adopt

 

„Már nagyon izgulok. Ma kapom meg a menetrendet és a gyógyszereket. Anonim petesejtdonor leszek. Nem először és nem is utoljára. Olyan érzés, mintha újra az érettségi reggele lenne. Felkészülten, de feszülten várom a fejleményeket. Fontos nap kezdődött. Hogy idáig eljussunk, már jóval korábban megvoltak a kivizsgálások, majd fogamzásgátlót szedtem több hónapig.

 

 

Nórával a munkahelyén, egy nagy cég egyik tárgyalójában találkozunk. Így a legpraktikusabb neki, hiszen teljes állásban dolgozik, gyerekeket nevel és nem mellesleg most éppen két nőnek segít abban, hogy anyává válhasson. Nóra, ahogy naplójában írja, anonim petesejtdonor. Azaz mégsem teljesen anonim, hiszen, ha nem is túl jól, de ismeri a nőket, akiknek segít. Mielőtt beszélgetni kezdenénk, még el kell intéznie valamit: injekciós tűt, ampullát, gézlapot vesz elő, összecsippenti a bőrt a hasán és beadja magának a stimuláló gyógyszert. Azt mondja, hogy hamarosan jöhetnek a kellemetlen következmények: fejfájás, hasfájás, émelygés és figyelemzavar.

 

Nórának mindkét terhessége és szülése problémamentes volt. A saját életéből nem ismeri a hiábavaló várakozást a gyerekre, a fájdalmas meddőségi kezeléseket, a rokonok, barátok szánakozó kérdéseit. Egy ismerőse hosszú ideje szeretett volna gyereket, de amikor végre megfogant, megbetegedett, és a baba a 24. hétre megszületett. Fél kiló sem volt, fél évig küzdöttek az életéért, hiába. „Akkor láttam először, hogy másnak milyen nehéz lehet. Teljesen átérzem azoknak a helyzetét, akiknek nem lehet gyerekük.” Elkezdett azon gondolkodni, hogy petesejtdonorként akár segíthetne is néhány hasonló helyzetben lévő nőn. Minden feltételnek megfelelt: 35 évesnél fiatalabb, egészséges és már van természetes úton fogant gyermeke. Meddőséggel kapcsolatos cikkeket, internetes fórumokat olvasott, utánanézett a petesejt-adományozás törvényi hátterének, mérlegelte a donor által vállalt egészségügyi kockázatokat. Fél évig csak információkat gyűjtött. „Úgy láttam, hogy ahhoz képest, hogy egy gyerekre vágyó nő mit nyerhet ezzel, az én oldalamon vállalt kockázatok minimálisak.” A döntést teljesen a sajátjának tekintette, nem beszélte meg sem családtagjaival, sem barátaival.

 

„Én, a donor késtem 10 percet, s mire elhelyezkedtem a kanapén, a két befogadó már összeismerkedett. Láttam szegény doki homlokán a verejtékcseppeket, s hogy aggasztja a három grácia egymásra találása a váróban. De hát megtilthatja-e bárki is három szabad embernek, hogy összeismerkedjenek, s tapasztalatot cseréljenek? Távozni már együtt távoztunk. Egyenesen a patikába, ahol mindhármunk megkapta a maga teletömött szatyrát a lombikos gyógyszereivel. Az én receptjeimet sikerült két durván egyforma költségű csomagra szétdobni, amelyeket a befogadók váltottak ki nekem. Összesen csaknem hatvanezer forintot fizettek a stimulációs gyógyszereimre, a fogamzásgátló, a fertőtlenítő spray, a steril gézlapok, a 30 inzulinos fecskendő költségén felül. Ezeket magam megvettem. S persze eszembe sem jut bárkitől elkérni a törvényben leírt, donornak járó költségtérítést az utazásért és a munkaidő-kiesésért. Megtehetem. Nem kicsinyeskedem. S így korrekt. Az anyagiak nem fontosak. Ami számít, hogy megtelt a hűtőm egyik rekesze a stimulációs gyógyszerekkel. Betelt a táncrendem a következő 5 hétre az utasításokkal és a tervezett kontrollvizsgálatokkal. S velem együtt hadrendben áll a két befogadó is. Felkészültünk. Indulhat a bál.”

