Ma hátról hasra fordult Vakáká He Regina. Nagyon megdolgozott érte, de sikerült. Mondjuk azóta nem próbálkozott, de mára ezzel is megelégszem. Cserében hagytam tévézni öt percet. Ugyan azt ígértem, hogy egy napig tévézhet, ha megfordul, de gonosz vagyok. Az a baj, hogy a kiscsaj szeme úgy tapad a képernyőre, ha be van kapcsolva, mintha mágnes lenne beépítve. Nem értem, miért. Mondjuk, ha egyedül vagyok vele, csak reggel nézünk tévét meg este, fürdetés után, de akkor ő már aludni készül, így nem sokat lát. De múltkor a laptop is lebilincselte, már nyomogatja rajta a gombokat.
Regi megfordulására biztosan emlékezni fogunk, mert ma volt a bátyám polgári esküvője. Templomi majd két hét múlva. A lökött nem is szólt, hogy megnősült. Jó, jó tudjuk, hogy a templomi a fontosabb érzelmileg, de egy sms-t küldhetett volna.
A gyerek akkorákat nevetett ma, hogy hihetetlen. Mostanában nem is kellünk mi hozzá, néha csak úgy, magában kacarászik. Igaz, ha észreveszi, hogy nem vagyunk mellette, ordít. Állítólag azért, mert a, észrevette, hogy mi nem egyek vagyunk és fél egyedül, b, rájött arra, hogy nemcsak jó, hanem rossz dolgok is történhetnek vele és mi vagyunk a biztonság számára.
És rengeteget beszél: néha olyan flegmán tudja mondani amikor szólunk hozzá, hogy he, hogy nem bírjuk ki nevetés nélkül. Annyira jó, hogy itt van velünk ez a csoda.
