Két kutyánk van. Eredetileg volt egy félszemű foxi keverékünk, amit a házzal együtt vettünk meg. Sokat nevettünk, hogy a kutya a legrégebbi lakó a telken. A másik egy hat hónapos golden retriever, Süti. Süti sokáig egyedül volt az udvaron, mert Samanta a nagymama ölebjévé avanzsált, de mivel az apám allergiás rá, visszaköltözött hozzánk néhány napja. Volt nagy sírás-rívás hogy elvisszük a kutyát, ami eddig bent lakott a fehér szőnyegen, most pedig kint van az udvaron. Igaz, csináltunk nekik fűthető faházat, de az persze nem ugyanez.
Reggel meg is jegyeztem, hogy milyen rendes Samanta is, hogy meg sem próbál kiszökni. Erre az előbb telefonált a nagymama, hogy ott van nála a kutya. Gondolom, kiásta magát a kapu alatt. Meg, hogy maradjon egy kicsit, hátha a szülők mégis megengedik, hogy ott lakjon. Meg, hogy inkább altassuk el a kutyát, ne fagyoskodjon szegény kint a hidegben, mert nincs hozzászokva. Nehéz ügy. Szamit nagyon szeretjük, de tény, nem jó neki kint. Mi viszont nem szeretnénk beengedni, mert akkor Sütit is be kellene, ő pedig csak nem lakásba való. Szami ráadásul rendesen el lett kényeztetve, de becsületére legyen mondva, nagyon jól viselkedett eddig nálunk.
Jövő héten tanfolyam. Kíváncsi leszek rá.
Hétvégén itt volt a barátnőm. Jó is volt, meg rossz is. Jó volt, mert néha minden úgy alakult, mint régen, repült az idő, nagyon jókat tudtunk beszélgetni. De rossz is volt, mert még inkább rádöbbentem, hogy nem tud mit kezdeni a gyerekével. Luca egyéves, fantasztikusan ügyes, átalussza az éjszakákat, tud felnőtt módon lépcsőzni, ha fogják a kezét, szépen játszik. R. viszont folyamatosan arra panaszkodik, hogy akaratos (az első dackorszak), meg hogy húzza a haját, és hogy harap néha. Erre közölte, alig várja, hogy megnőjön a gyerek haja, hogy ő is meghúzhassa az övét, hogy érezze, milyen rossz az, illetve, hogy az apja közölte, kiveri a gyerek összes fogát, ha még egyszer harapni mer. Persze, az ember dühében mond hülyeségeket, de ez most egy normál beszélgetésben hangzott el. R. úgy érzi, hogy a gyerek elvette az életét, és vannak ugyan jó pillanatok, de több a rossz. S hogy minden terhesnek felhívja rá a figyelmét, ne ringassa magát rózsaszín ködbe. Tény, egy gyerek néha fárasztó lehet, de akkor is... Nekem ez így furcsa volt. Attól tartok, R. depressziós, és ezt nekem, mint legjobb barátnőnek meg kellene mondanom, de hogyan? Vagy mindenki így érez, ahogy ő, csak nem beszél róla? Nem tudom.
Múltkor egy ismerős feltette a hogy állunk a gyerekprojekttel lemezt. Erre kifejtettem neki hogy ilyenkor mindig késztetést érzek arra, hogy visszakérdezzek, hogy rendben van-e a másik szexuális élete. Vette a lapot.