 

Nóra azt várta, hogy örömmel fogadnak valakit, aki ingyen ajánlkozik. De később, más orvosoknál sem érezte, hogy kapkodnak a petesejtjei után. Egy orvos, akit később szintén megkeresett, például azt mondta, hogy akkor adományozhat, hogyha van olyan rokona, akinek szüksége van petesejtre, anonim adományozásra nála nincs mód. Még egy közös volt a doktorokban: nehezen hitték, hogy valaki önzetlenül vállalkozik adományozásra. Nóra ismer olyan nőt, aki már négyszer adományozott petesejtet, minden alkalommal pénzért. A nő csak annyit tud, hogy az első adományozásból ikrek születtek, a másodikból pedig szintén született gyerek, de azt már nem tudja, hogy egy vagy több. Nem is érdekli, nem akar tudni a gyerekekről. Az ikerpár szüleitől 750 ezer forintot kapott. A törvényt könynyű kijátszani, bárki mondhatja, hogy rokona a befogadónak. Nóra számára azonban ez elképzelhetetlen. Az is, hogy pénzt fogadjon el és az is, hogy ne akarjon tudni a gyerekekről. Azt utálja a legjobban, ha kétségbe vonják a szándékait, ha következetesen kérdezgetik, hogy mennyi az ára. „Nem vagyok prostituált, nincs tarifám. Nem akarom, hogy hálálkodjanak, de azt igen, hogy higgyenek nekem.” Volt olyan donor, aki írt neki, hogy miért rontja az üzletet, miért vállalja ingyen a tortúrát. „Nekem ez nem tortúra, valószínűleg egyszerűen jobban bírom a fizikai megpróbáltatásokat. A fogorvosnál sem szoktam érzéstelenítést kérni, véradó is vagyok.”

 

„Reggel 8-ra bementem a kórházba ultrahangvizsgálatra. Lássuk, hány tüszőcske indult fejlődésnek... Olyanok a monitoron, mint elszórt, világos kacsakövek a sötét sóderben. Sajnos elég kevés van. 9 mindöszszesen. Elég is lenne saját lombikra, de esetemben két befogadó várja a »termést«. Így megkérdem a doktortól, hogy emeljünk-e a hormonadagon. 200 egység az új adagom. Tehát 50 egységnyivel többre lesz szükség, amit már ma délben be is adok. Kicsit domborzati térképre kezd hasonlítani a hasam: kék-zöld foltok erre-arra.”

 

2009 februárjában került sor az első adományozásra. Egy internetes fórumon kereste meg egy negyvenéves nő, aki túl volt már néhány sikertelen lombikon. „Neki is az volt az első kérdése, hogy miért nem kérek pénzt, hogy mi hajt engem. Azt firtatták, hogy mit szeretnék cserébe. Végül meggyőztem őket, hogy semmit nem kérek.” Nóra és a befogadó többször beszélgettek telefonon. Az adományozás tehát a kezdetektől nem volt anonim. Nóra azt mondja, hogy a szülőkkel való kapcsolat dinamikájára jellemző, hogy a petesejtek leszívása előtt a pár mindent tudni akar a donorról. Természetes is, hogy a hivatalosan megadható adatokon kívül (a donor kora, haj- és szemszíne) másra is kíváncsiak. Miután azonban leadta a petesejteket, már ő volt az, aki tudni szerette volna, hogy milyen eredménnyel jártak. „Fontos volt nekem, hogy tudjam, hány petesejt termékenyült meg, hányat használtak fel embrióként. Ha csak annyit tudok, hogy tizenöt petesejtet leszívtak, de nem tudom, hogy mi lett velük, nem biztos, hogy újra vállalkozom arra, hogy donor legyek, mert nem tudom, hogy megérte-e a sok erőfeszítés.” Csakhogy a beültetés után úgy érezte, hogy a befogadó szeretne lazítani a kapcsolaton. Nóra szerint ebben közrejátszhatott, hogy vele párhuzamosan a nő petefészkeit is stimulálták, hátha mégis tud termelni saját petesejteket. Egy létre is jött, de nem termékenyült meg, így végül mégis Nóra megtermékenyített petesejtjeit használták. „Kicsit úgy fogta fel, mint egyfajta versenyt, és fájt neki, hogy alulmaradt. Kiváló sportoló volt, feltűnően szép, intelligens, aki egész életében minden helyzetben megfelelt. Abban bízott, hogy egy saját és egy másik petesejtből megtermékenyült embriót is be tudnak ültetni neki.”

