Mint az előző bejegyzésemben írtam, Sütit leöntöttem egy fél vödör vízzel, amikor megtámadta Újoncot és nem akarta elengedni. A kutya még este is vizes volt, én meg elkezdtem aggódni, hogy mi van ha megfázik. Erre felkeltünk, gondoltuk, hajszárítóval megszárítjuk, de arra nem számítottunk, hogy a hangtól félni fog. Aztán próbálkoztunk hősugárzóval, aminek nincs hangja, de Süti messzire elkerült minket. Próbálkoztunk azzal, hogy R. lefogja, én szárítom, de annyira menekült volna, hogy hagytuk aztán. Egy párizsi volt a jutalma a tortúráért, aminek a negyedét Újonc ette meg. Újonc kezdi tudni, hogy nem szabad bejönni a házba akkor sem, ha nyitva az ajtó, de azért próbálkozik néha. Ma feladtunk egy hirdetést, amiben keressük a gazdáját, bár szerintünk kóbor kutya. De így legalább nyugodtak leszünk, hogy senki nem hiányolja. Sütinek meg „menyasszonyt” keresünk hirdetésben, hogy kiélhesse szexuális vágyait.
Folytatatás: felhívott egy nő, hogy valószínűleg az ő kutyájáról van szó, Sziszi névre hallgat. Kicsit zavart (vagy zavarban) volt, hogy éppen elszakadt a kutya nyakörve, azért nem volt rajta semmi és hogy éppen csak egy percre hagyta nyitva a kaput és az eb elcsavargott péntek délután, pedig nem szokása. Ezt még el is hinném, de az már hihetetlen, hogy négy kilométerre, egy másik városrészben, lakótelepen találtuk meg a kutyát ahhoz képest, ahol lakott. A nő ráadásul tízszer elmondta, hogy nagyon örülne, ha Újonc maradna nálunk, mert nagyon szeretik ugyan, de nekik nem hiányzik, betegesek, stb. Miért van olyan érzésem, hogy kocsival elvitték és kidobták a kutyát, majd lelkiismeretfurdallásuk támadt és ezért felhívtak, hogy tudják, jó helye lesz-e. A legszebb az egészben, hogy egy utcára lakunk egymástól a nővel.
