Végre tisztázódott, hogy működik az országos lista. A Hoxa fórumosoktól kérdeztem meg, hogy ez valóban teljesen szubjektív, sorszám nélküli, ahogyan én gondolom, vagy van valami sorrend. Mint kiderült, nincs semmi, egyetlen ember dönt, hogy kinek ajánlanak fel babát. Ezért lehetet, hogy van, akinek a határozat kézhez vétele után pár hónappal megérkezett az a bizonyos telefon.
Most többek között egy budapesti szülő naplóját olvasom. (Most kaptak gyereket). Kicsit furcsa volt, hogy nagyjából ugyanakkor kezdték az ügyet intézni, mégis több, mint 300-as volt a sorszámuk, majd egy év alatt száz helyet léptek előre. Vagyis a pestieknek azért is megéri beállni a nyílt örökbefogadással foglalkozó alapítványokhoz, mert csecsemőt kapnak és ott nem ijesztő, hogy 340, 350 várakozó van előttük az elején. Mi az 55-ek voltunk tavaly szeptemberben a teljes listán, de ez egy kisebb megye. Jó lenne tudni, a többi megyénél mi a helyzet.
Közben átköltözött a cég az új helyre. Nekem tetszik, a többieknek nem. tény, sokan vagyunk együtt, 26-an egy légtérben és meg kell szokni, hogy ne telefonáljunk hangosan (főleg nekem, aki kissé süket vagyok), de a hely sokkal modernebb, szebb, mint a régi volt. Vannak nagy bőrkanapék is, most éppen nagyon vonzanak, hogy lefeküdjek az egyikre. A szokást hoztuk a régi helyről: sokan most is mezítláb mászkálnak a teremben. Én ma különösen, mert zárt cipőt és zoknit vettem és fülledt meleg van kint. R. nem engedte, hogy a szandálomat vegyem reggel, mert szerinte annyira kopott, hogy az már ciki. Valóban nem a legszebb, de sarut sehol nem lehet kapni, már hetek óta keresek. Illetve ma láttam egy ígéreteset, de amikor kiderült, hogy 29 900 forint, már nem is tetszett annyira. Még akkor sem, ha húsz százalék engedményt adtak volna.
Az új helyre visszatérve: néha úgy érzem magam, mint majom a ketrecben, jönnek ismeretlenek és bámulnak minket, hogy jé itt dolgoznak az emberek... Jó, biztos furcsa, hogy elköltözött a cég, mert vagy 60 évet egy helyen volt, de ennyire azért nem vagyunk különlegesek. Az asztalom éppen a főnököm üvegkalitkájára néz. Mindig olyan érzésem van, mintha látnám a terráriumban, ahogy mászkál egy állat. Mondjuk ez valószínűleg csak abból adódik, hogy akváriumot akarunk venni (én lassan jobban, mint R., akinek eredetileg az ötlete volt) és sokszor nézegetem a kellékeket.
Hétvégén a szüleimnek lesz születésnapja, aztán nekünk házassági évfordulónk, majd R. édesanyjának a születésnapja. Tobzódunk. :)