 

A nő ezután nem reagált Nóra hívásai ra. Később a párja hívta fel és elmondta, hogy az asszony nehezen dolgozza fel, hogy nem a saját petesejtjeiből lesznek babák, idegennek érzi őket, nem akar arra gondolni, hogy honnét származnak. Nóra ezután a férjjel tartotta a kapcsolatot, ő számolt be a szülésről is. A szülés után már fel sem merült, hogy kihez tartoznak a babák. Egy köszönőlevelet és egy családi fotót mutat: egy középkorú pár, egy kisfiú és egy kislány. „Nekem ez kell ahhoz, hogy lássam, hogy tényleg tudtam segíteni. Ennél több nem. Arra is nyitott vagyok, hogy ha a gyerekek egy napon úgy döntenek, hogy szeretnék megismerni a genetikai gyökereiket, akkor megkeressenek.”

 

Nóra szerint a száz százalékig anonim petesejt-adományozás gyakorlatilag szinte lehetetlen. Össze kell hangolni ugyanis a két (vagy több) nőt, a donort és a befogadót. Egyszerre gyógyszerezik őket, egyszerre vannak az ultrahangvizsgálatok. „Nem is tudom elképzelni, hogy hogy lehetne azt megszervezni, hogy soha ne találkozzanak.”

 

„Enyhe túlstimulációs tünetek jelentkeztek. Főként hasfájás és hasmenés formájában. Ki lehet bírni. Majd megbeszélem a dokival. Ha erősen vizesednék, híznék, puffadnék, akkor emiatt a túlstimulálás miatt le is kéne állnunk a kezeléssel és főként a tüszőrepesztő injekciókat nem adhatnám be magamnak. Úgyis megkérdezi mindig, hogy hogyan vagyok. Mondjuk, ő az első stimuláló orvosom, aki ilyeneket kérdez. Bár ebben magam is hibás lehetek, mert én viszont kérdezősködöm, amit többször zokon vettek már”.

 

Miután az első adományozásból babák születtek, Nóra számára nem volt kérdéses a folytatás. A következő pár is az interneten talált rá. Pontosabban a férj egyik rokona írt, hogy rossz anyagi helyzetben lévő párnak keres olyan donort, aki ingyen adakozna. Akinek van pénze, az előbb-utóbb talál donort, de az ingyendonorok nagyon ritkák. Pedig nem minden meddő párnak vannak százezrei, esetleg milliói, ráadásul a gyógyszerek, orvosi kezelések is sokba kerülnek. Nóra ajánlotta a párnak azt az orvost, akivel az első esetben is együttműködött. A két beültetett embrióból egy baba született. A kisfiú ugyanazt a nevet kapta, amit korábban Nóra saját fia. Ezzel a családdal szorosabb a kapcsolata, különösen, mert ők nyíltabban vállalják, hogy donoros babájuk van. Az első család a mai napig igyekszik titokban tartani, még a tágabb családjuk sem tudja. A második esetben azonban az anya könnyebben elfogadta a tényt, hogy nem lehet „saját” gyereke. Még örökbefogadónak is jelentkeztek, aztán a várólista hosszúságát látva kezdtek más megoldást keresni. Nóra kéthetente láthat új képeket a gyerekről. „Nagyon az apjára ütött: zömök testalkat, barna szem” – mutatja a kisfiú fotóit, majd gyorsan hozzáteszi, hogy nem gondolja, hogy az ő gyereke lenne. „Olyan, mintha távoli rokonságban állnánk egymással. Amúgy is szeretem a barátaim, ismerőseim gyerekeinek fotóit nézegetni. Az ő képeit is így nézem, kíváncsisággal.”

