Gyerekként nagyon szerettem Janikovszky Éva gyerekkönyveit, felnőttként pedig felfedeztem a felnőtteknek szólót. A minap, annak kapcsán, hogy a barátnőm kislánya napokon belül megszületik, eszembe jutott az Örülj, hogy fiú és az Örülj, hogy lány című könyve. Nekünk mindkettő megvan valahol, majd megkeresem a szüleimnél. Ott, a padláson eleve van egy csomó gyerekkönyv, ahogy R-nek is megvannak a gyerekkönyvei, így nálunk ezzel nem lesz sok gond. Mondjuk, amit biztosan megveszek majd az az Anna, Peti és Gergő sorozat, amit a győri barátainknál többször végigolvastunk Zsombival és Csengével. Nagyon jól, a gyerekek tudásának megfelelően mutat be olyan jeleneteket, amik velük is minden nap megtörténnek vagy megtörténhetnek.
Örülj, hogy fiú!
Van, amit az ember előre megérez.
Különösen akkor, ha nemsokára anya lesz.
Biztos voltam benne, hogy nekem csak kislányom lehet.
A fiúk szemtelenek, durvák és csúnyán beszélnek.
A lányok szépek, kedvesek és szeretik a mamájukat.
Nekem lányom lesz.
Szőke hajú és kék szemű.
Angyalka, Tünde vagy Virág.
Vagy fekete hajú és sötét szemű.
Akkor meg Réka, Klaudia vagy Dorottya.
Esetleg Seherezádé.
Persze lehet vöröses hajú és zöld szemű:
Rebeka, Mónika vagy Kleopátra,
s ha gesztenyebarna lesz, szürkés-kékes-zöld szemmel: Kinga, Georgina vagy Gyöngyvér.
Már eljött az ideje,
és én még mindig nem döntöttem.
Mert az apja is mondott neveket,
és ezzel csak megzavart.
Végül úgy határoztam, hogy előbb majd
megnézem, hogy milyen színű a haja meg a szeme, és attól függően lesz Amanda, Imola vagy Fruzsina.
Úgyis tőlem kérdik, hogy mi legyen a neve, ha már megszületett.
Hát valóban tőlem kérdezték, csak előbb annyit mondtak:
GRATULÁLUNK, ANYUKA! KISFIÚ!
Mert úgy látszik, néha még egy anya is tévedhet a megérzéseiben.
És az az érdekes, hogy amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok, és kisfiam van, eszembe se jutott, hogy lányt akartam, csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges, és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet a mi gyerekünk,
Hogyan is lett volna lány, mikor fiú!
És amikor megkérdezték, hogy mi legyen a neve,
mindjárt kettőt is mondtam,
pedig nem is gondolkoztam rajta,
csak egyszerűen tudtam, hogy úgy hívják.
Különben is, nehéz lett volna eldöntenem,
hogy melyik név illik jobban hozzá, mert kicsit kopasz volt, és nem nyitotta ki a szemét.
De amikor mellém fektették,
és azt mondtam neki, hogy drága kisfiam,
láttam, hogy megérti,
és ő is szeretné nekem azt mondani, hogy drága anyukám.
Persze erre még várnunk kell egy kicsit.
Én az első perctől fogva örültem a fiamnak,
csak akkor még nem tudtam, hogy másnak is akkora öröm,
hogy nekem fiam született.
Hogy örült az apja!
Sose mondta, hogy ő fiút szeretne,
de valószínűleg így van,
mert egyre csak azt kiabálta, hogy
fiam született, fiam született, fiam született,
amíg fel nem világosítottam, hogy nekem is.
Én igazán az első perctől fogva örültem a fiamnak,
és annak is örültem,
hogy az apja annyira örül a fiának,
pedig akkor még nem is gondoltam arra,
hogy egy fiú az sokkal jobb, mint egy lány.
Aztán meggyőztek róla.
Örülj, hogy fiú! mondta az anyám,
egy fiúnak mindig könnyebb az élete!
