Meggyógyultam. A hangom néha még rekedt és reggelente, oldalra majd' megfulladok a köhögéstől, néha fújom az orrom, de szerintem holnapra ezek is elmúlnak. Vagy legalábbis remélem. Ma is kihagytam az Anna-terápiát, nem akarom a kiscsajt megfertőzni.
Viszont hihetetlenül fáradékony vagyok. Soha nem gondoltam, hogy létezik ilyen. Valamelyik nap hazajöttem ebéd után dolgozni. A munkából nem sok lett, mert elaludtam és két óra múlva R. ébresztett egy telefonhívással. Így este ültem neki a munkának, mert azt bizony senki nem csinálja meg helyettem.
A főnökünknek bejelentettük, hogy babát várok. Nagyon örült neki, kis híján lecseszett, hogy miért nem megyek táppénzre. Mint kiderült, okkal mondta. Amikor a tanárnő felesége a második gyerekét várta, elvetélt, mert valami vírust összeszedett a gyerekektől. Erre mondtuk, hogy minden nap bemegyek, de sokat fogok itthon dolgozni. A kollégák persze nem értik, hogy hova tűnik minden nap koradélután, amikor régen este hét előtt szinte soha nem jöttem el, de sokszor kilencig voltam bent. Az egyik csaj tudja, hogy mi a helyzet, mert nem értette, miért nem küldhet nekem R-rel Neocitrant, attól biztosan meggyógyulok. Aztán azt nem értette, ha már meggyógyultam, miért nem vagyok bent szinte soha. Így R. elmondta neki, hogy ne aggódjon. Nagyon örült és tudom, hogy nem is mondja majd tovább.
A szülők aggodalma semmit sem csökken. Most éppen Ausztriában vannak és onnan is naponta felhívnak, hogy minden rendben van-e. Gondolják, hogy nem szólnánk, ha probléma lenne? De nem lesz gond. A hányinger néha ugyan rémes, a szédülés is, bár ma rájöttem, ha eszek egy kis csokit, amikor ájulás kerülget, jobb lesz. Nem kívánom az édeset. Én, aki régebben egy tábla csokit lazán megettem, egyszerűen nem esik jól. De úgy általában semmi étel nem hiányzik. Éhes vagyok, eszek egy keveset és annyi elég. Eddig 2,5 kilót fogytam. Legalább lesz hova visszahíznom, ha pocakot növesztek.
A kis pocok kb. tiktak nagyságú és akkor a súlya, mint egy szempillának. Hihetetlen, mennyire aprócska még...
Gyönyörű idő van, itt a tavasz. Imádom!
Ma az órámon négyen voltak. Be kellene vezetnem valami katalógust, hogy bejárjanak a diákok, de úgy vagyok vele, hogy ők szívják majd meg a vizsgán, ha nem gyakorolnak. Itt nem elméletet kell elsajátítaniuk, hanem gyakorlatot és ha nem tudnak majd kiállni az osztály elé és egy normális előadást tartani vagy érvelést előadni, az az ő bajuk. Felnőtt emberek, el tudják dönteni, akarnak-e órára járni. Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy pénteken van az óra, aznap összesen három órájuk van, ebből egy a számtech, így valahol értem a lustaságukat.
Jövő héten szerdán megyünk ultrahangra. Remélem, minden rendben lesz. Utálom, hogy mindenki elmeséli a rémtörténetét, hogy mikor és hogyan vetélt el.