 

Állítja, hogy a petesejt-donáció ezerszer jobb kompromisszum, mint a béranyaság, hiszen az anya hordja ki, szüli meg gyerekét, aki törvény szerint is az övé. „Szerintem az, hogy a béranyaság nem legális, helyes. Ha valaki úgy dönt, hogy béranyaként akar pénzt keresni, olyan lelki konfliktusba kerül, ami senkinek nem kívánható. A meddő nőnek sem jó, hiszen nem szül gyereket, hanem örökbe fogad egyet, pont úgy, ahogy egy állami gondozott gyerekkel is megtehetné. Aki valaha volt terhes, az tudja, hogy milyen kilenc hónapon át együtt élni valakivel, érezni minden mozdulatát. Ha valaki anyává akar válni, annak szülnie kell egy gyereket, ennek szerintem más módja nincsen. Végső esetben persze lehet örökbe fogadni, de az egy más jellegű kapcsolat.” Ugyanakkor a géneknek nem tulajdonít nagy szerepet. „Nekem is vannak unokaöcséim, részben azonosak a génjeink, mégsem érzem magam olyan közel hozzájuk, mint a saját gyerekeimhez.”

 

A donoroknak részt kell venniük egy pszichológiai alkalmassági vizsgálaton is. Nóra vizsgálatára azonban csak a harmadik adományozás előtt került sor. Az előző orvos nem tartotta fontosnak, de a harmadik befogadó orvosa megcsináltatta.

 

Ez az adományozás szomorú véget ért, egy méhen kívüli és egy méhen belüli terhesség lett belőle. A befogadó HCG hormonszintje ikerterhességre utalt, az ultrahangvizsgálatot azonban elnapolták. Nórának rossz érzése volt, szerette volna meggyőzni a befogadót, hogy keressen fel egy másik orvost, de végül úgy döntött, hogy neki nincs joga beleszólni ebbe. Néhány nappal később kiderült, hogy az egyik magzat a méhnyakban tapadt meg. Ez életveszélyes vérzést okozott a kismamának, ami kimosta a tökéletes helyre beilleszkedett ikertestvért is. Csak pár órával látszott tovább a szívverése az ultrahangmonitoron. A pár most pihen: igyekeznek testileg, lelkileg felkészülni a következő, jövőre esedékes beültetésre. Van még egy esélyük: négy embriót időben lefagyasztottak nekik.

 

A befogadó korai petefészek-kimerülésben szenvedett, ahogy Nóra összes befogadója. Vagyis hiába vannak még termékeny korban, harmincas éveikben, negyvenes éveik elején, a szervezetük már nem termel petesejtet. Sokan közülük már nem is menstruálnak.

 

„Petesejtleszívás. 12 petesejtet találtak. 9 már most szép érett, kettő holnapra beérhet, egytől nem várnak semmi jót. A műtét után behívott a doki: még az ágyból keltettek ki. Elmondta, hogy komoly dilemmában van, mert probléma adódott. Nem tudott spermát adni az egyik párból az apukajelölt, annyira izgult, annyira nyomasztotta a teljesítménykényszer. Ugyanakkor pedig egy egészen idegen nőnek múlt héten sikertelenség miatt lefújták a lombikját. (…) Persze hogy megint a megosztás mellett döntöttem. És ezúttal örömmel el is fogadta az idegen. Aminek magam is örvendek, mert így jobban felhasználhatják a termést. (…) A szerencsétlenül, spermiumok nélkül maradt párt azért sikerült megvigasztalni. Azzal kezdtem, hogy nekem minden hónapban van új ciklusom. S lesz még tavasz is, nyugisabb napok, amikor simán sikerülni fog spermát adnia a férjnek. Az altatás utáni ágynyugalomban hol az egyik, hol a másik eredeti befogadójelölt látogatott meg. Enni-inni hoztak, érdeklődtek, hogy vagyok, megköszönték a segítségem. Egyikük át is ölelt, nagyon boldog volt a hat legszebb petesejtemmel.”