És ő csak tudja, hiszen lánynak született.
Örülj, hogy fiú! mondta az apám,
egy lánnyal mindig sokkal több baj van!
És ő csak tudja, hiszen neki is lánya van.
Örülj, hogy fiú! mondta a bátyám,
így nem fog annyit bőgni, mint te, kiskorodban!
És neki is igaza volt, mert én tényleg sokat bőgtem, amikor ő húzta a hajamat.
Örüljön, hogy fiú, mondta a nővérke is, amikor haza készültünk,
és a kezembe nyomta a kisfiamat.
Igaz, hogy ő nem mondott többet,
mert szaladt vissza a többi kisbabához, aki mind bőgött valamiért,
de biztosan neki is megvolt az oka, hogy ezt mondta.
Amikor már otthon voltunk,
és megjelentek a rokonok, a szomszédok és a barátaink gyereknézőbe,
ők világosan meg is mondták, hogy miért jobb egy kisfiú, mint egy kislány.
Örülj, hogy fiú, mondták a rokonok,
a szomszédok és a barátaink mind.
A lányok nyafkák,
kényeskedők
és semmi se jó nekik.
Bezzeg a fiúk!
Egy fiú
az
okos
és
erős
és
bátor!
Tinka néni még azt is hozzátette,
hogy egy fiú
az mindenhez ért,
egy fiú az kész ezermester!
S azt hiszem, ez mind így igaz.
Mert ahogy elnézem a fiamat,
már most látszik rajta, hogy milyen okos.
Ha megnő,
biztosan tudni fogja,
hogy kik lövöldöznek a tévéhíradóban és mért,
hogy a nyilvános vitákban, amikor minden érv olyan meggyőző,
végül is kinek van igaza,
és nemcsak jelentkezik majd minden vetélkedőre,
hanem meg is nyeri.
Ahogy elnézem a fiamat,
már most látszik rajta az is, hogy milyen erős
Ha megnő,
biztosan egyből kinyitja nekem a csavaros tetejű üvegeket,
könnyen feldobja a koffereket a csomagtartóba,
és egyedül megemeli az ágyat, ha alá kell tenni a szőnyeget.
Ahogy elnézem a fiamat,
már most látszik rajta az is, hogy milyen bátor.
Ha megnő, biztosan kikergeti az ablakon
a nagy zümmögő bogarat,
ha villámlik és dörög az ég, azt mondja majd:
ugyan már, csak egy kis zivatar,
és nem ijed meg attól sem, ha bennragad a liftben a kilencedik és a tizedik között.
Ahogy elnézem a fiamat,
azt hiszem, Tinka néninek is igaza van,
mert már most látszik rajta, hogy milyen ügyes.
Nem azért, mert az én fiam, de ritkaság, hogy egy gyerek
már kéthetes korában felemelje a fejét,
és még inkább, hogy kéthónapos korában
a hasáról a hátára forduljon, és vissza.
Arról nem is beszélve,
hogy tegnap megfogta a bögrét!
Nem vagyok ábrándos természet,
de amikor láttam, hogy megfogja a bögrét,
mégis elábrándoztam.
Ha nagy lesz a fiam,
megjavítja a redőnyt, ha megakad,
a csapot, ha csöpög,
a fregolit, ha leszakad,
a rádiót, ha röcsög,
a tévét, ha fut a kép,
a frizsidert, ha nem hűt,
a mosógép kerekét,
s a kályhát, ha nem fűt,
a vasalót, ha zárlatos,
a kvarcórát,
a porszívót,
a cipzárat,
a szárítót,
s mindez nem is csodálatos,
hisz egy fiú mindenhez ért.
És fölkaptam a fiamat a kiságyból
és összevissza pusziltam örömömben.
Este megkértem az apját, hogy csinálja meg
a kiságy oldalát, mert egy léc kilazult,
és elmondtam neki is,
hogy milyen ezermester lesz a mi fiunk.
