Az előbb beszéltem a szüleimmel, egész pontosan az édesanyámmal. Még mindig nem adták fel a vér szerinti unokát. Igaz, most nagyon finoman jegyezte meg, hogy gondoljam át a nőgyógyász-endokrinológust, mert szerintük csak az az egy hormonom magas, ami a petesejt kilökéséért felel. És ha túl hamar, éretlenül lökődik ki a petesejt, akkor nem esek teherbe. Gondoltam már erre, meg is néztem korábban is, most is a lehetséges orvosokat. Találtam Miskocon, Pesten, Tatabányán. A legközelebbi 230 kilométerre van tőlünk, autópálya persze nincs. Nem tudom, mennyire vállalható be, érdemes-e bevállalni azt, hogy egy cikluson belül többször rohangáljunk vérvételre, ultrahangra, stb. De az is lehet, hogy egy próbát megér, legalább meghallgatnánk, mi a vizsgálat menete, hogy meg lehetne-e oldani ezt kicsit közelebb. Igen ám, de ha már belevágunk ebbe az őrületbe, lehet, egyszerűbb a 90-100 kilométerre lévő meddőségi központba menni, de a vérvétel, ultrahang kérdése akkor is fennáll. Kérdés, megoldható-e mindez a munkánk mellett, amikor kellemes dolgokra sem jut időnk, nemhogy arra, hogy órákig várókban ücsörögjünk, órákat utazzunk, vagyis egy napunk minden alkalommal rámenjen erre. Megtarthatjuk-e a munkánkat ilyen feltételek mellett. Szeretnénk-e a testi, lelki gyűrődést és egyáltalán nekünk fontos a vér szerinti gyerek vagy csak a szüleimet szeretném boldoggá tenni, hogy igen, mi mindent megpróbáltuk. Mert azt sejtem, hogy ha ez nem jön be, akkor jön a többi program, amihez már végképp nem fűlik a fogam. Mostanában olvasom a lombikbaby.blog.hu naplót, kifejezetten élvezetes. Hihetetlen, hogy milyen lelkierővel bír az írója. S belenéztem az inszeminációval, lombikkal próbálkozók fórumába is, hát, az eddigi nem sok kedvem is elment az egésztől.
Tegnap felhívott egy ismerősöm, hogy hányan tudnak az örökbefogadásról. Mondtam, hogy nem igazán sokan, sőt, inkább nagyon kevesen. Mint kiderült, a feleségétől (aki engem nem annyira szeret, sőt) hallotta vissza, hogy mire készülünk, mert R.-nek nem lehet gyereke. Sőt, azt is hozzátette az asszony, hogy R. előző kapcsolata ezért ment tönkre. Az szinte biztos, hogy nem hozzánk közel állótól ment ki az infó, mert aki ismer minket, tudja az előzményeket, hogy R. nem hibás, a kapcsolata pedig főleg nem emiatt zárult le. Mindenesetre nagyon meglepődtem. Hihetetlen, hogy az embereknek ez ennyi, egy pletyka, egy szaftos történet. De ilyenek vagyunk mi, emberek. A nap megkoronázása az volt, amikor este fél tízkor, 12-13 óra munka után hazaérve kiderült, nem fordul a kulcs a kapuban. Szerencsére az egyik kollégánk hozott haza minket kocsival, így miután nem nyílt az ajtó, elvitt minket egy benzinkútra jégoldót venni. Na, az sem használt neki. Gondoltam, majd átmászok a kapun, de csúfos kudarcot vallottam. Szegény nagyapám forgott a sírjában, testnevelőtanárként már azon fennakadt, hogy nem tudok rúdra mászni. Soha nem árultam el neki, hogy kötélre sem nagyon, sőt mint most kiderült, a havas, jeges kapu átmászása sem az én műfajom. Végül aztán engedett a nyelv és bejutottunk. Ennek örömére elvittük a kutyákat sétálni. Hóban és jégben, amikor aki csak teheti, legfeljebb a boltig csúszkál el. De mi, bátor vagy mondhatni vakmerő emberek elindultunk. Két saroknyira jutottunk, amikor a két kis kutyánk, Szami és Bömbi közös munkával felbuktatta R-t. Nagyon meg akartak ugatni egy kutyát, ezért tepertek mindketten hirtelen. R. akkorát esett, hogy azt hittem, nem kel fel, én meg azt sem tudtam, mit csináljak, engedjem szabadon a két kutyát és segítsem fel, vagy vegyem ki Süti pórázát a kezéből? Végül ez utóbbi lett. Jó alaposan beverte a csuklóját, a két térdét és elvagdosta a kezét, de a lényeg, hogy csontja nem tört. Ezek után örültem, hogy véget ért a nap és örültem, hogy az alvás még előttem van.
Mostanában furcsa álmaim vannak. Az utóbbi napokban vagy üldöznek vagy agresszív vagyok álmomban (ez élőben nem jellemző rám, max. a türelmetlenség), vagy gyerekkel álmodok. A fórumon áprilisra jósoltak nekünk gyereket, persze csak viccből. A jelentkezés sorrendje alapján besorolták, hogy ki melyik hónapban gyarapodik. Nagyon kiegyeznék az áprilissal. Az viszont meglepő, hogy azok a legrégebbi, rendszeres hoxázók most, akik 2008. augusztusában kerültek fel a listára, egy hónappal korábban, mint mi. A többiek már mind kaptak gyereket, van, aki pár hónappal a határozat kézhez vétele után. Nem tudom, mitől függ. Valaki meg azt írta, hogy a megyéjükben év végén babyboom volt. Jó lenne, ha nálunk is így alakulna a közeljövőben. Persze az is sok mindenen múlik, ki mikor jelentkezik. Most a mi megyénkben nagy nehezen jön össze a tanfolyam indításához szükséges 14 ember. Amikor mi jelentkeztünk, a második tanfolyamra mehettünk csak, olyan sokan voltak előttünk, de így is csak pár hetet kellett várni, hiszen szeptemberben jelentkeztünk és november végén, december elején volt a tanfolyam.
