Amilyen jól indult, olyan rosszul folytatódott a karácsony. Szerintem ez volt életem legrosszabb ünnepe. Sokat gondolkodtam rajta, mi volt a baj, nem tudom, minden összejött. R-rel állandóan összekaptunk, ráadásul Regi feje felett veszekedtünk, aki vagy úgy tett, mintha nem hallaná, vagy inkább szaladgált egyikünktől a másikunkig és hol itt vetette fel magát, hol ott, aztán megint le és irány a másikhoz.
Szombaton délben még minden rendben volt, aztán kiakadtam. Nem tudom, min. Illetve tudom: egész évben ezt az ünnepet vártam meg azt, hogy végre együtt leszünk, hármasban a család, meg milyen jót játszunk majd, de R. vagy hat órát ült a Playstationnal a kezében. Ami érthető, előző nap kapta tőlem, jó hogy kipróbálja. Ha nem próbálja, azzal bánt meg. Aztán indulni kellett, R. felhívta a nagymamáját, hogy fél óra ott vagyunk, majd húsz perc múlva rácsörgött, hogy szóljon, késünk. (Még el sem kezdtünk öltözni,vitatkoztunk). De a nagymama meg sem hallgatta, lecsapta a telefont, hogy siet ki, mert az ajtó előtt állunk. (Általában nem hallja a csengőt, így telefonálni szoktunk, ha megyünk.) De a kagylót félretette, így vissza sem tudtuk hívni, hogy ne álljon már kinn a hidegben, mert még nem megyünk. Na, ezen is jól felhúztam magam, mert R. anyja igen nehezen értette meg a szitut, de aztán átment hozzá, hogy szóljon. Gyalog három percre laknak egymástól. Mi meg közben roham tempóban öltöztünk, közben vita folytatás, szóval szar volt. Ahogy az este első fele is, de aztán felengedtünk lassan.
R. anyja után irány az én anyámék, ott nem volt semmi gond, a nagymamák örömködtek, versengtek egymással, de ezt megszoktuk. Ilyenek, nem fognak már megváltozni. Nyolc körül értünk haza, a gyerek pörgött, megfürdettük, be az ágyba. Na, igen, karácsonykor ez is gond. Már hetekkel előre stresszeltem, hogy mikor alszik majd Regi, mert ha délelőtt elaludna, akkor délután is akar majd, ami nem jó, mert csúszik a program, nem érünk oda sehova. S ha nem alszik eleget, az sem jó, szóval a cél az volt, hogy déltől fél kettő-kettőig aludjon, de az ember tervez, a gyerek végez. Negyed 12-től aludt negyed egyig.
Az éjszakánk rémes volt. Mivel Regi hetek óta nem evett normálisan, azaz napi öt kanál ételnél többet, nem csodálkoztam, hogy napközben nem eszik. De társaságban jön meg az étvágy, és elkezdett zabálni, mindent össze-vissza, olyanokat is, amit még soha nem evett, pl. diós bejgli meg kókuszos szaloncukor. Éjjel fél egykor ébredt, fájhatott a hasa szegénynek, aztán a Nurofen hatott (csodaszer), de a lány úgy gondolta, reggel van és négykor nagy sírás közepette aludt el. Persze köztünk. De addig jól elvolt. Lapozgatta a könyveket (szeret ,,olvasni", gondolom, mert ezt látja tőlünk is), dobálta a kártyát. Az apja meg kettőkor elkezdett dolgozni a laptopon, az ágyban, azt figyelte, majd édes kettesben néztek videókat.
Reggel viszont normálisan kelt, napközben összesen 40 percet aludt, ennek megfelelően délután ötkor már kibírhatatatlanul hisztis volt. Soha nem volt még ilyen rossz, nem lehetett lekötni, a hisztiket kezelni, semmit. Gondoltuk, korán, hat körül lefekszik, ami persze nem jó, mert egy óra múlva kel, de nem, majdnem nyolcig húzta. Közben néha eszembe jutott, hogy a nagymama nem itatta-e meg véletlenül kávával, amikor a gyerek megszagolta, mi van a csészében. Nem láttam, mi történt, csak azt hallottam, amikor a bátyám rászólt a nagymamára, hogy ne itasson már Regivel kávét, aki persze közölte, hogy nem itatott.