Ennek az apja is nagyon örült, és mondta, hogy
addig is inkább szóljak a szomszédék Jóskájának,
mert ő, sajnos, nem ért az asztalosmunkához.
Sokszor felemelem a kisfiamat a magasba,
mert úgy szeretném, ha nagyobb lenne!
De most még kicsi.
És amíg kicsi, hagyom ugyan megnőni azt a gyönyörű szöszke haját,
de világoskékbe öltöztetem, hogy mindenki lássa: kisfiú,
és senki se mondja, hogy jaj, de aranyos kislány,
csak azért, mert olyan szép.
Ha már nagyobb lesz,
akkor majd levágatom a haját fiúsra,
és veszek neki
kis farmernadrágot
meg csíkos trikót
meg tornacipőt,
hogy olyan legyen, mint egy nagyfiú kicsiben.
És amikor már valóban nagyfiú lesz,
és ő maga növeszti meg a haját,
és nem akar mást hordani,
csak farmernadrágot
meg trikót
meg tornacipőt,
akkor veszek neki szép sötétkék öltönyt
fehér inggel
és nyakkendővel,
és elviszem borbélyhoz
és levágatom a haját,
hogy olyan legyen,
mint egy kisfiú nagyban.
Ha én meg a nagyfiam végigmegyünk az utcán,
biztos, hogy mindenki utánunk fordul.
A lányok majd azért fordulnak utánunk, hogy
megnézzék a fiamat,
aki magas
és izmos
és jóképű,
az idősebbek meg azért,
hogy megnézzék azt az igazán fiatal anyukát,
akinek ilyen figyelmes és jól nevelt fia van.
Mert ez is látszani fog rajta.
Az én fiam olyan figyelmes lesz, ha megnő,
hogy magától megáll minden cipőbolt kirakata előtt, ha együtt sétálunk,
mindig otthon marad köszönni, ha meghívom a barátnőimet egy kis beszélgetésre,
és sose kérdi meg, hogy melyik is a kedvenc kölnim, mielőtt meglep vele, mert tudja.
Az én fiam olyan jól nevelt lesz,
hogy csak azért ül le elsőnek a buszban,
hogy aztán átadhassa a helyét másnak,
az öreg néniktől és bácsiktól nemcsak megkérdezi,
hogy hogy tetszik lenni, hanem azt is végighallgatja,
ha netán elmondják,
és senkinek sem felejt el üdvözlő lapot küldeni a nyaralásból.
Én meg csak hallgathatom, amikor az ismerősök és a szomszédok elújságolják:
nahát, milyen aranyos ez a fiú,
még nekem sem felejtett el üdvözlő lapot küldeni a nyaralásból!
Elnézem a fiamat,
hát mindez most még nem látszik rajta,
mert még kicsi,
és csak ezután fogom jól nevelni.
Egyelőre ugyanis felveszem, ha sír, mert
most még én vagyok hozzá gyöngéd és figyelmes.
De tudom, hogy mi olyan jóban leszünk a fiammal,
hogy mindig nekem mutatja meg először
a térdét, ha felhorzsolta,
a léggömbjét, ha kipukkasztotta,
és a fagylaltját, ha leejtette.
És ha megnő,
nekem mutatja meg először
a bizonyítványát,
a jogosítványát,
és a kislányt, akit el akar venni.
Micsoda szerencse, hogy fiam született!
Örülök, hogy fiú,
mert így
lesz, akit az apja elvihet
a focimeccsre, s akit utána haza is kell hozni,
lesz, akivel az apja itthon is
kártyázhat,
sakkozhat,
bélyegezhet,
és lesz, akivel megbeszélheti, hogy szerinte mi baja a karburátornak.
Arról nem is beszélve,
hogy lesz, aki magától
leszalad a sportújságért,
és sosem felejti el bedobni a lottószelvényt.
Örülök, hogy fiú, mert majd megmutatja az apjának,
hogy egy fiú is szívesen kuktáskodik a konyhán,
hogy egy fiúnak is eszébe juthat, hogy a nagymamának másnap lesz a nevenapja,
és hogy egy fiú is észreveheti,
ha az anyja fodrásznál volt.
