„Más”− e az örökbe fogadott gyerek a vér szerinti családban nevelkedő társaihoz képest ?
Szükség van-e felkészítő tanfolyamra az örökbefogadást megelőzően?
Egyetemistaként csecsemő- és óvodásotthonokban találkoztam először olyan gyerekekkel, akik tartósan vagy átmenetileg nélkülözni voltak kénytelenek a szülői gondoskodást, mivel szüleik életkörülményei, szociális helyzete, egészségi és/vagy pszichés állapota támogató családi környezet hiányával párosulva nem tette lehetővé, hogy gyermekeiket otthonukban neveljék. Ott találkoztam először olyan kisgyerekekkel, akik - hogy fájdalmukat elviselhetőbbé tegyék - fantáziájukban elfordultak a valóságtól, védekezésként történeteket találtak ki számukra elveszett szüleikről, a velük való kapcsolatról, megszépítve reális élethelyzetüket. Hároméves kislány mesélte el közös balatoni nyaralását édesanyjával, ajándékot is kapott tőle, mondta vidáman és büszkén: egy mosolygós szájú cica úszógumit. A valóságban ez a kislány soha sem látta szüleit, a cica úszógumit később egy mesekönyv lapján fedeztem fel. A csoportban csodálat vette körül, társas helyzete javult annak a kisgyereknek, akit látogattak a felnőttek, vele azonosulva csurrant-cseppent a többiek számára is a szülői törődésből. Szüleit egyetlen kisgyerek sem hibáztatta, ami pszichológiai szempontból érthető jelenség: az elhagyatottság, elutasítottság érzését csökkenti, biztonságérzetét növeli a felmentő körülmények keresése és szülei idealizálása által.
A veszteség-háromszög
Beakert több ízben elhagyta édesanyja, intézetben, nevelőszülőknél nevelkedett. A tizenegy éves, írói vénával megáldott, éles nyelvű, tüskés természetű, valójában esendő, sebzett, érzékeny kamaszlány környezetével bizalmatlan, nem vállalja fel szeretetérzéseit, megbántottságát elrejti, elutasítóan, bántóan bánik környezetével. Anyja elvesztése fölötti fájdalmát, dühét maga előtt is rejtegeti, vele szembeni indulatai a hozzá közel állókra tevődnek át. Kapcsolata ellehetetlenülni látszik környezetével, amikor felbukkan iskolájukban egy írónő, Cam, akivel kölcsönös szimpátiájuk fokozatosan alakul. Ám ahogy John Bowlby pszichoanalitikus a korai kötődéselmélettel foglalkozó munkájában írja: „ha a gyerek egy már számára fontos kapcsolatot elvesztett, akkor a szeretett személy elvesztése után tartózkodik attól, hogy szívét bárki másnak odaadja, mert attól fél, hogy újból összetörik majd.”(Bowlby 1965, 66.) Így viselkedik Tracy Baker is, mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse kapcsolatukat leendő örökbefogadójával. Ilyeneket mond Camnek: „Az anyukám még holtan sem mutatkozna ilyen ócska tragacsban”. Felmentő körülményeket keres elhagyó édesanyja tettére: „Anya fogadok, hogy már rengetegszer keresett, csak nem tudja, hol lehetek”. „Már rengetegszer meglátogatott, és majd eljön, és örökre elvisz”. „Mert az anyukám biztosan túl messze lakik ahhoz, hogy csak úgy meglátogasson. Igen, még az is lehet, hogy valahol külföldön van, mindig is szeretett utazni”.Jacqueline Wilson, angol írónő Tracy Beaker története című könyvében láttató erővel hozza közel az intézetben nevelkedő gyermekek élményvilágát. Tracy Beakert több ízben elhagyta édesanyja, intézetben, nevelőszülőknél nevelkedett. A tizenegy éves, írói vénával megáldott, éles nyelvű, tüskés természetű, valójában esendő, sebzett, érzékeny kamaszlány környezetével bizalmatlan, nem vállalja fel szeretetérzéseit, megbántottságát elrejti, elutasítóan, bántóan bánik környezetével. Anyja elvesztése fölötti fájdalmát, dühét maga előtt is rejtegeti, vele szembeni indulatai a hozzá közel állókra tevődnek át. Kapcsolata ellehetetlenülni látszik környezetével, amikor felbukkan iskolájukban egy írónő, Cam, akivel kölcsönös szimpátiájuk fokozatosan alakul. Ám ahogy John Bowlby pszichoanalitikus a korai kötődéselmélettel foglalkozó munkájában írja: „ha a gyerek egy már számára fontos kapcsolatot elvesztett, akkor a szeretett személy elvesztése után tartózkodik attól, hogy szívét bárki másnak odaadja, mert attól fél, hogy újból összetörik majd.”(Bowlby 1965, 66.) Így viselkedik Tracy Baker is, mindent megtesz, hogy ellehetetlenítse kapcsolatukat leendő örökbefogadójával. Ilyeneket mond Camnek: „Az anyukám még holtan sem mutatkozna ilyen ócska tragacsban”. Felmentő körülményeket keres elhagyó édesanyja tettére: „Anya fogadok, hogy már rengetegszer keresett, csak nem tudja, hol lehetek”. „Már rengetegszer meglátogatott, és majd eljön, és örökre elvisz”. „Mert az anyukám biztosan túl messze lakik ahhoz, hogy csak úgy meglátogasson. Igen, még az is lehet, hogy valahol külföldön van, mindig is szeretett utazni”.
