R-rel lassan hat éve élünk együtt és abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy eddig egyet kivéve minden éjszakát együtt töltöttünk. Most keddtől péntekig el kellett utaznia céges ügyben. Nagyon szenvedtünk. Abból a szempotból jó volt, hogy gmailen tudtunk chatelni, most legalább, ha írtam, szinte azonnal válaszolt. Amikor ugyanis itthon van, sokszor van az, hogy látom, ott ül a helyén, kérdezek valamit és mire megjelenik a kérdés a monitorán, már nincs is ott, elment tárgyalni valakivel. Este meg éjjel egyig chateltünk, így már csak az ágyban volt nagyon rossz, hogy nem szuszog ott mellettem, nem ölel át. De tény, annál jobban örültem, amikor végre hazaért.
Közben a szüleim időről időre próbálkoznak, hogy rábeszéljenek minket a vizsgálatokra. Most már finomabban teszik ugyan, de igyekeznek. Abban meggyőztek, hogy ha az LH és az FSH hormon szintem nem normális, az tényleg csúnya betegségekhez vezethet, mint csontritkulás, klimax, stb. Így aztán bejelentkeztem a tatabányai orvoshoz, február 5-re kaptunk időpontot. Kíváncsi vagyok, mint mond. Jó lenne, ha meg tudnánk beszélni vele, hogy ne kelljen csak a vérvételek miatt 280 kilométert utazni oda és 280-at vissza korgó gyomorral hajnalban, inkább levetetem itthon a vért és elküldjük futárral a rendelőbe. Olcsóbb is, gyorsabb is. Főleg annak tükrében, hogy mint egy blogon olvastam, van, ahol a 3., 9., 11., 13. napon és a ciklus második felében hasonló gyakorisssággal csapolnak. Nekem ráadásul a ciklus vége a necces, akkor pecsételgetek, igaz, ebben a hónapban szinte teljesen normális volt és a 29. napra tegnap este jött meg.
Örültem, mert egy perccel azelőtt, hogy indultunk a kollégáimmal éjszakai fürdőzésre. Az végül nagyon jól sikerült, meglepően sokan voltak. Amikor megérkeztünk, azt hittem, csak a szállóvendégek kocsijai állnak kint az utcán, de amikor éjfélkor kijöttünk és szinte egy kocsi sem volt a környéken, csak a mienk árválkodott ott egyedül, rá kellett jönnöm, hogy itt mindenki szaunázott és pancsikolt.
Az egyik kollégám stroakot kapott 31 évesen. Ő is nagyon megijedt és mi is. Szerencsére jó helyen volt a bevérzés, az agynak azon részén, ahol nincs igazából semmilyen fontos központ. Reggel pelenkázta a gyereket és egyszer csak összeesett. Nem szeretném ezt megélni. Azért a stressz kin így, máson úgy, de mindenkin kijön valahol. Van kollégám, akinek a gyomrán, van, aki pánikbeteg, én a hormonjaimmal vagyok megáldva, van, aki alkoholista, van, aki kicsit autista, van, aki időszakonként éjszakánként nem alszik és még sorolhatnám. De máshol sem jobb a helyzet, csak annak látszik.
Lassan megint megkérdezhetem a sorszámunkat, eltelt három hónap. Ilyenkor mindig aggódok, hogy mi van, ha semmit nem léptünk előre. Most csendes várakozásban vagyok. Nem idegeskedek azon, hogy miért nincs még gyerekünk, majd lesz. Még idén.... A fórum szerint árprilisban. Mindennek eljön az ideje, ennek is, ugye?
A héten végre volt alkalmam elmenni kávézni R. édesanyjával. Más így beszélgetni, négyszemközt. Vagy két órát töltöttünk együtt. Szegénynek jól kiöntöttem a szívem, jól rázúdítottam minden gondomat bajomat az örökbefogadással kapcsolatban. Azt mondta, persze ő is szeretne vér szerinti unokát, de ez a mi döntésünk, a mi életünk, a mi testünk és lelkünk és ha mi ezt az utat választjuk, maximális mértékben támogat minket ebben is. Illetve azt mondta még, nem kell nekünk felvállalnunk mások lelki problémáit is, ha valaki nem tudja ezt elfogadni, azzal mi ne terheljük magunkat túlságosan, van nekünk megoldani való gondunk elég. Ezt a hírt mindenkinek magának kell feldolgoznia, neki is kellett hozzá idő, míg szívből elfogadta.
