Nem tudom, mi van Regivel, tegnap óta csak sír, sír és sír. Aztán hazajön az apja és rá vigyorog. Meg is kaptam, hogy miért mondom, hogy sír a gyerek, amikor jókat nevet. Mit rontottam el? Tegnap még azt hittem, a foga, de ma már kételkedem benne. Passz. De annyira sajnálom szegényt, mert nem tudok segíteni. S ami rosszabb, elaludni sem tud. Délelőtt majdnem egy órát sétálgattam vele, mire aludt vagy húsz percet. Délután kétszer mentünk sétálni, egyszer zuhogó esőben, hogy legalább tíz perceket aludjon, mert hulla volt, de le nem csukta volna a szemét. Illetve ki sem nyitotta és ömlöttek a szempillái alól a krokodilkönnyek. Remélem, a holnapi nap már jobb lesz.
Persze ma is megkaptam apámtól, hogy a gyerek azért sír, mert elkényeztettem. Erre - mivel már tele volt a topánkám - közöltem, az vajon miért elkényeztetés, hogy meg akarom vigasztalni? Erre mellesleg eddig nem nagyon volt szükség, most meg hiába vigasztalom, nem nagyon vevő rá(m). Legfeljebb akkor, ha kenguruban van és cipelem, de a hét kilóját nem bírom órákig magamon tartani. Pedig olyan jó. De ezt csak halkan mondom. :)
Tegnap meg azt hallgattam a szüleimtől, hogy biztosan azért sír a gyerek, mert feszültek vagyunk és biztosan azért vagyunk feszültek, mert veszekszünk. Grrrrr! R-rel két hete csak az ágyban találkozom, reggel felkel, elrohan dolgozni, éjjel hazajön, mikor vitatkoznánk és miért töltenénk vitával a drága közös időt? Ma éppen felugrott Pestre az új autójáért, onnan lement Pécsre, aztán haza. Ez cirka 800 kilométer. volt. Erre apám: R. elment Pécsre, hogy kipróbálja a kocsit? Jaj, persze, heccből, mert 220 km, amíg hazajött volna Pestről, nem lett volna elég. Mellesleg a gyerek - ha a szülők vitatkoznak - meghúzza magát. Éppen ma állapítottuk ezt meg egy barátnőmmel. Hétvégén összekaptak a férjével és amíg el nem múlt a vihar, a kisfiú meg sem nyikkant. Ilyen nálunk is volt egyszer, meg is beszéltük, hogy a gyerek előtt nincs veszekedés, nem mintha sok lenne egyébként.
