Süti és Bödönke/Döme/Bogyó nagyon szeretik egymást. Hihetetlenül sokat játszanak, nagyon óvatosan. Bödönke próbálja Szamit is bevonni a hancúrozásba, nem sok sikerrel. Mormog neki, amit Szami támadásnak vesz, múltkor próbált játékosan beleharapni, ahogy Sütibe szokott, de Szami nem annyira játékosan harapta vissza.
Valamelyik nap édesanyám átugrott egy papírért és akkor már megnézte az új bútorunkat is. Amikor kijelentette, hogy tök jó, teljesen kihúztam magam. Majd közölte, hogy ilyet itthon is kaptunk volna. kár volt ezért elmenni az Ikeába. (Egy nem kaptunk, mert kerestünk, kettő az Ikea minőségében megbízok.) Majd kijelentette, hogy nem baj, majd ha több pénzünk lesz, lecseréljük. Mindezt öt perc alatt. Nehéz rajta eligazodni, azon kívül, hogy megbántott és ő ezt nem is érzi. Igaz, akkor neki akadt el a szava, amikor elmondtam, hogy mi ezt gyerekszoba bútornak szánjuk, azért is választottunk ilyen bohókásat. Mire ő, hogy igen, de kéne akkor gyerek is, majd, hogy miért nem keresünk fel egy nőgyógyász-endokrinológust. S különben is, nem igaz, hogy ha két ember szereti egymást, nem akar közös gyereket, nem akarja a génjeit továbbörökíteni. Ezzel mondjuk még jobban a lelkembe gázolt, mert miért kérdőjelezi meg, főleg miért egy ilyen döntés kapcsán, hogy szeretjük-e egymást. R. ezt meghallva el is döntötte, hogy az ezt feszegető kérdéseket ezen túl válasz nélkül hagyja, hadd főjenek a levükben. Mert abból kiindulva, hogy mi azért nem megyünk orvosokhoz és vállaljuk fel testi és lelki gyávaságból a vizsgálatokat, hogy nem szeretjük egymást, kicsit durva. Illetve nagyon durva. Ezt leszámítva jó a viszony, tegnap is nagyon kedvesek voltunk egymáshoz. Tegnap itt volt a bátyám és a barátnője is. Amikor átjöttek hozzánk, kicsit faggattam D-t az intézeti életről. Azt mondta, nagyjából úgy képzeljem el, mint egy bölcsődét, max. nyolc gyerek van egy csoportban. A csecsemőknél a legnehezebb, ahol 3 óránként kell etetni és be kell szorítani a fürdetéseket is (ezért sokszor délelőtt fürdenek a gyerekek), az óvodásoknál meg a hiperaktív gyerekek tudják igazán felborítani a csoport hangulatát. Az ovisok külső oviba járnak, van, hogy kettőbe is, mert a sérült gyerekek máshova mennek, mint az egészségesek. A bátyámnak is vannak kételyei, legalábbis erre utalt a megjegyzése, hgy vannak furcsa szülők és gyerekek, főleg az alkohol- és drogfüggő kicsik, akik a szülői örökséget hozzák magukkal. A szülők között is van normális és kevésbé normális. És persze van olyan is, aki egyáltalán nem látogatja a gyerekét. Vajon a mienkkel mi van? Mikor jön haza? Megkérdeztem a sorszámunkat, még nem kaptam választ.