Örülök, hogy fiú, mert egy fiúból minden lehet,
még hajóskapitány,
karmester vagy sarkkutató is,
de azért jobban szeretném,
ha öttusabajnok,
vagy feltaláló lenne,
vagy valamilyen televíziós személyiség,
és ha majd a gyermekkoráról faggatja a riporter a tévében,
akkor elmondaná, hogy tulajdonképpen mindent
a szülői háznak köszönhet.
És ha netán meg akarják mutatni az édesanyja fényképét is,
akkor azt a nyári képemet adom oda,
a pöttyös ruhásat, a fűzfa alatt.
Elnézem a fiamat és arra gondolok,
milyen büszke leszek majd rá,
ha ballag az óvodában,
az iskolában,
ha jutalomkönyvet kap, és az osztályfőnöke megsúgja,
hogy ilyen kivételes tehetséggel még nem volt dolga,
ha ifjúsági sportbajnokként áll a dobogón,
ha doktorrá fogadják és kitüntetik,
ha a fiatalok az ő képét viselik a trikójukon.
Elnézem a fiamat, és arra gondolok,
hogy fogok majd örülni,
ha leszerel,
ha hazalátogat,
ha földet ér.
Elnézem a fiamat a kiságyban,
és a fiam visszanéz rám.
Örülök, hogy fiú vagy, mondom neki,
bár kislányt szerettem volna,
de akkor még nem ismertelek.
És úgy látszik, a fiam is örül, mert rám mosolyog.
Talán arra gondol, hogy
lesz neki még egy húga.
Vagy ha nem lesz,
akkor majd hoz ő
egy kislányt a házhoz.
Persze szépet, kedveset,
olyat, aki szereti a mamáját.
Nemcsak a sajátját,
hanem engem is.
Örülj, hogy lány!
Van, amit az ember előre megérez.
Különösen akkor, ha babát vár.
Nem voltam kíváncsi, hogy mi lesz,
mert tudtam, hogy nekem csak fiam lehet.
Még azt is elhittem, hogy
egy apa csak a fiúnak örül.
Sőt azt is, hogy egy anya is jobban örül a fiának.
Mert a lányok kényeskedők, nyafkák, hiúk.
A fiúk meg okosak, bátrak, erősek.
Fiút vártam.
Szőkét és kék szeműt.
Máriuszt, Krisztiánt vagy Tituszt.
Barna hajút és fekete szeműt.
Farkast, Rómeót, Ivánt.
Erőset, bátrat,
akiből sportbajnok lesz:
Attilát, Botondot, Hunort.
Okosat, tehetségeset,
aki majd szakállt növeszt és
szemüveget hord:
Ambrust, Norbertet vagy Boldizsárt.
Már eljött az ideje,
és én még mindig nem döntöttem.
Mert az apja is mondott néha neveket,
és ezzel csak megzavart.
Végül úgy határoztam, hogy
előbb megnézem a fiamat,
és attól függően, hogy az erő és a bátorság,
vagy a nagy ész és a tehetség látszik rajta jobban:
Olivér, Dávid vagy Bonifác lesz.
Úgy tőlem kérdik, hogy mi legyen a neve,
ha már megszületett.
Hát valóban tőlem kérdezték,
csak előbb annyit mondtak:
GRATULÁLUNK, ANYUKA! KISLÁNY!
Mert úgy látszik, néha egy anya is tévedhet a megérzéseiben.
Meg azok is, akik ránézésből biztosan tudták, hogy fiú lesz.
De amikor meghallottam, hogy én most már igazán anyuka vagyok,
és kislányom van, eszembe se jutott, hogy fiút vártam,
csak annak örültem, hogy végre megszületett és egészséges,
és amikor fölsírt, tudtam, hogy csak ő lehet a mi gyerekünk,
senki más.
Hogyan is lett volna fiú, mikor kislány!
