy örökbe fogadták. Vagyis lehet ezt titkolni, csak kérdés, hogy érdemes-e.

A roma és a beteg gyerek nem kelendő…
Párok, de egyedülállók is fogadhatnak örökbe gyereket, ha megfelelnek a feltételeknek. A leendő szülőknek többek között pszichológiai teszten kell részt venniük, igazolniuk kell a jövedelmüket, és el kell végezniük egy tanfolyamot. Az engedély beszerzése 3-6 hónap, ezután iratkozhatnak fel a jelentkezők országos listára vagy jelentkezhetnek be alapítványoknál. A legtöbb szülő szőke, kék szemű, újszülött kislányt szeretne, éppen ezért ebben a „kategóriában” hosszú a várakozási idő. A roma gyerekek, főleg, ha 3 évesnél idősebb fiúk, sokkal nehezebben találnak szülőkre. Magyarországon a beteg gyerekek sem kapósak, külföldön sokkal szívesebben nevelik a kisebb testi vagy szellemi fogyatékossággal élőket. Mindenhol más a várakozási idő. A gyámhivatalon keresztül, titkos örökbefogadással átlagosan 2-4 év után vihetnek haza egy csecsemőt a szülők, az alapítványoknál 1-3 évet kell várni. Igaz, itt csak nyílt örökbefogadásról lehet szó, ahol a szülők ismerik egymást.