adopt

Holnap írok végre magunkról is. Kicsit (nagyon) el vagyunk veszve, de ezt a két mesét, amire felhívták a figyelmem nem akarom veszni hagyni. Mindkettő jól jön majd később.

Marie-Claude Monchaux:
Nekem két születésnapom van

Andrisnak hívnak. Júniusban múltam négyéves.
Nekem minden évben kétszer van születésnapom.
Kétszer fújom el a gyertyákat.
Tudod, miért?
Az első születésnap az a nap, amikor világra jöttem. Úgy, mint mindenkinek.
De a második sokkal szebb. A torta még nagyobb.
És akkor kapok több ajándékot. Mert a második születésnapom az a nap, amikor hazajöttem.
Az örökbefogadásom napja!

Anyu és apu már régóta szerettek volna gyereket. Nézegették az utcán a papákat, mamákat.
És szomorúak voltak, hogy nekik nincs kisbabájuk.
Tudod ez olyan dolog, ami előfordul.
De nagyon-nagyon sokat gondoltak rám, még mielőtt ismertek volna.
És álmodoztak:
"Kisfiút fogadjunk örökbe?" - kérdezte apu.
"Kislányt válasszunk?" - kérdezte anyu. Akár kislány, akár kisfiú, mindegy: hiszen már úgyis szeretjük!"

És vártak engem. Közben én semmire sem gondoltam, jól el voltam bújva.
Még a szemem is csukva volt, mint minden gyereknek a világon, aki még nem született meg.
Nőttem, növekedtem, mint egy kis gyümölcs.
Kilenc hónapig hordott a hasában egy néni, akit nem ismerek.
Egy szép napon világra hozott.
És mert úgy döntött, hogy nem maga fog nevelni, az újszülött osztályon hagyott, míg értem nem jönnek.

Megüzenték a szüleimnek, hogy megszülettem. És ők eljöttek értem.
Karjukba vettek.
Annyira, de annyira örültek!
Hazavittek. És Andrisnak neveztek el.

Várt már az egész család és vártak a barátok.
És várt engem a nagymamám: már hetek óta a kabátkámat kötötte.
Ez hát az én nagy születésnapom!

Az igazi anyukám nem a hasában hordott engem, hanem a szívében.
Én lettem a szeme fénye.
És én lettem a szeme fénye apunak is, aki annyit játszik velem.

Nőttem, növekedtem.
Mindenhova odadugtam az orrom! Mennyi mindent megtanultam!
Egyedül enni - pedig a lekváros tésztát nem is olyan könnyű!
Egyedül öltözködni.
Egyedül mosakodni - vagyis majdnem egyedül!
Kanyarós is voltam.
Most óvodába járok.
Anyu azt mondja, hogy olyan vagyok, mint egy kisördög.
Amikor nagyapáéknál nyaralunk, az unokatestvéremmel, Krisztával azt játsszuk, hogy én vagyok Robinson, ő meg Péntek. Vagy fordítva.
Sokszor kérem aput vagy anyut: "Ugye elmondod az én mesémet?"
Így szokták kezdeni:
"Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki arra készülődött, hogy a világra jöjjön..."
Itt mindig belekiabálok:
"Én vagyok az, én vagyok az!"
Ez az egyik kedvenc mesém.

Holnap lesz a születésnapom: ez a mi családunk nagy ünnepe.
Ezért azt mondtam:
"Néha kicsit unatkozom egyedül. Fogadjunk örökbe egy kisbabát.
Legyen egy öcsikém, vagy egy kis húgom, akkor testvérem is lenne!"