Megfogadtuk, Marcipán volt az utolsó állat, amit befogadtunk. Szegény nem élt hosszú életet. Szerdán kicsit begyulladt a szeme, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, szemcseppel kezeltem, másnapra javult is. Még el is kísért aznap egy jó darabon, amikor Regivel sétáltunk, mondtam is R-nek, ez a macska kutyának képzeli magát. Csütörtökön nem nagyon bújt elő a házából, de evett, így nem aggódtam. Pénteken viszont nagyon rossz állapotban volt, így riasztottam édesanyámat, hogy vigyázzon már a gyerekre, mert el kell vinnem a macskát orvoshoz. Ott azzal kezdtem, ha nagyon beteg, inkább altassák el, mert látszott, a végét járja. A doki közölte, nem lesz itt semmi baj, ez macskanátha, ad neki egy kis infúziót, antibiotikumot, hétfőn hozzam vissza. Majd a végén megjegyezte, hogy lehet, hogy már nem éli meg a holnapot, de mindenesetre vigyük el neki a holttestet is, mert a segédjét megkarmolta és meg kell nézetni, milyen betegsége van. Na, itt már kicsit ki voltam akadva, mert egyszer azt mondja, nem lesz gond, egyszer azt, hogy nem éli túl. Ennyit én is meg tudok állapítani.
Ma délelőttre annyira rossz állapotban volt a macs, hogy nem bírt lábra állni, de azért még kivonszolta magát a házból, amikor hívtam. Így R. kapta magát és elvitte elaltattatni. Haza már a macska nélkül tért, de mint kiderült, csak hétfőn altatják el szegényt, mert valami mintát kell belőle venni és azt csak hétfőn tudnak. Nagyon sajnálom szegényt, hogy továbbszenved. Nem szoktam ilyet mondani, de neki tényleg jobb lesz az örök vadászmezőkön.