 

Nóra most is adományoz, naplója ennek történetéről szól. Ez alkalommal teljesül a vágya: egyszerre több nőnek is adhat. „Kéthavonta keresnek meg az interneten és nem tudok mindenkinek segíteni. De ha ekkora szükség van petesejtekre, akkor minél jobban fel kell használni azokat. Az a legjobb, ha frissen kap mindenki, így megosztással adományozni a leghatékonyabb.” Az első pár például, akinek adományozott, a szokásos hét-nyolc petesejt kétszeresét kapta, hiába kérte, hogy a felesleget osszák meg mással. Most tehát van nyolc embrió lefagyasztva, ami Nóra szerint veszteség, hiszen a pár csak két gyereket akart. Ezek az embriók soha nem lesznek felhasználva.

 

Még egy-két adományozást vállal, bár aggasztja, hogy most kevesebb petesejtet termelt, mint korábban. Elvileg a negyedik stimuláció után csökken a donorok eredményessége. A családja nem örül, azt mondják, hogy az egészségét kockáztatja minden egyes alkalommal. Az első adományozás után avatta be őket, amikor már megszülettek az ikrek. A férje viszont a mai napig nem tud semmiről. Nóra azután adja be magának a reggeli injekciókat, hogy a férfielment dolgozni. Nem jó a viszonyuk, inkább formális a házasságuk, mindketten saját útjukat járják. Barátait, kollégáit igyekszik nem beavatni.

 

Hogy a titkolózás ellenére miért vállalta a beszélgetést? Bizonyítani szeretne. Hogy nem csak a petesejtüzlet virágzik, léteznek önzetlen adományozók is. Hogy így is lehet: törvényesen, etikusan, emberségesen.

 

„Virágéknak az első hat sejtből öt termékenyült meg másnapra. Negyednapra be is ültetnek a méhébe párat. A beágyazódás várhatóan karácsony másnapjára megtörténik. Nagyon várjuk az új évet. Akkor derül ki ugyanis, hogy sikerült-e, áldott állapotban van-e.”

 

 

Nóra befogadói

 

JUDIT 40 éves múlt. Nem azért akar ilyen későn gyereket, mert „karrierista”, vagy „önző” életet élt, hanem mert most találta meg azt a férfit, akivel el tudja képzelni a családalapítást. Kora miatt már nem tud megfelelő minőségű petesejtet termelni, így számára is a petesejtdonor jelenthet megoldást. Eredetileg csak információkat kért – szintén egy internetes fórumban – Nórától, akiről nem is tudta, hogy donor. – Csak egy jól tájékozott fórumozónak tűnt, aztán kiderült, hogy maga is adományoz – meséli. Nórára akkor ketten vártak, de egyikük spontán teherbe esett, a másik nő pedig meggondolta magát, így Judit került előre a listáján. – Az, hogy benne egy szimpatikus, jó embert ismertem meg és az, hogy nem kér pénzt, egymást erősítik. Kezdetben nem vetettük el azt az ötletet sem, hogy pénzes donorunk legyen, de így nemcsak anyagilag, hanem lelkileg is jobb – teszi hozzá.

 

Az égiek küldték őt nekem. Nincsenek véletlenek, nekünk találkoznunk kellett – mondja VIRÁG, aki 34 éves, és hat éve szenved korai klimaxban. Az interneten találta meg Nóra egyik két évvel ezelőtt írott bejegyzését. Nagy szerencséje volt: Nóra elmondta neki, hogy hamarosan adományoz egy másik nőnek, és mivel megosztott petesejt-adományozást szeretne, Virágnak is szívesen ad.

 

Virágnak fontos volt, hogy Nóra nem kér pénzt a petesejtjeiért. – Nem azért, mert nem tudtunk volna fizetni, hanem azért, mert ez olyan, mint a véradás. Ezt nem lehet pénzért árulni, csak önzetlenül adni – mondja. Az is fontos volt, hogy szimpatikusnak tartsák egymást. Virág szerint Nórát megismerve könnyű volt elfogadni az adományát. Nem fél attól, hogy idegennek fogja érezni a babát, sőt biztos abban, hogy száz százalékig a sajátja lesz.

 

Ami a jövőt illeti, Virág nem szeretné kizárni Nórát az életükből. Mint a család egyik ismerősét, tájékoztatni fogják a baba fejlődéséről. – Ez a minimum, amit megérdemel, hogy lássa felnőni az életet, melynek megszületéséhez ő is hozzájárult – jelenti ki.