És amikor megkérdezték, hogy mi legyen a neve,
mindjárt kettőt is mondtam,
pedig nem is gondolkoztam rajta,
csak egyszerűen tudtam, hogy úgy hívják.
Különben is, nehéz lett volna eldönteni,
hogy inkább erős vagy bátor, vagy okos és tehetséges,
mert csak azt láttam, hogy gyönyörű.
És amikor mellém fektették,
és azt mondtam neki, hogy édes kislányom,
láttam, hogy megérti,
és ő is szeretné
nekem azt mondani, hogy
édes anyukám.
Persze erre még várnunk kell egy kicsit.
Én az első perctől fogva örültem a lányomnak,
csak akkor még nem tudtam,
hogy másnak is ekkora öröm,
hogy nekem lányom született.
Hogy örült az apja!
Pedig róla igazán azt hittem, hogy fiút szeretne,
de úgy látszik, mégis lányt várt,
mert egyre csak azt kiabálta:
megszületett a lányom, a lányom, a lányom,
amíg meg nem elégeltem
és fel nem világosítottam, hogy az enyém is.
Én igazán az első perctől fogva örültem a lányomnak,
és annak is örültem, hogy az apja örül a lányának,
de akkor még nem gondoltam arra,
hogy egy lány sokkal jobb, mint egy fiú.
Aztán meggyőztek róla.
Örülj, hogy lány!
mondta az anyám,
legalább nem akar majd m
motorbiciklit
és nem megy el
autóversenyzőnek!
Persze a bátyámra gondolt, aki akart és elment.
Örülj, hogy lány!
mondta az apám,
egy lánynak mindig
könnyebb az élete!
És ő csak tudja, hiszen fiúnak született.
Örülj, hogy lány!
mondta a barátnőm,
egy kislány olyan cicás
és olyan aranyosan
lehet öltöztetni.
És ő csak tudja, mert van macskája és nemrég
nyitott gyermekdivatbutikot.
Örüljön, hogy lány,
mondta a nővérke is,
mikor haza készültünk,
és a kezembe nyomta
a kislányomat.
Nézze csak meg,
már most kész kis hölgy!
És valóban, ahogy megnéztem a lányomat,
és aztán a többi kisbabát,
rajta kívül egy sem látszott kész kis hölgynek,
de még kész kis úrnak sem.
Amikor már otthon voltunk,
és megjelentek a rokonok,
a szomszédok és a barátok gyereknézőbe,
ők világosan meg is mondták,
hogy miért jobb egy kislány, mint egy kisfiú.
Örülj, hogy lány,
mondták a rokonok,
a szomszédok
és a barátaink mind.
A fiúk vásottak,
önzők
és hamar elmennek a háztól.
Bezzeg a lányok!
Egy lány az szép, kedves,
melegszívű és anyás.
Tinka néni még azt is hozzátette,
hogy egy lány ügyes kezű,
szorgalmas, és mindenben segít az anyjának.
S azt hiszem, ez mind így igaz.
Mert ahogy elnézem a lányomat,
már most is szép és kedves.
Ha megnő,
a tévések mindig
őt mutatják majd a közönség soraiból,
a metrólépcsőn
mindenki elmosolyodik,
aki szembejön vele és ránéz,
és a világbajnokságon ő nyújtja át
a virágcsokrot a győztesnek.
Ahogy elnézem a lányomat,
már most is látszik rajta, hogy milyen melegszívű.
Ha megnő, minden öreg nénit átkísér a zebrán,
minden kóbor macska a nyomába szegődik,
és mindig etetni fogja
a cinkéket,
a mókusokat
és a halakat.
Ahogy elnézem a lányomat,
már most is látszik rajta, hogy milyen anyás.
Ha megnő, mindig az ablakból integet utánam, ha elmegyek,
és elém szalad, ha hazajövök,
nem megy nélkülem sehová, de ha mégis, akkor naponta levelet ír,
és hétvégén sosem enged korán fölkelni,
mert ő hozza nekem ágyba a reggelit.