Ebben az élethelyzetben a gyermekek, hogy kevésbé fájjon nekik elhagyatottságuk, hogy a környezet sajnálkozását, szánalmát ne tudják magukon, sebezhetőségüktől óvják magukat azzal, hogy sokszor pökhendien, elutasítóan viselkednek környezetükkel, szeretteikkel.
A könyv végén ezt mondja magáról Tracy: „Mindenkit meg kellett bántanom, hogy megmutassam nincs rájuk szükségem, mert akkor ők nem bánthatnak engem.”
Korábban átélt veszteségeket követően minden bekövetkező, vélt, vagy várt veszteséggel való megküzdés nehezített. Ezért van Tracynél is, hogy minden felé irányuló közeledést bizalmatlanul fogad.
Az örökbefogadás témakörében kulcsfontosságú lélektani fogalom a veszteség, és annak szerepe az örökbe fogadó családok életében. Az örökbefogadással foglalkozó szakirodalom egy úgynevezett veszteség − háromszögről beszél. Veszteséget él át a vér szerinti szülő, mikor örökbe adja gyermekét, veszteség éri a gyermeket, akiről anyja lemond és születése pillanatától, vagy vele való rövidebb-hosszabb, sok esetben megszakított együttléteket követően őt nélkülözni kénytelen, és veszteség éri az örökbe fogadó szülőt is, hogy nem született gyermeke.
Az örökbe adó anyákat a felmérések szerint sok esetben előítélet, elutasítás övezi, a megkérdezett örökbefogadók egy része így nyilatkozik a vér szerinti szülőkről:
A megkérdezett örökbefogadók másik része megértőbben viszonyul a gyermekeiket örökbeadó szülőkhöz.
Ilyeneket mondanak:
„−Nehéz helyzetben lehetett, hogy meg kellett tennie ezt a lépést. −Lehet, hogy intézetben nevelkedett, nem volt hová vinnie gyerekét. −Szociális problémái lehettek. −Önzetlen volt, hogy kihordta, és nem elvetette a gyermeket. −Végül is az örökbeadással gondoskodott gyermekéről. −Nem volt, aki segítsen neki a bajban.
−A gyerek érdekeit nézte. −Sokáig tarthat, amíg kiheveri döntését.” (Korbuly, 2005)
Valójában az örökbeadók többsége olyan szülő, akinek pszichoszociális helyzete, pszichés állapota, életkora, anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy önmagán kívül másról is gondoskodjon, nem áll mögötte olyan család, amelyhez szükség esetén támogató segítségért fordulhatna. Többen maguk is állami gondoskodásban nőttek fel, nem rendelkeznek a problémák megoldásához szükséges családi mintával, megküzdő stratégiával.
Egy örökbe fogadó asszony mesélte el gyermeke vér szerinti anyjával való találkozását:
Judit 20 éves hajadonlányként, egy szerelmi kapcsolatból szülte meg gyermekét, akit -a fogantatás pillanatától - jól tudta, nem fog tudni felnevelni. Ő maga szüleivel élt, saját keresettel nem rendelkezett, a gyermek apja nős volt: sem Judittal való kapcsolatát, sem a gyermeket nem vállalta fel családja előtt. Az anya húzta-halasztotta a döntést: megosztani félt környezetével titkát, attól tartott szülei elutasítják, kitagadják. Ahogy teltek a hetek „kicsúszott” az időből, a magzat növekedett, terhessége nyolcadik hónapjában egy alapítványhoz fordult segítségért, így került kapcsolatba a házaspárral, aki örökbe fogadta gyermekét. A házaspár a szülésnél is jelen volt, mesélték, hogy Judit rá sem pillantott az újszülöttre, könnyes szemekkel kérte, szeretetben neveljék fel gyermekét. A házaspár fényképet is készített a vér szerinti anyáról. Fontosnak tartják, hogy a gyermek tudja, szülő- anyja vágyott rá, szerette volna felnevelni, ám körülményei nem tették ezt lehetővé: úgy gondoskodott róla, hogy örökbe adta, olyan szülőket keresett neki, akik mellett biztonságban tudhatja gyermekét.
