Nagyon durva történetet láttam a TV2 Naplójában vasárnap. Egy nő mesélte el, hogyan élte túl és élte meg magzatként az abortuszt. Mint kiderült, az édesanyja rosszkor esett teherbe, két hónapos házasok voltak az apjával, éppen építkeztek, amikor jött a gyerek. El akarták vetetni, de mint utólag kiderült, ikerterhesség volt és csak az egyik gyerek halt meg. A nő véletlenül, egy meditáció során jött rá, hogy mindenre emlékszik: a szagokra, a hangokra és az iszonyú félelelemre, hogy nem akar meghallni és a néma sikoltására. Majd az anyjnak adott altatótól ő is elaludt és hihetetlenül megkönnyebbült, amikor kiderült, él, de mindig benne volt, hogy meg kell bújnia, el kell rejződnia az anyja hasában. S mindig maradt egy hiányérzete, hogy valaki hiányzik mellőle, ez az ikertestvére halálából adódik. Állítólag minden nyolcadik-tizedik terhesség ikrekkel indul, aztán az egyik „felszívódik”, de a másik gyereknek mindig megmarad ez a hiányérzet.
Ezek után, ezt tudva csak remélni merem, hogy a mi gyerekünknek amennyire lehet, szeretetetteljes élete van/volt élete legelején.
