Hihetetlen, de annyira egyszerűnek tűnik az élet, amikor csak az egyik gyerekkel vagyok. Amikor kettővel egyszerre egyedül, kicsit bonyolultabb, de nem vészes. Szokni kell, hogy hol az egyiket, hol a másikat kell előtérbe helyezni, kinek nagyobb a problémája. Szerencsére Zoé jó baba, eszik, alszik, pelenkát pakol. Az esték nehezebbek. Hatkor kezdődik a program Zoé fürdetésével, közben Regi vacsorázik mellettünk. (Zoét a konyhában fürdetem, nem merek a fürdőszobában kádállványt használni, nehogy Regi lerántsa véletlenül.) Aztán szoptatás, után Regi fürdetése, amit Zoé jobb esetben nem üvölt végig. Aztán altatás. Ami nehéz, mert Zoénak elkezdett fájni a hasa és általában éppen akkor sír fel, amikor Regi elaludna. Így kínlódunk kicsit, Zoé kap egy kis komfortszopit, amit alapvetően ellenzek, de akkor legalább csend van, aztán övé a pálya, míg a nővére alszik. Az éjszakák is húzósak: van, hogy Zoé kelti Regit, Zoé meg alapvetően 3 óránként eszik. Ha bevetek 20 milli tápszert, akkor négy órát is kibír. Vagyis szoptatok, büfiztetek, visszaaltatok éjféltől egyig, aztán háromtól négyig, aztán hat óra körül jön még egy kör. Hatkor meg már Regi is ébredezik (az eddig fél nyolc helyett), így jól elfárad délig, amikor is együtt alszunk egyet, ha Zoé etetése is jól jön ki. Be kellene állni a rendes napirendre, mert most csak nagyjából működik, de nincs lelkem felverni az alvó gyereket.
A nagyszülők sokat jönnek, mondhatni minden nap itt van valaki. Ami jó is, meg nem is, mert semmi magánéletem, az anyósom megint leszokott arról, hogy csengessen, jön be a kulcsával. Féltem attól, hogy mindenki Zoét fogja ajnározni, Regi meg háttérbe szorul, de nem. R-nek lett igaza, hogy Zoé nem lesz nekik érdekes, mert csak eszik, alszik, a szoptatásnál nem lehetnek bent, az alvó gyerek meg nem túl izgalmas. S igaza lett: szinte kötelességszerűen megnézik és csak Regivel foglalkoznak. Reginek meg furcsa is, ha a nagyszülők felveszik Zoét. Alapvetően jól tűri a húgát, de azért csak nehéz neki, hogy eddig a nap 24 órája róla szólt, együtt mentünk mindenhova, játszótérre is én vittem, most meg ülök itthon Zoéval. A babakocsinkra eddig nem találtunk testvérfellépőt, két babakocsival nem tudok közlekedni egyedül, Regi meg még nem tud nagyon nagy távokat megtenni gyalog. Így maradok itthon, bár ma elmegyek vele játszóterezni, a szülőknek meg marad Zoé. Szombaton pedig együtt voltunk vásárolni, kettesben és persze játszótérre is beugrottunk.
A hazaérkezés nagyon megrázó, megható volt. Csak egykor jöhettünk el, mert Zoé besárgult, meg kellett szúrni és megvárni az eredményt, én már ezen elsírtam magam. Mondjuk nagyjából mindenen elsírtam magam, annyira hiányzott a két R. nekem. Tudtam, hogy rossz lesz, de erre nem számítottam. Titkon még azt reméltem, hogy milyen jót fogok pihenni, de számoltam a perceket, hogy hazamehessek. Eleve a kórház nem szálloda, állandóan jött valaki reggel fél öttől este tízig. Hol vizit, hol takarítás, hol látogató, megint vizit, stb. Naponta négy vizit volt, ami abból állt, hogy megkérdezték, hogy vagyok. Esetleg van-e székletem? Mindegy, túl vagyok rajta. Az utolsó napi mondjuk ciki volt, R. éppen akkor küldött képet Regiről, amin persze szokás szerint elsírtam magam és akkor jött a nagy vizit kb. öt pasival. Gyorsan ki is menekültek. :)
Szóval hazaértünk, R. édesanyja nagyon intelligensen azonnal elment, mert addig ő vigyázott Regire. Zoé elkezdett sírni, erre Regi is, erre én is, zokogott a három nő. De annyira jó volt hazajönni, megölelni a lányt. A kórházba végül nem hozta be Ricsi, én nem akartam, mert utána olyan rossz lett volna, hogy elmennek, én meg maradok. Ők viszont nagyon ügyesen oldották meg azt a három napot, Regi annyira ragaszkodott az apjához... Éppen ezért most nagyon megviseli, hogy megint 12-13 órát dolgozik, van, hogy délben sem találkoznak, este meg már alszik, mire R. hazaér. Arra is most kezd rájönni, hogy Zoé bizony itt marad. Vigyázni kell rájuk, mert sokszor puszilja, simogatja, de van, hogy elkezdi ütögetni. Tegnap este ezerszer kiszedte Zoé szájából a cumit, holott neki sose kell cumi, neki is kellett adni hasfájás elleni gyógyszer, holott rémes íze van, neki is rá kellett tenni a pocakjára a melegítőpárnát, pedig gyűlöli a meleget. Mondtam is, hogy szerzek mindenből még egyet, ne legyen emiatt hiszti. Meg hát most lépett be a dackorszakba, mindenre nemet mond, aztán fél perc múlva mégis az kell neki, amit az előbb elutasított. De továbbra is imádnivaló tündér, akiért minden nap hálát adok. S milyen jó, hogy már nemcsak két, hanem három emberért adhatok hálát a sorsnak.