A néhány hetes kornál idősebben örökbe fogadott gyerek korai kötődése sérülhet, abból adódóan, hogy a kezdeti időben több veszteségélményt is átélni kényszerül a gondozó személyek változása miatt. A korai gondozás során a szülőanya/gondozó gyakran nem megfelelő módon áll rendelkezésére, a szükségleteire ráhangolódó, reflektív, empatikus, megfelelően tükröző bánásmód hiányában cseperedik a gyermek. Az örökbe fogadó szülőknek tudniuk kell, hogy a kezdetektől nem családban nevelkedő gyermek az átlagos gyermekgondozásnál jóval intenzívebb szülői odafordulást igényel. Winnicott szavaival, az örökbefogadóknak a szülői funkciókon túl „teljes állású pszichoterapeuta szerepét kell betölteniük”.
A születése pillanatától örökbefogadói családban nevelkedő gyermek is kettős identitással rendelkezik, mind örökbe fogadó anyjával, mind vér szerinti anyjával azonosul. Vér szerinti anyja képe örökbe fogadó szülője közvetítésével épül be személyes élményvilágába, ezért hangsúlyos, hogy az örökbefogadók milyen módon viszonyulnak és milyen mértékben képesek elfogadni a gyermekeiket örökbe adó anyákat. Amennyiben az örökbefogadók negatív képet festenek le a gyermek vér szerinti szülőjéről, úgy a gyermek is részben, elfogadhatatlannak, rossznak, elutasítottnak éli meg magát, ami negatívan hat későbbi személyiségfejlődésére. Ahogy ezt József Attila A bűn című versében írja:
„Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam,
Csak az zavar e semmiben
Mért nincs bűnöm, ha van.
Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
Az én bűnöm valami más.
Tán együgyű dolog.
Mint fösvény eltűnt aranyát
E bűnt keresem én
Elhagytam érte egy anyát,
Bár szívem nem kemény.”
Az örökbe fogadó szülőknél az örökbefogadást rendszerint kellemetlen és bizonytalan kimenetelű meddőségi vizsgálatok, hosszan tartó orvosi beavatkozások, a teherbe esést segítő, arra a statisztikai adatok alapján alacsony százalékban esélyt adó, a nők egészségi állapotát veszélyeztető, költséges beavatkozások előzik meg. Gyermektelenségük okáról kimutatható egészségkárosodásuk hiányában sokszor orvosi magyarázatot sem kapnak a párok. Addig természetes és magától értetődő jövőképüket újra kell értékelniük a leendő szülőknek.
Katalin és Zoltán 10 éve kötöttek házasságot, három év telt el, mire közös otthonukat, a leendő gyerekszobával szépre, kényelmesre berendezték. Teltek-múltak a hónapok, vágyott és betervezett gyermekük természetes úton való megfogantatása késlekedett. Másfél év telt el, háziorvosuk javaslatára keresték fel a főváros egyik meddőségi centrumát, ahol alapos kivizsgálásukat követően minimális hormon-eltérésüket hamar orvosolták. Sajnos ezek után sem esett teherbe az asszony, s bár további kimutatható egészségkárosodása egyiküknek sem volt, a teherbeesés megsegítésére megindult a meddőségi kezelés. Az úgynevezett Asszisztált Reprodukciós Eljárások közül először méhen belüli mesterséges megtermékenyítéssel (inszemináció) próbálkoztak négy alkalommal, majd ennek eredménytelenségét követően öt éven keresztül hat alkalommal (ennyit fizet a Tb) lombik-bébi (IVF-ET-azaz In Vitro Fertilizáció Embrió - Transzfer) programban vettek részt. „Minden beavatkozást követően újraéledt a remény − mondja a házaspár −, hátha most sikerül, majd következett az újbóli csalódás, a lemondás az elképzelt gyerekről. Olyan is volt, hogy öthónaposan szakadt meg a terhesség”− folytatja az asszony, miközben férje szorosan átöleli, s könnyeikkel kűzködve mindketten szemérmesen elfordulnak. Gyermek nélkül nem tudják elképzelni életüket, s ha már nem lehet saját gyerekük, örökbe fogadnának egyet.
