Pillanatok alatt eltelt a hétvége. Ahhoz képest, hogy mennyit várjuk, igazán rövid. Pedig pénteken este örültem, mint majom a farkának, hogy negyed hétkor végeztem. Utálok sötétben hazamenni, az udvaron és a kapunál ráadásul felmondta a szolgálatot mindkét mozgásérzékelő, így elég kísérteties a kert. Próbáltam megszerelni, de nem jártam sikerrel. R. szombaton is, vasárnap is dolgozott. Aggódom érte (de ezt csak halkan mondom), mert múltkor is rosszul lett, zsibbadt a bal karja (amit aztán le akart tagadni), ami nem csoda, mert a legjobb esetben is reggel kilenctől este hétig, de inkább kilencig dolgozik, plusz minden hétvégén van valami. Amióta kinevezték, egy szabad napunk volt, amikor elmentünk Pestre, az Ikeába. Nem tudom, meddig lehet ezt bírni. Bent van még tíz nap szabink a 22, illetve 23-ból, már kezdek hozzászokni a gondolathoz, hogy a legjobb esetben is csak ötöt vesz ki.
Szombat délután főzőcskéztem, mert vasárnap R. édesanyját és nagymamáját vártuk ebédre és tudtam, nem szívesen kelnék fel korán vasárnap. Így mindent előkészítettem. R. nagymamája előadta, hőgy ő már nem jön többet hozzánk, mert közel a halál. Ebéd után átmentem a szüleimhez, ahol a nagymamám (egymás mellett laknak) szintén ugyanezzel jött, de gyorsan leállítottam, hogy ezt ma már hallottam, ezzel ne is viccelődjön. A szüleim felettébb aggódnak, mert szerintük vészesen vérszegény vagyok, ami szerintem soha nem volt máshogy. Értem én őket is, a bátyám Chron-beteg és ennek az egyik, kezdeti tünete a vérszegénység. Ha ez ne adj isten beigazolódna, de nem fog, akkor isteni dolgokat örököltem a szülőktől. Eddig édesanyámtól a PCOS-t, a bátyám apámtól a Chron-betegséget és az allergiát. Egyiket sem örökíteném szívesen tovább...
Vasárnap felhívott a barátnőm és megint rájöttem, annak ellenére, hogy hetente egyszer-kétszer beszélünk, megint nem tudom, mi van a lelkében. Egy hete a régi szerelmével álmodik, hogy a pasit ott hagyta a felesége a négy gyerekkel és a férfinak rá van szüksége. És ettől teljesen kiborult. Azt nem tudom, hogy az álmot a rossz lelki állapota generálja, vagy fordítva (szerinte az előbbi), de tény, ramatyul van. Ott tart, hogy elköltözik otthonról, mire próbáltam vele megértetni, hogy csak úgy ne ugorjon bele az ismeretlenbe, főleg egy gyerekkel ne. Mire közölte, hogy tudja, hogy megvetendő és haragszik is ezért magára, de a gyereket nem vinné magával, már csak azért sem, mert nem tudja, hogy alakul az élete. Szerencsére vagy szerencsétlenségére az tartja vissza, hogy a férje az esküvőjük előtt az értésére adta, hogy ha R. elhagyja őt, akkor kirúgatja az állásából, kidobja a lakásból és még a gatyáját is elpereli tőle. Az a baj, hogy a srác erre képes is lenne. Mindezt onnan gondolom, hogy már egy ideje a barátnőmmel élt, amikor eszébe jutott a kedvese volt barátjának a feleségént felvilágosítani arról, hogy x évvel ezelőtt a barátnője a nő férjével kavart. Hogy erre mi szükség volt, nem tudom. A srác házassága mindenesetre megrengett négy gyerek ide vagy oda, a feldúlt feleség pedig R-en kérte számon, hogy mi is volt. Én ezek után tutira otthagytam volna a srácot, de R. kitartott mellette. A büntetés azért utolérte a srácot, amikor megbukott az államvizsgán. Nem tudom, hogy jó szívvel mit tanácsoljak a barátnőmnek. Beleugrani az ismeretlenbe egy álom miatt hülyeség. De van valami még a háttérben, valami történt márciusban, de ezt telefonon nem akarta elmondani. Nagyon találkoznunk kellene személyesen. Próbálom majd elcsábítani hozzánk, hogy egy kicsit kiszakadjon az otthoni környezetből, mert bár imádom a gyerekét, de úgy nem lehet ezt a témát megbeszélni, hogy körülöttünk ugrál. Megint egyre jobban becsülöm a házasságunkat, hogy boldogok vagyunk még ha sok is a munka és szinte csak az ágyban találkozunk.
