Ilyen aktívan még nem írtam blogot, mint ma. De olyan jól érzem magam, agyaltam egész nap, R.-rel beszélgettem egy nagyot kutyasétáltatás közben és ez helyrerázta a lelkem. (Nem tudom hogy csinálja, de ebben fantasztikusan jó) Röviden összefoglalva: az élet nem verseny, nem maradunk le semmiről, ha most nem léptünk előre a sorban. Amíg nincs gyerekünk, addig élvezhetjük az életet kettesben és Sütivel, aki éppen a hátrán fetreng a füvön, olyan boldog. Mellesleg és nem mellesleg én is nagyon boldog vagyok. Arra is kezdek rájönni, hogy nem kell a társadalom rosszallásával annyit foglalkozni. Aki boldogtalan, az szívesen csámcsog mások létező vagy nem létező problémáink, pletykál a háta mögött, kelt feszültséget. Az egyik kolléganő ma rosszműjúan megjegyezte az egyik kollégáról, hogy biztos azért nyűgös, mert együtt töltötte a feleségével a hétvégét és biztos megint nem jött össze a gyerek, pedig mióta próbálkoznak. Mintha ez olyan könnyű lenne!
Erről sokat tudnék mesélni én is, a barátnőm is, aki babát vár. (Megígértem neki hogy R-en kívül nem mondom el senkinek, de mivel itt nem ismeri senki, itt megtehetem.) Szerintem kislány lesz, remélem, nem hagy cserben a megérzésem. De mindegy is, hogy fiú vagy lány, a lényeg, hogy egészséges legyen. Tudom, mindig ezt kívánom, de ha ez a legfontosabb... Szóval D. tessék növekedni, nem sok gondot okozni az anyukádnak, legyél szép és okos, de legfőképpen egészséges. Kicsit a keresztanyjának érzem magam, mert én piszkáltam a barátnőmet, hogy menjen el orvoshoz. Lám, én is kiveszem a részem a dicsőségből. :) Meg egy másik közös ismerős is, aki mantrát festett neki. Hogy melyik segített jobban, nem tudom, a lényeg a végeredmény. Öt hetes, gombostű nagyságú, de óriási öröm. Ez az élet egyik értelme.
És az, hogy jól érzem magam a bőrömben. Nagyon. Végre, ismét szép az élet.