Az válhat „elég jó” örökbe fogadó szülővé, mondja a szakirodalom, s munkám során magam is ezt tapasztalom, aki saját nemzőképtelenségével kibékült, átélte, elgyászolta meg nem született gyermekét, és az örökbefogadást mint alternatív gyermekvállalási lehetőséget elfogadni kész. Sajnos gyermektelenségét nem mindenki képes kellő mértékben feldolgozni, felvállalni önmaga és ezért környezete előtt sem. A fel nem vállalt, titokban tartott örökbefogadások zavart okoznak a szülő és a gyerek, valamint az ilyen módon működő örökbe fogadó családok szűkebb és tágabb környezetével való kapcsolatában.
Eszembe jut annak az asszonynak az esete, aki gyermeke örökbefogadását megelőzően kitömött hassal járt a terhesség látszatát színlelve, így rejtve vélt szégyenét, hogy nem születhet saját gyereke. Gyerekterápiában is találkoztam olyan szülővel, aki a szokásos anamnézis (a gyereke előéletére vonatkozó kérdések) felvételekor részletesen beszámolt terhessége körülményeiről, hány hetesen, milyen módon szülte gyerekét, még a terhessége időszakáról is hozott emlékeket. Óvodás kisfiuknak elkóborlásai, és mások apróbb tárgyainak zsebre rakása miatt kértek terápiás segítséget a szülők. A terápia sehogysem haladt, közös játékainkat a meg nem értettség, a talány vette körül. Fordulópont a terápia harmadik hónapjában történt, amikor az anya megtisztelt bizalmával, megosztotta titkát, Lacika örökbe fogadott gyermek. Nem sokkal később a család úgy döntött, Lacikának is elmesélik származása történetét. A megmondást követő terápiás óránkon Lacika közömbös hangon játék közben közölte: „ Én nem is az anyukám pocakjából jöttem ám ki!” Ezt követően kis apró figurákat vett elő, akik elindultak az északi sarkra kincseket keresni, közben folyton elvesztek, eltévedtek, és Lacika mindig izgatottan segítségükre sietett a játékban, hogy visszataláljanak otthonukba, s ezt követően mindig megkönnyebbült. Annyit mondtam, hogy az anyu is hazavitt téged otthonotokba, miután rád talált, azóta éltek együtt. „És ez már így is marad.” − nyugtatta magát Lacika. A titok megosztódott, annak tudattalan megfejtési kísérlete, a keresés, kóborlás okafogyottá vált, Lacika lelki működésének hírmondója, a tünet elmaradt.
Szülői plusz feladatok
Szülővé válva tudatosan és tudattalanul hat ránk az otthonról hozott családi minta.
Gyermeket nevelve minden szülő igyekszik követni – részben elkerülni - a gyerekkori családjában megélt, korai kapcsolati élményei, tapasztalatai, életeseményei, emlékei mentén belsővé vált szülői képet. Örökbefogadói szülői mintával azonban az örökbefogadásra jelentkező szülők többsége sem családjukban, sem környezetükben nem találkozott. A leendő szülők érthető módon keveset tudnak a saját családjából kikerülő, veszteséget átélt gyermekek pszichés sajátosságairól. A korai elszakadást átélt örökbe fogadott gyermek átlagtól eltérő reakcióit sokszor nem a fejlődés természetes velejárójának, hanem saját szülői kudarcuknak tudják be a meddőség okozta traumatizáltságuk miatt szülői szerepükben elbizonytalanodott, önképükben, önbecsülésükben időszakosan labilis örökbefogadók.
A sikeres örökbefogadásnak feltétele, hogy a szülők lelkileg, testileg és szellemileg is felkészüljenek gyermekük fogadására.
Az örökbefogadás életre szóló elköteleződés: olyan mentális „szülői plusz feladatokkal” jár, amit minden leendő örökbefogadónak nemcsak ismernie kell, hanem érzelmileg is át kell élnie és el kell fogadnia.
Vázlatosan:
−A hosszan tartó gyermekvárással járó pszichés és fizikai megterhelések.
− A szűkebb és tágabb környezet felől érkező sürgetettség a gyermekvállalással kapcsolatban. A gyermektelenség társadalmi kezelése.
−Hiányzik a terhesség és szülés mint előkészítési szakasz. A gyermekkel kialakuló elsődleges kötődés halasztódik.
