Nem tudom más hogy van ezzel, de pillanatok alatt eltelik a hétvége. Amikor nem dolgozunk (csak itthon pár órát), akkor próbáljuk utolérni magunkat, amikor pedig doldgozunk, akkor vasárnap délután kettőtől kilencig bent vagyunk, hétfőn pedig kezdjük előről. Hivatalosan kivehetnénk a vasárnapi munkáért egy szabadnapot, de mivel R. úgyis dolgozik, mert ő nem tud szabadnapot kivenni, feleslegesen lennék itthon.
A jövő hétvége is kusza lesz, de legalább véget ér egy nagyon húzós időszak a munkahelyen. R. is, én is pluszmunkákat vállaltunk. Az enyém jól fizet, de sokkal több vele a meló, mint először gondoltam, mert a megrendelő maga sem tudja, hogy mit akar, így a kész anyagban állandó változtatásokat kér, sokszor homlokegyenesen mást, mint amit eredetileg akart. R. pedig tanít. Azt mondja, ahhoz képest, hogy a diákjai érettségizettek, egyszerű fogalmakkal nincsenek tisztában, nem tudják, mi az a felvilágosodás, a cenzúra, stb. Most vagy butulnak a diákok vagy ezek nem túl tehetségesek. De R. tapasztalata szerint azt sem tudják, mit szeretnének kezdeni az életükkel, mit szeretnének tanulni. Azért 19-20 évesen már illene nagyjából sejteni az irányt.
Jövő szombaton, míg a kedvesemnek osztálytalálkozója lesz, én elmegyek a barátnőmhöz látogatóba. Úgy tervezem, ott is alszok, mert szeretném már látni a keresztlányomat. Lassan kétéves a csaj és ennyi idő alatt csak néhány órát töltöttem vele. Messze, 100 kilométerre laknak tőlünk, ha megyünk is a városba, akkor is mindig rohanunk, mert meg kel látogatni az ott lakó családrészt is, így soha nem jut rájuk idő. De most csak hozzájuk megyek, nem is szólok senkinek, hogy ott vagyok. Meg a barátnőm is hiányzik, nem akarok eltávolodni tőle, sok közös emlék fűz minket össze. S különben is, a barátságokat nagyon meg kell becsülni. Én egy olyat veszítettem el életemben, ami nagyon sokáig, kb. 10 évig tartott. Ennek már 12 éve és a mai napig bánt, hogy így történt. A múltkor egy félszeg e-maillel próbáltam is felvenni a csajjal a kapcsolatot, de nem sok illúzióm van felőle. Mondjuk mostanában jó lehet a kisugárzásom, mert sokan keresik a társaságomat, komolyan mondom, hogy be kell tűbláznom, kivel mikor ugrok el kávézni. Soha nem iszok kávét, de valahogy mindig ezt mondjuk. Bár egy másik, gyerekkori barátnőmmel felest emlegetünk, ami szintén egy üdítőben merül ki. Vele jó ideig nem felesezünk még, mert babát vár, aztén szoptat, így legalább jövő ilyenkorig várnom kell a nagy lehetőségre.
Most kezdek rádöbbenni, hogy milyen kevés pénzt kapok majd, ha gyesen leszek a gyerekkel. Ebből a szempontból mindegy is, hogy mennyi a fizetésem és milyen adózást választok, mert úgyis a minimálnyugdíjt, azaz most 28 500 forint jár a gyerek 3 éves koráig. Ez kb. a pelenkára elég.
Megkérdeztem a fórumon, mikor lehet vagy érdemes ,,összeengedni" a nagyszülőkkel, rokonokkal a gyereket. Többen is azt tanácsolták, hogy legalábbb 2 hétig, de inkább egy hónapig ne mutassuk be őket egymásnak, mert csak megkavarja a gyereket. Ezt biztos, hogy nem fogok kibírni. Egyrészt mindenki kíváncsi lesz, másrészt én is szeretném őket együtt látni a nagyszülőkkel, harmadrészt nem tudom elképzelni, hogy egy hónapig ne mozduljunk ki a házból (még akkor sem, ha nyár lesz és ki lehet menni a kertbe), ne menjünk ki az utcára, hogy ne lásson idegeneket maga körül. Így egyrészt megszokná, hogy csak vele foglalkozik mindenki, másrészt neki sem jó, hogy nem lát senkit maga körül, főleg úgy, hogy egy népes családból vagy egy szintén népes nevelőotthonból érkezik a gyerek.
