Talán túl vagyunk a betegségen, lekopogom. Nem tudom, mi volt ez, valami vírus, ez kiderült a vérvételből. Mert persze ma reggel ott voltunk, mert apám tegnap este nagynak találta Regi lágyéki nyirokcsomóit és mi van, ha leukémiás. Persze biztosan nincs baj, de mi van ha... Jaj, nem értem én ezt, miért kell mindig a legrosszabbra gondolni. Tudom, orvosként sok mindent látott, veszített is már el leukémiás gyereket, de minek kell azonnal erre gondolni? Mondta is, hogy túlságosan szubjektív, ha Regiről van szó. Én viszont rettegek a vérvételtől, már nem annyira, mint régen, a terhesség alatt megedződtem, annyit csapoltak, de azért csak rémes nézni, ahogy a gyereket bántják. Öt kémcsőnyit vettek le. Csoda, hogy maradt benne vér. Természetesen minden oké, még vérszegénynek sem mondható. A nyirokcsomói pedig a láztól nagyobbodtak meg, de nekem is az átlagnál nagyobbak voltak mindig. Vizsgált is apám ezért eleget.
Szegény lány nagyon lázas volt, 39,5-ig is felment. Hűtőfürdőztünk. Együtt, mert egyedül nem maradt meg a kádban. Kapott kúpot, Nurofent, sok-sok lázmérés és szegény egy szó nélkül tűrt mindent. Amikor nagyon magas láza volt, alig bírtam ki sírás nélkül, mint egy rongybaba csak feküdt és égett az arca a lázrózsáktól. De túl vagyunk rajta.
