Biztosan velem van a baj, utálom az őszt, de már az ünnepeket sem élvezem. Sőt, alig vártam, hogy végre lemenjenek a nagy családi banzájok. Az a gond, hogy az édesanyám iszonyúan sokat készül ezekre, most konkrétan négy féle süti volt a tortán kívül és annyi étel, hogy a fél utca jól lakott volna vele. S nagyon szívesen pakol nekünk kaját, ami persze nagyon kedves, de ennyi sütit, amennyit hoztunk, képtelenség megenni, mégis esszük és hízunk, mert nem kellene hagyni megromlani. Arról nem is beszélve, hogy én is sütöttem előző nap, mert vendégeket vártunk, de nem jöttek végül. Ma meg Ági barátnőm nem szabadult el otthonról, Anna beteg, de peche volt, mert a neki szánt sütit csak eljuttattam hozzájuk :)
Szóval a nagy készülődéssel az a gond, hogy mire oda jutunk, hogy ünnepeljünk, elfárad a család. Regi meg továbbra is nagyon félszeg társaságban, ez is rátesz egy lapáttal, édesanyámnál sír, amint felveszi, az anyósomnál nem. Gondolom, rosszul is esett az édesanyámnak, amikor az anyósom felvette a gyereket és csend volt. Meg rossz a lelke a bátyám miatt, valószínűleg depressziós, amit apám azzal intéz el, hogy anyámnak most Regina a fény az éjszakában. De Regi annyira nem bírja szegényt, hogy nagyon nehezen hagyom rá jó szívvel. Ott hagyom persze, meg jönnek is persze, de nem az igazi. Alakulgat, de nagyon-nagyon lassan. Nem tudom, mi a baj. Talán a túlzott teljesítményelvárás, ma például azt a tanácsot kaptam, hogy lassan illene már megtanítani a gyereket, hogy pakoljon össze maga után. Igaz, mert nagyon fárasztó naponta százszor összeszedni a játékait, de hogy várjam el tőle, hogy most akkor pakolás van. Vagy csak én vagyok túlságosan laza? Mondjuk az ötlet nem rossz, hogy minden foglalkozáshoz, fürdéshez, evéshez, pakoláshoz, játékhoz tartozzon egy ének és akkor tudja a kicsi, hogy mi következik. Nekem meg jól is esik, mert szinte egész nap dúdolok neki. Ő meg szereti. Nem tudja, milyen a jó hang.
A sok találkozó persze sok sérelemmel is jár, biztosan én is megsértem őket, ők is engem, de senki nem mond semmit. Engem például idegesít, hogy az egyik nagyszülő idősebbnek látná a Regit, a másik kisebbnek, akit mindig cipelni kell, sőt az is, amikor az egyik azt mondja, én megengedném, de tudod, nem szabad. Azaz, gonosz anyád megtiltotta. Kösz... Nem szép dolog a másik ellen beszélni a gyerek előtt, ha valakinek gondja van az elveimmel, szóljon. De ne a gyereknek. Ezt Ricsivel is tartjuk, bár én mostanában olyan morgós vénasszony vagyok, hogy csak na. Menstruáció előtt szoktam ilyen lenni, de hivatalosan ahhoz még van egy hét. Remélem, a szervezetem is így gondolja. De ha nem jön meg, az sem lenne baj. :)
Olvasom a Suttogó második részét, mondjuk ebből kiderült, hogy egy ekkora gyereknek már illene 40 percet önállóan játszani. De mi az önálló játék? Regi akár egy-két órát is elvan úgy, hogy játszik maga, de látnia kell. Azt is olvastam, hogy hagyni kell önállósodni, nem kell feltétlenül mindenhova magammal vinni. S ezt elcsesztem, mert a lányom még a WC-re is követ, mert ha nem jöhet, ordít. De érdekes módon, ha a lakásból megyek ki, mondjuk kaput nyitni vagy kutyát etetni, nincs gond. Ha lakáson belül vagyok, akkor a nyomomban kell lennie. Hogy hogy lehet erről leszoktatni, még nem tudom, nem jutottam odáig a könyvben. De szeretném tiszteletben tartani a személyiségét, nyisson akkor, amikor neki jólesik és a felé, aki neki szimpatikus. Mellesleg mindig kinyílik, csak hagyni kell pár percet.
Gondoltam, holnap milyen jó lesz, a nap nagy részében kettesben leszünk Regivel, így ünnepelhetek magam, erre háromból három nagyszülő jön. Örülnöm kellene, mégsem jó az, hogy nincs olyan nap immár hónapok óta, amikor nem jön senki. Komolyan mondom, két kezemen meg tudnám számolni, hányszor voltunk csak hármasban vagy kettesben az elmúlt egy évben. S persze beszélgetni sem tudunk miről, csak Regi körül forog minden, hogy mit evett, mennyit, aludt-e vagy sem éjjel. Mintha minden percünkről be kellene számolnom. Jaj, nem akarom így, ilyen rossz passzban kezdeni a 33-at. Holnapra kialszom magam, ígérem. Magam miatt.
