Nem különösebben szeretem Oláh Ibolyát, mint embert. Alig, hogy véget ért a Megasztár, beszélgettem vele. Nem tudtam eldönteni, hogy nagyképű vagy csak nem tudja, hogy viselkedjen, nem tud mit kezdeni a hirtelen jött népszerűséggel. Ismerek egy ilyen csajt, színésznő. 16 évesen bement a direktorhoz az anyja cipőjében és ruhájában, hogy ő már pedig színésznő szeretne lenni és az is lett. 17,5 évesen a szülei megtiltották neki, hogy szerepeljen, de 18 évesen újra ott volt a színházban. Neki is elég hányatott gyerekkora volt, kívülről baromi nagyképűnek tűnt, utáltam is, aztán egyszer véletlenül leültem vele beszélgetni. Nem is tudom, milyen okból. És akkor egy egészen más személyiség bontakozott ki előttem, a mai napig szeretem, tisztelem a csajt.
De vissza Oláh Ibolyához. Valamelyik nap az egyik főzős műsor ment a háttérben, miközben dolgoztam és megütötte a fülemet, hogy a gyerekkoráról beszél. A lényege az volt, hogy állandóan költöznie kellett, egyik intézetből a másikba, az egyik nevelőszülőtől a másikhoz, mert az anyja, aki egyébként meg sem látogatta, de nem mondott le róla, költözött. Volt, ahol ki sem csomagolt, mert tudta, úgyse marad sokáig, az anyja ugyanis egy megyében sem maradt sokáig. Hogy lehet egy rendszer ennyire kegyetlen?
Javítottam a Kollár János tanulmányos anyagokat. Sikerült minden bejegyzésbe a bevezetőt bemásolnom. Aki véletlenül olvasta volna a postot, attól elnézést kérek.