Elnézem a lányomat,
és azt hiszem, Tinka néninek is igaza van,
mert már most látszik rajta,
hogy milyen ügyes kezű.
Igazán nem vagyok elfogult anya,
de az azért ritkaság, hogy egy gyerek már
kéthetes korában ütögesse a csörgőt,
és két hónapos korában már megfogja a kanalat.
Arról nem is beszélve,
hogy tegnap leszedte a kiságyról a piros kendőt és a fejére borította.
Nem vagyok ábrándos természet,
de amikor megláttam, hogy leszedte a kiságyról a piros kendőt és a fejére borította,
mégis elábrándoztam.
Ha nagy lesz a lányom,
minden kis maradékból
összeügyeskedik valami
divatos holmit,
mindennap új frizurát fésül nekem,
megköti az apjának a norvégmintás pulóvert,
amit én tavaly kezdtem el,
kipróbál minden kozmetikai és salátareceptet,
amit a vasárnapi újságokban olvas az ember,
minden szoknyát leereszt, ha hosszabb a divat,
és újra fölhajt, ha rövidebb.
Mert egy lány nemcsak segít az anyjának,
hanem mindenben ügyesebb is, mint az anyja.
És fölkaptam a lányomat a kiságyból és
összevissza pusziltam örömömben.
Este elújságoltam az apjának is, hogy
milyen ügyes lesz majd a mi lányunk,
és az apja is örült, de mondta, hogy
addig is, varrjam már föl a kabátjára a gombot,
mert leszakadt.
Mert föl nem varrná maga, mintha az ő gombja
csakis az én dolgom volna.
Azért se varrtam föl.
Erre leült a lánya ágya mellé,
úgy látszik, kivárja, amíg megnő.
Sokszor felemelem a kislányomat a magasba,
mert úgy szeretném, ha már nagyobb lenne!
De most még kicsi.
És amíg kicsi,
előrefésülöm azt a kis göndör haját,
és rózsaszín főkötőt teszek a fejére,
hogy mindenki lássa: kislány,
és senki se mondja, hogy jaj, de aranyos kisfiú,
csak azért, mert olyan erős és egészséges.
Ha majd nagyobb lesz,
akkor megnövesztem a haját hosszúra,
és lófarokba kötöm rózsabimbós csattal,
veszek neki hosszú ruhát,
fodrosat,
fehér cipőcskével,
hogy olyan legyen, mint egy nagylány, kicsiben.
És azt se bánom, ha néha
belakozza a kis körmét,
és felpróbálja a magas sarkú cipőmet.
És amikor már nagylány lesz,
én hordom majd az ő kinőtt cipőit és ruháit,
amelyek mindig
divatosabbak lesznek,
mint az enyéim,
és néha majd én is kipróbálom a rúzsát és a szemfestékét.
Olyankor a lányom
majd megdicsér,
és azt mondja:
milyen szép
fiatal mamám van!
Ha én meg a lányom végigmegyünk az utcán,
biztos, hogy mindenki utánunk fordul.
A legtöbben azt hiszik majd,
hogy nővérek vagyunk,
de akik rájönnek,
hogy anya és lánya,
azok nemcsak a lányomat csodálják meg,
hanem az anyukát is, akinek ilyen bájos,
illedelmes és jól nevelt lánya van.
Hát még aki otthon látja!
Térülni-fordulni,
sürögni-forogni,
mert én a lányomat majd úgy nevelem,
hogy házias legyen, de nem azért, hogy ő csináljon mindent,
csak értsen hozzá,
és a férjét is tanítsa majd meg mindenre.
Fogadok, hogy a lányom
majd ellesi az anyósomtól, hogy
hogyan kell a hajtogatott hájastésztát csinálni,
ami az apja kedvence,
s amire nekem sosem volt időm.
Fogadok, hogy a lányom majd használni fogja
a háztartási robotgépet, amit én sose használok,
és amivel minden megvan egy perc alatt.
