Nem hittem a homeopátiás gyógyszerekben, azt hittem, az egész csak átvágás, de be kell látnom, hogy tévedtem. Miután semmit nem szedhetek a nátha és a hangszálgyulladás leküzdésére, még szopogatható cukorkát sem, a gyógyszerész barátnőm mondta, hogy mit próbáljak ki. Nagyot néztem, amikor elolvastam, hogy a gyöngyöket a nyelvem alá kell szórni. De egyrészt cukorka ízük van, másrészt használnak. Hogy ezért vagy másért, de tény, hogy tegnap óta rengeteget javult a közérzetem. Ma még tanítani is elmentem, jó kis óra volt, de aztán húztam haza az ágyba, mert elfáradtam rendesen.
A gyógyszerész barátnőm a lelkemre beszélt, illetve felvetett néhány kérdést, amit nagyon át kell gondolnom. Elmondta, hogy szerinte nem nyerő, hogy én, aki elég ritkán vagyok beteg, kapásból a várandósság elején bekaptam egy vírust, amit megúsztam ugyan láz nélkül, de a következőt nem biztos, hogy meg fogom. Még a nődoki is mondta, hogy inkább antibiotikum, mint láz, vagyis a láz tényleg nem lenne jó, még megsül a kis Pocok. A másik, hogy a pecsételgetések is figyelmeztetnek, hogy valami nem jó, túl sok, lassítsak. Így el kell azon gondolkodni, hogy az első három hónapban, amiból öt-hat hét van csak hátra, nem dolgozok-e inkább itthonról. Megoldható, mert az én munkámhoz főleg telefon és számítógép kell, átmenetileg meg lehet oldani, hogy kevés helyre megyek személyesen. Viszont, ha emellett döntünk, akkor be kell jelenteni a kollégáknak, hogy mi a helyzet, mert rögtön azt mondanák, hogy persze, a főnök felesége megteheti, hogy nem dolgozik bent. R-rel beszéltem erről, ő abszolút benne lenne. De engem bánt egy kicsit a lelkiismeret, hogy cserben hagyom, ha lassítok, ha nem húzok százhúsz százalékkal, mint eddig, ha nem dolgozk 10-12 órát naponta, mint eddig. R. azt mondja, ez hülyeség. különben is meg kell szoknia nélkülem, különben is, a baba a legfontosabb és csak ez számít. Vigyázni kell a kis csodára. :)
Ugyancsak Évi mondta, hogy ez a 12 hét olyan furcsa, mert ha addig titkolja az ember, egyben azt mondja, hogy bármi történhet, van az emberben egy kis rettegés, hogy mi van, ha... Márpedig nincs ha. Megbeszéltem a kiscsajjal, hogy novemberben szépen, rendben érkezik majd. Ha van egy kis szerencsénk, november 3-án, mert R. jó ideig azt diktálta be minden hivatalos papíromra a nov. 2 helyett. A sorminta is meglenne: R. nagymamája november elsején született, én másodikán, Pocok 3-án????? De előre szaladtam.
Sokszor, nagyon sokszor hálát adok ezért a pocaklakóért, még ha néha félek is, hogy mi lesz. De legalább nem lombikkal jutottunk el idáig, hiszen ők rettenetesen sok mindenen mennek keresztül testileg, lelkileg és ezen a néhány hónapon nekik is túl kell lenniük.
Most egy kicsit sokat tévézek, hogy ágyban vagyok és néha annyira fáj a fejem, hogy nem bírok olvasni sem, sőt a tévé villogása is zavar. Ilyenkor a fejemre húzom a párnát, úgy hallgatom a műsort. Nos, ma kiakadtam. Az egyik vígjátékban azt ecsetelte egy anya, hogy a gyermeke eleve csészében fogant és miután ez baromi sokba került, ő már eljátszotta az örökségét születése előtt. Ízléstelen tréfa.
A szülők - engedélyünkkel - elmondták a nagymamának, hogy babát várok. A nagymamám felhívott, de szegény meg sem bírt szólalni az örömtől. A bátyámmal is közölték, megelőztek, ezt a poént én akartam elsütni, hogy nagybácsi lesz, ő is nagyon örült. De ami a legjobban esett és meglepett, hogy a hoxán többen gratuláltak. :) Olyan jó érzés ez, szeretetet kapni olyan emberektől, akiket soha nem láttam, de akikről kicsit úgy érzem, ismerem a hozzászólásaikból.
A mostani Nők Lapjában kezdődik egy sorozat az örökbefogadásról. A cikk érdekes, ha megtalálom a neten is, felteszem ide.
Mivel beteg voltam, kimaradt a