−Egyes örökbe fogadó szülőknél az örökbefogadást hosszú orvosi beavatkozás előzi meg. A párok intim szférájába való beavatkozás hatására a párok énképe romlik.
−Az örökbefogadást alkalmassági vizsgálat előzi meg, vér szerinti gyermeket bárki szülhet.
−Elvárják önmaguktól és tőlük, hogy ugyanúgy kötődjenek, mintha biológiai gyerekük lenne, miközben akceptálniuk kell a gyerek örökbefogadottságát és a biológiai anyát.
−Az örökbefogadás megmondásának terhe, és ennek felelőssége, a gyerek erre adott reakciójának elviselése.
−Idősebb korban örökbe fogadott gyerek személyiségének, szokásrendszerének megismerése, elfogadása, és tiszteletben tartani tudása.
−A korai élmények esetleges károsító tényezők, ezért a szülőknek terápiás funkciót is el kell látniuk a normál szülői funkciók mellett.
− Az örökletes tulajdonságok ismeretének a hiánya, ezzel kapcsolatos kíváncsiság, aggodalom.
− A vér szerinti szülő örök harmadikként a család életében.
-A megmondás ténye és minősége. Ne hangsúlyozzák túl, de ne is bagatellizálják a gyermek örökbefogadottságát.
-A környezettel való megoszthatóság kérdése.
−Serdülőkori identitásválsága idején megfelelően segítő és támogató módon a gyerek rendelkezésére állni.
−Amennyiben eljött az ideje, segíteni a vér szerinti szülővel való kapcsolatfelvételt.
Az örökbefogadásra felkészítő tanfolyamok az örökbefogadói családok fent felsorolt sajátosságainak explicitté tételében, ezek átgondolásában és érzelmi átélésében kívánják segíteni az örökbefogadásra váró szülőket.
Visszatérve az eredeti kérdéshez: Más-e az örökbe fogadott gyermek vér szerinti családban nevelkedő társaihoz képest? Egyet biztosan tudunk: az örökbe fogadott gyermek alapélménye különbözik vér szerinti társaitól, mivel más anya neveli fel, mint aki megszülte.
Optimális esetben különbözőségében más, másságában különböző a növekedő gyermek, ha szülei részéről megélheti a személyre szóló gondoskodást, egyéni sajátosságainak figyelembe vételét és a szükségleteire ráhangolódó, együtt érző, empatikus szülői törődést.
Így örökbe fogadott és vér szerinti családjában nevelkedő gyermek egyaránt önálló, autonóm, független, az együttéléshez és önérvényesítéshez szükséges mértékben alkalmazkodni tudó, mások személyiségét, egyediségét elfogadni és tiszteletben tartani tudó, érett, örömképes, megfelelő érzelemszabályozó és önismereti funkcióval rendelkező felnőtté válhat.
Irodalomjegyzék
Bede, N.(2000): Kvázi „hasításos” helyzetek. Család Gyermek Ifjúság, (9),6: 22-24.
Bencsik, A.(2003) Várva Várt Babák. Magánkiadás
Bowlby, J.(1965) Child Care and the Growth of Love. London, Penguin
Fónagy,P.-Target, M. (1998): A kötődés és a reflektív funkció szerepe a szelf-fejlődésben. Thalassa, (9), 1:5-43.
Hermann Alice(1979): A gyermekben érlelődik a jövő. Válogatott írások. Kossuth Könyvkiadó
Hermann, I.(1984): Az ember ősi ösztönei. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
Korbuly, Á.(2005): A vér szerinti szülő reprezentációja, mint „fantom” örökbe fogadó családokban. Család Gyermek Ifjúság, (14), 3:13-18
Pulay, K.(1997) A kötődésről és az anyahiányról in.: Fejlődéslélektan Olvasókönyv szerk.: Bernáth László, Solymosi Katalin.Budapest, Tertia kiadó.
Smith, R.K.(1995) Örökbefogadók és Nevelőszülők. Gyermekvédelmi kiskönyvtár. Sorozatszerkesztő: Herczog Mária Pont kiadó
Wilson, J.: (1991) Tracy Beaker története Animus kiadó
Vikár,Gy.(1980): Az ifjúkor válságai. Gondolat, Budapest.
Winnicott,D.W.(1999): Játszás és valóság. Animula, Budapest.
Winnicott, D.W.(2004) A kapcsolatban bontakozó lélek. Válogatott tanulmányok. Szerk.: Péley Bernadette Új Mandátum Könyvkiadó
