A tegnapi nap nagyon az előző év hatása alatt telt, hatkor eszembe jutott, hogy ilyenkor keltettem fel R-t, hogy talán nem vagyok annyira jól, fél nyolckor tanácskoztunk, hogy menjen-e dolgozni, itt merjen-e hagyni és én erősködtem, hogy semmi bajom, ma még nem szülök, menjen csak, kilenckor, hogy beültem a kádba, tízkor, hogy most jött haza, aztán telefonált az orvosnak, mert én nem akartam ilyen semmiséggel zaklatni, fél tizenegykor, hogy beszálltunk a kocsiba, hogy menjünk, aztán már csak arra emlékszem, hogy nem volt olyan jó nekem, illetve arra, hogy ránéztem a szülőszobában az órára, megállapítottam, hogy délután négy óra van és talán lesz ebből még ma gyerek. Valószínűleg akkor lehetett 11.20 vagy 12.20, nem tudom, elveszítettem az időérzékemet, Regi mindenesetre 12.25-kor megszületett, én meg kérdezgettem, miért nem sír fel, miért nem sír fel? Óráknak tűnt az a fél perc, amíg leszívták a nyákot az orrából, a torkából és nem tudott felsírni. Az nagyon rossz volt. Aztán emlékeztem, hogy ilyenkor hívta fel R. a szülőket, hogy nagyszülők lettek, apám éppen betegnél volt, injekciót adott be, anyám rendelt, anyósom meg a kozmetikában ült és egyik sem fogta fel a hírt. Utólag anyám azt mondta, hogy nagyon jó volt így nekik, hogy nem szóltunk, bár nem hitték el, hogy ki fogjuk bírni, mert nekik már nem kellett aggódni, az örömhír jutott csak. Illetve aggódtak, de csak abban a két órában, amikor még nem látták a babát és engem. Hihetetlen, de fél háromkor már jöhettek, engem akkor tolt ki R. a szülőszobából. Sokáig azt hittem, egy műtős tolt ki és nem is értettem, hogy lehetett olyan ügyetlen, hogy mindennek nekimentünk. Pedig én előtte olyan erősnek éreztem magam, a szülőágyról is csak úgy felpattantam, amikor mondták, hogy lassan felkelhetek. Aztán úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok, nem véletlenül hangsúlyozták, hogy lassan.
Tegnap ünnepeltünk. Regi 11.40.kor feküdt le, gondoltuk, reméltük, alszik majd másfél órát, de fél egykor felébredt. Nosza, hoztuk a tortát, az ajándékot, a lány csak pislogott, hogy mi is ez a felhajtás. A torta nem ízlett neki, nekünk viszont igen. Nem evett még ilyen műfajt, biztosan furcsállotta az ízt. Az új játék tetszik, ez is labdást, szóval biztosra mentünk. Már délután be tudta kapcsolni. A nagy fennállási ünnepség vasárnap lesz, akkor jönnek a szülők, a nagymamám, a bátyámék. Remélem, nem lesz nagy ajándékdömping, egymásra licitálás, sajnos vannak erre utaló jelek. De valószínűleg csak így szeretnék kimutatni a szeretetüket és az örömüket, hogy itt van Regi.
A kisasszony kapott tőlünk egy új, isofixes gyerekülést is. Nem nagy márka, Nania, amiben addig nem is gondolkodtam, amíg nem olvastam el az Adac tesztjét róla. Ez a típus jó elemzést kapott és mivel árban is kellemes volt, megvettük. Délelőtt kinéztük a boltban, ki volt rá írva, hogy 37 900-ba kerül, de mondta az eladó, hogy akciós, 25 ezer. Visszamentem délután, másik eladók voltak, mondták, hogy 37 900. Na, erre elkezdtem őket győzködni, hogy nekünk délelőtt azt mondták, hogy le van értékelve, végül 25-ért az enyém lett. A régiben, amit használtan kaptunk, az zavart, hogy minden kanyarnál kb. öt centit kilengett. Ami persze magyarázható azzal, hogy a biztonsági öv nem fogja meg csak akkor, ha nagyobb fékezés, ne adj isten ütközés van, de csak nem volt jó látni. Ez nagyon stabil. A másik ülés meg mehet majd a nagyszülők kocsijába. Már csak a bekapcsolással kell megküzdeniük, az elég bonyolult, de meg lehet vele birkózni.
Délután irány Győr, szombaton jövünk haza. Remélem, Regi jól tűri majd a négy-öt órás utat az új ülésében.