Az én lányom majd
géppel dagaszt,
géppel szel,
géppel aprít és reszel,
gép veri a tojás habját,
gép vágja a vöröshagymát,
csak gombot nyom,
tárcsát teker,
mindig új ízzel remekel,
amit majd az apja is megeszik,
és nem mondja, hogy minek kísérletezel folyton?!
Ha meg asztalt terít díszgyertyával,
összesodort szalvétával,
ámuldoznak a vendégek, soha ilyen terítéket!
Mert csak a képeslapokban látni ilyet,
színes fényképeken.
Elnézem a lányomat,
hát mindez most még nem látszik rajta,
mert még kicsi,
és csak ezután fogom jól nevelni.
Egyelőre ugyanis mindig felveszem, ha sír,
hadd lássa, hogy érdemes anyásnak lennie.
Mi olyan jó barátnők leszünk a lányommal,
hogy mindig megbeszéljük, hogy mit vegyünk fel,
hová menjünk el,
és azt is, hogy mivel mentsük ki magunkat,
ha elkésünk.
Együtt járunk majd bevásárolni,
és ha csak úgy nézelődünk az áruházban,
egyikünk sem fogja megkérdezni a másiktól, hogy
tulajdonképpen mit akarsz venni?
Micsoda szerencse, hogy lányom született!
Örülök, hogy lány,
mert így lesz, akit az apja megtaníthat
síelni,
pingpongozni,
és biztosítékot cserélni,
és lesz, aki
meggyőzi az apját, hogy egy nő is vezethet jól autót,
ha nem is tudja beállítani az alapjáratot.
Örülök, hogy lány,
mert majd az egész családot elhívom a balettvizsgára,
a zeneiskolai záróhangversenyre,
a népi tánccsoport díszfellépésére,
az iskolaközi kosárlabda-döntőre,
és az első bálba,
ahol az apja se mondja majd, hogy ő
nem szeret táncolni.
Örülök, hogy lány,
mert ma már egy lányból is lehet minden,
még focista,
akadémikus
vagy űrhajós is,
és ha netán az lesz, akkor sokkal híresebb lesz,
mint ha fiú volna.
De azért jobban szeretném, ha
idegenvezető,
korcsolyabajnok,
vagy híres művésznő lenne,
és ha majd a gyermekkoráról faggatja a riporter a tévében,
akkor elmondaná, hogy tulajdonképpen mindent a szülői háznak köszönhet.
És ha netán meg akarják mutatni az édesanyja fényképét is, akkor azt adom oda,
amit elsőnek csinált az apja,
amin a karomban tartom a lányomat.
Majd csodálkoznak, hogy mennyire hasonlítunk egymásra.
Elnézem a lányomat,
és arra gondolok, milyen büszke leszek majd rá,
ha óvodás korában verset mond nekem anyák napján,
ha jutalomkönyvet kap az iskolában,
ha egyszerre veszik fel
a színművészeti és az iparművészeti főiskolára,
esetleg a zeneakadémiára is,
ha megnyeri a tanulmányi versenyt,
a táncversenyt
és a szépségversenyt,
ha a gyerekek autogramos fényképet fognak tőle kérni,
és ha végre rászánja magát,
hogy igent mondjon annak a jóképű,
nagy jövő előtt álló, szépen kereső fiatalembernek,
aki majd a tenyerén hordozza.
Milyen büszke lesz az apja a lánya esküvőjén!
Nemcsak én fogom mutogatni mindenkinek
az esküvői fényképeket,
hanem ő is, különösen azt,
ahol a karján vezeti a menyasszonyt.
Elnézem a lányomat a kiságyban,
és a lányom visszanéz rám.
Örülök, hogy lány vagy, mondom neki,
bár kisfiút szerettem volna,
de akkor még nem ismertelek.
És úgy látszik, a lányom is örül,
mert rám mosolyog.
Talán arra gondol, hogy lesz még neki kisöccse.
Vagy ha nem lesz,
akkor hoz ő majd fiút a házhoz.
