Egy idézet a Hoxa fórumról a kötődésről.
,,Kicsit nagyobb gyereknél minél tovább "tartja" magát a gyerek ( = minél később ugrik a barátkozás során a nyakadba) annál nagyobb az esély arra, hogy jól fog tudni kötődni hozzád (amikor már végre-végre a nyakadba ugrik :) ez nem életkorfüggő (a nagyobbik fiam volt ilyen), még csak attól sem függ sokat (régebben ezt hittem), hogy a gyereknek addigi életében hány gondozója volt (ebből a szempontból a gyerekeim ugyanonnan kezdték - ugyanúgy kórházból kerültek be a gyerekotthonba mint Sanyika, sőt nekik akkora szerencséjük volt, hogy végig ugyanazok a gondozók voltak velük) - egész egyszerűen a gyerek személyisége a döntő ebben a kérdésben.
jól kötődő gyerekkel a szülőnek könnyű dolga van. persze őt sem kell lerohanni, de lényegesen könnyebb a helyzet. a lerohanás azért nem jó náluk sem mert gondoljunk bele, hogy ezek a gyerekek az örökbefogadással nemcsak végre szülőket kaptak de egy teljesen más világba jutnak, egy olyan világba amit ők még nem ismernek. és itt nem csak arra gondolok, hogy még nem láttak villamost és nem voltak cirkuszban hanem olyan egyszerű dolgokra is, hogy nem láttak még tűzhelyet (NEM tudják, hogy forró), nem tudják, hogy a reggeli nem készen jön hanem a zsömlét meg kell vajazni és azt ki kell várni, és nagy általánosságban nem is ismerik azokat a szavakat, hogy "nem", "nem szabad", "veszélyes" mert a gyerekotthonban ilyenek nem voltak.
kevésbé jól kötődő gyereknél viszont az örökbefogadó szülőnek jó sok tennivalója van. még akkor is (mint pl. nálunk) ha ez a kötődési zavar nem súlyos (ha súlyos akkor a szülő egyedül nem is tud megbirkózni a helyzettel, nevelési tanácsadó kell, pszichológus meg bárki aki tud segiteni).
honnan lehet felismerni a nem túl jól kötődő gyereket? nekem már általában sikerül. pontosan olyanokat csinálnak mint az én kisebb fiam. csak annó akkor még nem tudtam, hogy ez baj és évek telnek majd el mire kimászunk belőle. de tanultam :) és a következő örökbefogadásnál már, mivel tapasztaltabb leszek, SOK mindent másképp fogok csinálni :) szóval a szimptómák :)
1. a gyerek nagyon barátságos - ez persze öröm a szülőnek - csakhogy a gyerek MINDENKIvel ugyanannyira barátságos. nemcsak a te öledben ül szivesen hanem BÁRKI ölébe akit először lát. sőt, mivel az idegenek ugye azért jönnek, hogy vele foglalkozzanak, az ő ölükben fog szivesebben ülni. ugyanigy viselkedik az utcán is. nagyon sarkitva: bárkivel elmenne aki kedves hozzá.
2. ha nem kedves hozzá valaki akkor manipulál (elnézést nem tudok rá más szót), addig mesterkedik és hivja fel magára a figyelmet mig meg nem kapja. nemcsak a szüleitől, BÁRKItől.
3. tipikus eset (nálunk 3 év után már csak az esetek húsz százaléka a gázos): gyerek nem akar jönni veled az utcán (elmozdulni fél óra után a vonat mellől, a játékboltból :) türelmed fogytán azt mondod, hogy "oké, te maradhatsz, én megyek", és elindulsz. nagyobbik fiam rögtön jött, a kisebbik az esetek nagy százalékában simán elindult a MÁSIK irányba! még ma sem jön mindig. . . a nagy pl. soha nem veszik el (pedig rohangál), ha hivom válaszol, hogy "itt vagyok". a kicsi még mindig nem válaszol és főleg az elején simán elfutkándozott úgy, hogy hátra se nézett. ha elbambultam volna egy percre is akkor elhagyjuk (egyébként egyszer vele meg is történt, 2! év után a strandon pedig elhihetitek, hogy rá aztán extrán figyelünk)
4. a gyerek babásan viselkedik (és nem arra gondolok amikor direkt kéri, hogy "kisbaba vagyok vegyél fel" hanem amikor egyszerűen nem hajlandó a korának megfelelően viselkedni. 3 évesen nem öltözik segitséggel sem, nem eszik kanállal, nem veszi fel a kabátját, ilyen szimpla dolgok. én őszitén simán bevettem, hogy "szegény kicsi még nem tudja" és nem erőltettem. pedig MUSZÁJ. nem lehet egy 5 évest etetni és öltöztetni. de ha te be is "keményitesz" és nem teszed, a gyerkőc rögtön odamegy BÁRKIhez, hogy "légyszives, segits!" nevelésed igy persze tök fölösleges (és mások úgy néznek majd rád mint kőszivű anyukára mert ezek a gyerekek irtó bájosak és mindenkit levesznek a lábukról).
no, csak néhány példa volt. én egyre inkább biztos vagyok benne, hogy ezeket a problémákat (már ha valaki egyáltalán belátja, hogy ez probléma és nem mondjuk kiskamaszkorban áll értetlenül az előtt, hogy a gyerek nem képes kötődni és bárki bármibe beleviheti) meg lehet előzni sokkal egyszerűbben és gyorsabban mint ahogyan mi csináltuk. egyetlen megoldást látok az pedig az, hogy a kezdeti időszakban (mondom, minnél barátságosabb IDEGENEKKEL a gyerek annál hosszabb ideig) meg kell próbálni elzárni az új családot a külvilágtól.
nem azt javaslom persze, hogy fél évig ne lássa senki a gyereket és ne menjetek sehova. az első 1-2 hónapban viszont kizárólag a szükebb családot engedném be a lakásba (szülők, testvérek), a többieket (barátokat, távolabbi rokonokat) pedig megkérném szépen, hogy várják ki a sorukat. a gyerek nem ismeri még a saját szüleit sem, az a fontos, hogy őket megismerje, az unokatestvér várhat.
és ha be is engedem a szűkebb családot, NEM engedném, hogy a gyereket tutujgassák (és nehéz lesz megállni mert a gyerkőcök irtó cukik). nem engedném, hogy ha jön a vendég a gyerek az ölében töltse a délutánt. ha ölbe akar ülni, üljön apja vagy anyja ölébe. egyébként meg lehet a gyerekkel játszani a játszószőnyegen meg beszélgetni meg bármi mást.
de tényleg nem kell a látogatást túlzásba vinni. tapintatosan kell megmondani, hogy mi a helyzet, el kell mesélni esetleg, hogy MIÉRT (az értelmesebb meg fogja érteni). az első időszak arról szóljon, hogy ti megismerjétek egymást. akkor is ha nehéz hisz kezdőként kapsz egy kisgyereket - plusz pozitivum, hogy ha nem jönnek sokan, nem fognak sokan abba se beleszólni, hogy hogyan neveled a gyereket (hihetetlen, hogy vadidegenek is beleszólnak utcán, strandon, bárhol). "
