Jelentkezett a fórumon két emberke, akit anno örökbefogadtak. S egyiküknek sem rózsaszínen pozitív a története. Egyikük megsínylette, hogy az idősebb testvére, aki vér szerinti gyerek, agyvérzéssel született, így a kisebbik gyerek mindig is háttérbe szorult. Másikuk apja ivott, ütötte-verte a feleségét.
Elkeserítő volt ezt olvasni. Nem tudom eldönteni, hogy itt csupán két félresiklott örökbefogadásról van szó, vagy ez szokványosnak számít. De hiszem, hogy ilyen sajnos bármelyik, vér szerinti szülőkkel nevelkedő gyerekekkel előfordulhat sajnos. Manapság ráadásul olyan sokat kell várni a gyerekre, hogy az embernek ezerszer, tízezerszer van ideje meghánynia-vetnie az érzéseit, hogy tényleg akarja-e, tényleg ez-e a számára kiszabott út, ott van a tanfolyam, a pszichológus, stb. Előbb-utóbb kibukna, ha a szándék nem is annyira eltökélt, nem?
Ugyancsak a fórumon felvetettem, hogy meg szabad-e változtatni a gyerek nevét és ha igen, milyen korig. Nagyjából az jött ki, hogy hat-nyolc hónapos korban a baba már hallgat a nevére. Más azt mondja, ez a név kódolt, vagyis benne van az életünk és az is elhangzott, hogy ez egy kapocs a szülőanya felé, amit nem ildomos elszakítani. R-rel soha nem gondolkodtunk nevekben, talán azért sem, mert nem igazán értünk egyet. Egyedül a Vivien tetszett mindkettőnknek, de én ahhoz sem ragaszkodnék. Én szeretem az ő nevét is, de azt egyikünk sem tartja jónak, hogy a családban van nagy R és kis R vagy nagy Lajos és kis Lajoska, stb. A gyereknek lehet, hogy ez nyomasztó, lehet, hogy büszkességgel tölti el, nem tudhatjuk. De így megoldódik ez a kérdés. Azért továbbra is nagyon kíváncsi lennék a gyermekünk nevére, olyan szívesen ízlelgetném, mert úgy érzem, akkor már kicsit közelebb jutnánk hozzá. Most viszont nincs bennem az a régi izgalom, már nem jut eszembe minden telefoncsörgésnél, hogy hátha ez az a hívás. Már csak az ismeretlen számoknál jut eszembe, hogy hátha... Fejlődök, nem?