De én már azt is tudom,
amiről a lányomnak még fogalma sincs,
hogy neki is lesznek gyerekei,
és az ő gyerekei lesznek az én unokáim,
akiknek én leszek a nagymamájuk!
Mert annak a jóképű, nagy jövő előtt álló,
szépen kereső fiatalembernek az édesanyja
csak a másik nagymama lesz.
VÉGE
A 80-as évek elején Sinkovits mondta a
Humorfesztiválon és még ő is belezavarodott!!!
Olyan sokszor megkapjuk, hogy a magyar nehéz nyelv.
Kár, hogy akik ezt mondják, nem értik meg a következő
kis verset :)
Bencze Imre: Édes, ékes apanyelvünk
Kezdjük tán a jó szóval: Tárgy esetben jót.
Ámde tóból tavat lesz, nem pediglen tót.
Egyes számban kő a kő, többes számban kövek.
Nőnek nők a többese, helytelen a növek.
Többesben a tő nem tők, szabatosan tövek,
Aminthogy a cső nem csők, magyarföldön csövek.
Anyós kérdé van két vőm, ezek talán vövek?
Azt se tudom mi a cö, egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jó, ez benne a jó.
Hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve csó?
Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
Nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.
Miskolcon, ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden,
Mire mindezt megtanulod, beleőszülsz idegen.
Agysebész, ki agyat műt, otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tüvet.
Munka után füvet nyír, véletlen sem fűvet.
Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.
Több szélhámost lefüleltek,
Erre sokan felfüleltek,
Kik a népet felültették,
Mindnyájukat leültették.
Foglár fogán foglyuk van.
Nosza tömni fogjuk.
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.
Főmérnöknek fáj a feje, vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.
Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
Reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.
Helyes, kedves helység Bonyhád, hol a konyhád
helyiség.
Nemekből, vagy igenekből született a nemiség?
Mekkában egy kába ürge Kába kőbe lövet,
Országának nevében a követ követ követ.
Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg s ridegen,
Néha játszik, nem sajátján, csak idegen idegen.
Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
Asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.
Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
Mit válasszon: a Fiatot, fiát vagy a fiúját?
Ingyen strandra lányok mentek,
Minden előítélettől mentek,
Estefelé arra mentek,
Én már fuldoklókat mentek.
Eldöntöttem megnősülök, fogadok két feleséget.
Megtanultam, hogy két fél alkot és garantál
egészséget.
Harminc nyarat megértem, mint a dinnye megértem,
Anyósomat megértem, én a pénzem megértem.
Hiba mentes mentő vagyok,
Szőke Tisza partján mentem,
Díszmagyarom vízbe esett,
Díszes mentém menten mentem.
Szövőgyárban kelmét szőnek.
Fent is lent, meg lent is lent.
Kikent-kifent késköszörűs
lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul: fent a lent és lent is fent.
Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
Hagyma lapult kosarában, meg egy adag körözött.
Fölvágós a középhátvéd. Három csatárt fölvágott.
Hát belőle vajon mi lesz? Fasírt-é vagy fölvágott?
Díjbirkózó győzött tussal,
Nevét írják vörös tussal,
Lezuhanyzott meleg tussal,
Prímás várja forró tussal.
Határidőt szabott Áron,
Árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon,
Kitartásod meghat Áron.
Felment - fölment, tejfel - tejföl, ...
Ne is folytasd barátom!
Első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.
Magyarország olyan ország, hol a nemes nemtelen,
Lábasodnak nincsen lába, aki szemes szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
Magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces vagy rovar netán a toportyán féreg?
Egyesben a vakondokok vakond avagy vakondok?
Hasonlókép helyes lesz a kanon meg a kanonok?
Némileg vagy nemileg? Gyakori a gikszer.
"Kedves egesz seggedre!" köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: "tevéd, tévéd, téved,
Merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.
Pisti így szól: "Kimosta anyukám a kádat!"
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: "Enyém, enyéd, enyé",
Nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.
A magyar nyelv, remélem meggyőztelek barátom,
Külön leges-legszebb nyelv, kerek e nagy világon.
